biztosítás

A Hungarikum cégcsoportban folytatja a Biztositasok.hu

2020. augusztus 06. 09:52 | Portfolio

A Hungarikum cégcsoportban folytatja a Biztositasok.hu

Csatlakozott a Biztositasok.hu a HUNPartner Biztosítási Alkusz és Pénzügyi Tanácsadó Kft.-hez. A Hungarikum Alkusz Cégcsoport alkuszi integrációért felelős tagvállalata dinamikusan fejlődik, idén az első félévben megháromszorozta bevételét a 2019-es teljes évhez képest – közölték.

Egyre több autós használja ezt az eszközt - Sokszor perdöntő szerepe lehet

2020. augusztus 05. 10:43 | Portfolio

Egyre több autós használja ezt az eszközt - Sokszor perdöntő szerepe lehet

Nagyon rákaptak a magyarok az autós kamerákra: tavaly április és idén március között 76 százalékkal több fogyott, mint egy évvel korábban. A daschcam-ek hasznosak tudnak lenni, ha valamilyen kétes szituációba keveredünk, ám a Magyar Biztosítók Szövetsége szerint azért nem olyan rossz a helyzet itthon, hogy kötelezővé kelljen tenni azokat - ellentétben például Ukrajnával. Kiderült az is, hogy miképpen használhatóak a sofőrök felvételei egy-egy kárrendezésnél, illetve megtudtuk, hogy kaphatunk-e kedvezményt például a kötelező biztosításból, ha vállaljuk, hogy használunk valamilyen menetrögzítőt.

2020. július 29. 16:50 | Portfolio

Részvényeseinek kedveskedhet akciójával a CIG Pannónia

Jövőbeni osztalékfizetés céljából dönthetett az alaptőkéje megháromszorozása mellett a CIG Pannónia Életbiztosító – kommentálta a társaság akcióját Vágó Attila, a Concorde elemzője. Az alaptőke megemelésével járó részvénycsere részleteit ma ismerhették meg a részvényesek. Az akciónak része az is, hogy az augusztus 14-én esedékes rendkívüli közgyűlésen kapott felhatalmazás alapján ismét leszállíthatják az alaptőkét, így két lépcsőben valósul meg az osztalékfizetés forrásául szolgáló eredménytartalék megnövelése.

Erre érdemes figyelni, ha most utazol belföldre

2020. július 29. 13:35 | Portfolio

Erre érdemes figyelni, ha most utazol belföldre

A különböző felmérések szerint a magyarok egy jelentős része idén nem tervez külföldi nyaralást, inkább Magyarországon tölti el a szabadságát. A belföldi utaknál is érdemes azonban utasbiztosítást kötni.

2020. július 29. 10:00 | Portfolio

Háromszorosára emelik a CIG Pannónia alaptőkéjét

Friss pénzek bevonása, részvényszám-változás vagy a tulajdonosi szerkezet megváltozása nélkül, részvénycserével hajt végre alaptőke-emelést a CIG Pannónia, a részvénycserére augusztus 7-ével kerül sor. Most közleményben ismertette a biztosító a részvényesekkel a lebonyolítás részleteit.

2020. július 29. 09:36 | Portfolio

Lecsapott az MNB a K&H Biztosítóra, 50 milliós bírság lett a vége

Az MNB vizsgálata nyomán összesen 50 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási és az életbiztosítási ágak problémás állománykezelése, informatikai biztonsági, vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt. A feltárt problémák nem hordoznak rendszerkockázatot, s általánosan nem veszélyeztetik a biztosító megbízható működését.

2020. július 27. 11:46 | Portfolio

Távozik a CIG Pannónia vezérigazgatója, meg is van a leendő utódja

Október 1-jétől a részben Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó Keszthelyi Holding Zrt. eddigi pénzügyi és jogi vezérigazgató-helyettese, Fedák István válthatja Kádár Gabriellát a CIG Pannónia vezérigazgatói székében. A döntéssel tehát nem várták meg a biztosító augusztus 14-ei rendkívüli közgyűlését, amelyen többek között az igazgatóság személyi összetételének megváltozásáról is dönteni fognak a részvényesek.

5 hasznos tipp, ha a koronavírus-krízis alatt külföldre mennél nyaralni

2020. július 25. 16:20 | Portfolio

5 hasznos tipp, ha a koronavírus-krízis alatt külföldre mennél nyaralni

Néhány hete megnyitottak a magyar határok, aztán múlt héten újra korlátozásokat jelentett be a kormány, hiszen számos országban jelentősen megnőtt a koronavírus-fertőzöttek száma. Világossá vált, hogy a Covid-járvány nem múlt el, így a szokásosnál jelentősebb körültekintéssel kell eljárnunk, ha külföldön szeretnénk nyaralni. Pénzbírságot, karantént, rosszabb esetben pedig fertőzést és jelentős kórházi költségeket kockáztathatunk, ha nem vagyunk elég körültekintők. Összeszedtünk öt hasznos tippet azoknak, akik a jelenlegi helyzetben szeretnének külföldön nyaralni.

