GDP

2013. augusztus 24. 11:07 | Portfolio

Itt a legszebb londoni vélemény Magyarországról

Rózsás kilátásokat fogalmazott meg a magyar gazdaság számára legfrissebb elemzésében a Bank of America Merrill Lynch londoni közgazdásza. Raffaella Tenconi az erősödő fogyasztói bizalomra alapozva jövőre már 2,6%-os gazdasági növekedést vár Magyarországon. Ez pedig még a kormányzati előrejelzésnél is kedvezőbb.

2013. augusztus 24. 09:05 | Portfolio

Kicsit optimistábban látja a magyar gazdaságot a piac

0,5 százalékkal növekedhet idén és 1,5 százalékkal jövőre a magyar gazdaság a Reuters által megkérdezett elemzők szerint. Az idei évre vonatkozóan láthatóan optimistábbak lettek kicsivel a szakértők, az év első hat hónapjában a konszenzus még a stagnálás körül mozgott.

2013. augusztus 23. 08:14 | Portfolio

Megvan, miért nőtt olyan gyorsan a német gazdaság

A belső kereslet hajtotta a német gazdaság motorját - derül ki a statisztikai hivatal frissen közzétett, második negyedéves adataiból. A fogyasztás fél, az állóeszköz beruházások volumene pedig közel egy százalékkal nőtt.

2013. augusztus 15. 19:04 | Portfolio

Vonzók már az európai részvények?

Hosszú hónapok után az eurózóna kijött a recesszióból, ami örömmel töltheti el a befektetőket, azonban több piaci szakértő jelenleg is azon az állásponton van, hogy emiatt nem feltétlen érdemes még növelni kitettségünket a térség részvénypiacainak irányába - írja a CNBC.

2013. augusztus 14. 12:13 | MTI, Portfolio

GDP-adat: mit mondanak az elemzők?

A várakozásoktól kissé elmaradt a magyar gazdaság második negyedéves növekedési üteme. Elemzők azzal számolnak, hogy a második félévben kissé gyorsulhat a növekedés, de a GDP bővülése törékeny. A kormány hivatalos prognózisa körül növekedhet idén a magyar gazdaság.

2013. augusztus 14. 11:00 | Portfolio

Európa viszont tényleg jobban teljesít

Felülmúlta a várakozásokat az eurózóna második negyedéves GDP adata - derült ki a ma 11 órakor publikálásra került Eurostat jelentésből. Az előzetes eredmények szerint 0,3 százalékkal bővült a régió gazdasága az első negyedéves (felülvizsgált) 0,3 százalékos zsugorodást követően. A Reuters által felmért piaci várakozások pusztán 0,2 százalékos bővülést jeleztek előre. Ezzel pedig hét negyedév után végre véget ért az eurózóna valaha volt leghosszabb recessziója.

2013. augusztus 14. 09:33 | Portfolio

A gyengék között a magyar GDP-növekedés a régióban

A cseh gazdaság 0,7 százalékkal, a szlovák gazdaság 0,3 százalékkal bővült a második negyedévben. Csehországban ezzel véget ért a hat negyedéve tartó recesszió, de éves alapon a GDP-adat még negatív, -1,2% volt. A szlovák GDP az előző évihez képest 0,8%-kal volt magasabb. A lengyel gazdaság a második negyedévben kissé javított, 0,4% volt a negyedéves növekedés, az éves ütem pedig 1,1%.

A később megjelent bolgár és román adatok szerint a bolgár gazdaság a második negyedévben 0,1%-kal visszaesett, a román gazdaság az előző negyedévekhez képest halványan, 0,3%-kal bővült. A feltörekvő európai országok sorában a negyedéves növekedési ütemek szerint a magyar gazdaság a hátulról utolsó előtti helyen osztozik az észtekkel, mögöttünk csak Bulgária van.

2013. augusztus 14. 09:00 | Portfolio

Nem robbantott a magyar gazdaság - gyengécske a GDP-adat

A második negyedévben - az előző negyedévhez viszonyítva - mindössze 0,1%-kal bővült a magyar gazdaság, jelentette a KSH. Az éves (naptárhatással igazított) GDP-növekedés így 0,5%-os volt. Előzetesen a piac 0,6%-os éves dinamikát várt.

2013. augusztus 14. 08:02 | Portfolio

A német gazdaság húzhatja ki Európát a recesszióból

A franciához hasonlóan a német gazdaság második negyedéves teljesítménye is felülmúlta a várakozásokat az előzetes adatok szerint. Negyedéves alapon 0,7 százalékos bővülést látunk, miközben az elemzők 0,6 százalékot vártak. A németek újbóli növekedése jelentős sikernek számít Európa szempontjából, és az eurózónás GDP adatokat is jelentősen feljavíthatja. Az euró erősödéssel reagált a hírre.

2013. augusztus 14. 07:49 | Portfolio

Franciaországban véget ért a recesszió

Negyedéves alapon fél százalékkal növekedett a francia gazdaság 2013 második negyedévében, ami egyúttal azt jelenti, hogy véget ért a recesszió. Az elemzők visszafogottabb, 0,2 százalék körüli növekedést vártak.

2013. augusztus 12. 14:09 | Portfolio

Észtország megúszta a technikai recessziót

0,1 százalékkal nőtt az észt gazdaság a második negyedévben, az egy évvel korábbihoz képest a GDP-növekedése 1,3 százalékos volt.

2013. augusztus 12. 06:30 | Portfolio

Jöhet a megerősítés: kikerültünk a recesszióból

0,6 százalékos lehetett a magyar gazdaság növekedése a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. A mezőgazdaság és az építőipar is pozitív hozzájáruló lehetett, de az ipar és a szolgáltatás terén vegyes a kép. A kilátásokra nézve kedvező, hogy az eurózóna gazdasága az élénkülés jeleit mutatja, ugyanakkor az autóiparunkon kívüli más szektorokban is nagy szükség lenne a növekedésre.

2013. augusztus 12. 06:20 | András Bence

Növekszik-e már végre Európa?

Ezen a héten Európa növekedése lesz a reflektorfényben. Különösen a kontinens legjelentősebb gazdasága, Németország lesz érdekes. Már csak azért is, mert bár a Bundesbank előrejelzése szerint a második negyedévben kedvezően alakulhat az ország GDP-je, de ezt követően ismét lassulásra számítanak. A német kereskedelmi kapcsolatok igencsak fontosak hazánk és egész Európa szempontjából, ezért nemcsak a piac, de mi is örülhetnénk, ha a német GDP a 0,6 százalékos várt szintnél még többet tudna felmutatni. Itthon is ezen a héten derül ki, hogy miként robog a gazdaság és mennyire drágulnak a fogyasztási cikkek. A Portfolio.hu által felmért várakozások javulást mutatnak, de az új adatokat követően is cél alatt marad az infláció, és továbbra is erőteljesen negatív lesz a kibocsátási rés. Amerikában a gazdaság állapotát jól tükröző Fed-indexek kerülnek publikálásra ezen a héten, és izgatottan várja a piac a feltehetően majd javulást mutató ingatlanpiaci adatokat is.

2013. augusztus 12. 01:50 | Portfolio

Rossz lett a japán bizonyítvány

A magyar idő szerint, hajnali 1 óra 50 perckor publikálásra került második negyedéves japán növekedési adatok nagy fejfájást okozhattak Sinzó Abe miniszterelnöknek. Az előző negyedéves (felülvizsgált) 1 százalékos növekedéssel szemben, most pusztán 0,6 százalékot tudott felmutatni a japán gazdaság negyedév/negyedév alapon. A piac 0,9 százalékot várt, ami a felülvizsgálás előtti szint tartását jelentette volna. A csalódást keltő adat a piac által már többször is emlegetett további monetáris stimulust hozhatja el.

2013. augusztus 09. 13:57 | Portfolio

Hiába gyorsul az USA, már nem érzi annyira a világ

Az Egyesült Államok gazdasága jelentős hatásokat fejt ki a kereskedelmi, likviditási és nyersanyagpiaci csatornákon keresztül az egész világgazdaságra, de a mostanában zajló változások abba az irányba mutatnak, hogy az amerikai gazdaság élénkülését már nem fogja annyira megérezni a világ többi része, mint amennyire eddig jellemző volt - hívja fel a figyelmet friss elemzésében a Bank of America Merril Lynch.

2013. augusztus 09. 13:26 | Portfolio

Belassult a lett gazdaság

Fél százalékkal bővült a lett gazdaság az idei második negyedévben az első negyedévhez viszonyítva. Az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest 3,8 százalékos volt a növekedés.

2013. augusztus 05. 09:07 | Portfolio

Kína a stabilizálódás jeleit mutatja

A kínai gazdaság két negyedéves lassulását követően ma a stabilizálódás jeleit látjuk. Erre utalnak ugyanis a legfrissebb feldolgozóipari és szolgáltatóipari indexek növekedései, illetve a javuló üzleti várakozások. A mai HSBC szolgáltatóipari beszerzési menedzser index az előző havi értékén 51,3 ponton áll júliusban, ami a szektor bővülését jelzi.

2013. augusztus 05. 06:30 | Portfolio

Mi lesz Magyarországgal, ha durván befékez Kína?

A mi térségünkben (EEMEA) eddig is Dél-Afrika és Magyarország gazdasági kilátásai miatt aggódtak leginkább a Nomura londoni stratégái és miután számításokat végeztek arra, hogy milyen hatásokkal járna egy durva kínai gazdasági lassulás, ezek az aggodalmaik még inkább felerősödtek - hívják fel a figyelmet a minap közzétett elemzésükben. A bank londoni szakértői 2014-re egyébként is az aktuális piaci konszenzusnál (1,4%) jóval alacsonyabb magyar GDP-növekedéssel kalkulálnak (0,7%), de ha figyelembe veszik a durva kínai lassulás hatásait, akkor számításaik szerint ennél 0,7%-ponttal alacsonyabb lehet a növekedés, azaz lényegében stagnálna jövőre a magyar gazdaság. Mindez további "lökést" adhat a magyar jegybanki kamatcsökkentési sorozat folytatására és a Nomura szerint az is elképzelhető, hogy a 2014-es választások után a kormány rögtön további unortodox lépéseket jelent be, hogy a növekedést minden áron élénkíteni tudja. Az elemzés arra is rámutat, hogy a térségünk két nagyobb gazdasága: Lengyelország, illetve Törökország viszonylag korlátozott negatív hatásokkal nézne szembe egy jelentős kínai lassulás esetén és ugyanez lenne igaz az Egyesült Államok, illetve az eurózóna esetén is.

2013. augusztus 02. 08:30 | MTI

Még idén is 1,5 százalékkal eshet a cseh GDP

A cseh jegybank jelentősen rontott az ország idei teljesítményével kapcsolatos előrejelzésén, ugyanakkor feljavította a jövő évre vonatkozó várakozását. Az idei évre 1,5 százalékos GDP-csökkenést várnak a korábbi 0,5 százalék helyett, jövőre viszont 2,1 százalékkal nőhet a gazdaság, míg korábban 1,8 százalékot vártak.

Részletes keresés