2020. július 25. 14:20 | Infostart

Mire figyelj, ha most utazol külföldre? A szakember tanácsai

Külföldi utazás előtt és alatt is tájékozódni kell a járványügyi helyzetről és az országok besorolásáról – tanácsolja az InfoRádió turisztikai szakértője. Kiss Róbert Richard szerint sárga jelzésű országoknál érdemes a konzuli szolgálatnál regisztrálni. Arra is felhívja a figyelmet, hogy egy hagyományos utasbiztosítás nem téríti meg a járványhelyzetből fakadó károkat, de már létezik karanténbiztosítás is.

Komoly bajba kerültek az ügynökök: egy komplett szektor halálos ítéletét mondta ki az új kata-szabály?

2020. július 24. 16:00 | Huszák Dániel

Komoly bajba kerültek az ügynökök: egy komplett szektor halálos ítéletét mondta ki az új kata-szabály?

Az új kata-szabályok miatt több szakmai szervezet is tiltakozott, viszont a biztosítások értékesítésével foglalkozó függő és független ügynököket kifejezetten kellemetlenül érintik a módosítások. Mivel egy megbízónak számláznak, már 3 millió forintos éves bevétel fölött 40%-os adóval vágják nyakon a katás értékesítőket, ami elijesztheti a Covid-krízis miatt eleve küszködő szektortól a fiatal tehetségeket és megnyesheti a tapasztaltabb értékesítők bevételeit is. A „frontvonalban” dolgozó, értékesítéssel foglalkozó biztosítási szakemberekkel beszélgettünk a kata-változások hatásairól.

Egy sor változást jelentett ma be az Európai Bizottság a banki és befektetési piacon

2020. július 24. 14:48 | Portfolio

Egy sor változást jelentett ma be az Európai Bizottság a banki és befektetési piacon

Az Európai Bizottság a mai napon, a koronavírus-válsághoz kapcsolódó, átfogó helyreállítási stratégiájának részeként tőkepiaci helyreállítási csomagot fogadott el. Április 28-án a Bizottság már javaslatot tett egy bankcsomagra, amelynek célja, hogy Unió-szerte megkönnyítse a háztartásoknak és a vállalkozásoknak nyújtott banki hitelezést. A mai intézkedések célja, hogy a tőkepiacok könnyebben tudják támogatni az európai vállalkozásokat a válságból való kilábalásban. A csomag célzott változtatásokat javasol a tőkepiaci szabályok tekintetében. Ezek ösztönözni fogják a gazdaságba történő nagyobb mértékű beruházást, lehetővé teszik a vállalatok gyors feltőkésítését, és növelik a bankok képességét a helyreállítás finanszírozására - derül ki a bizottság közleményéből.

A szünidőben érdemes lehet gyermekbiztosítást kötni

2020. július 15. 09:15 | Portfolio

A szünidőben érdemes lehet gyermekbiztosítást kötni

A nyári szünidőben otthon és a táborokban is megnő az esély a gyermekbalesetekre, de a közúti gyermekbalesetek harmada is a nyári vakáció alatt, júliusban és augusztusban történik. Hazánkban az állam az alapvető ellátást biztosítja az ilyen balesetek esetén, azonban a piacon elérhető gyermekbiztosítási termékek az államinál nagyobb kockázati kört fednek le és nagyobb összegű kárkifizetést tesznek lehetővé – emlékeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége. 

2020. július 14. 13:30 | Portfolio

Egy hónap múlva lesz a CIG Pannónia sorsdöntő közgyűlése

Meghirdette rendkívüli közgyűlését a CIG Pannónia, amelyre 25%-os tulajdonosa, az Opus kezdeményezésére kerül sor. Ha elnyeri a kisebbségi tulajdonos a részvényesek többségének egyetértését, akkor új igazgatóságot, felügyelőbizottságot és auditbizottságot kaphat az életbiztosító.

Kiderült: a nyaralni tervező magyarok 44%-a külföldre indul

2020. július 10. 08:21 | Portfolio

Kiderült: a nyaralni tervező magyarok 44%-a külföldre indul

A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzár feloldását követő időszakban is óvatosan tervezi utazásait: a Netrisk.hu 6000 fős felmérése szerint a válaszadók 50 százaléka a nyár végére vagy őszre tolta ki következő utazását, 18 százaléknyian pedig csak jövőre terveznek útra kelni. Idén nyáron a nyaralni indulók 56 százaléka a határokon belül marad - írja a Netrisk.hu sajtóközleményben.

Egy nap alatt duplázott a tőzsdére berobbanó biztosítási forradalmár - hogy csinálta?

2020. július 06. 17:00 | Huszák Dániel

Egy nap alatt duplázott a tőzsdére berobbanó biztosítási forradalmár - hogy csinálta?

Bevezették a tőzsdére a Lemonade-et, egy amerikai-izraeli insurtech-startupot, amely házaló ügynökök helyett mesterséges intelligenciával ad el lakásbiztosításokat. A cég részvényeinek értéke egy nap alatt közel a másfélszeresére ugrott; a kis- és nagybefektetők is zsákolták a részvényeket annak ellenére, hogy a vállalat masszívan veszteséges és a vezérigazgató nem is ígér rövidtávon javulást. Bármi is legyen a tőzsdei sztori vége, a Lemonade nagyon sok olyan újítást hozott a piacra, ami a komplett biztosítási szektort átalakíthatja.

2020. július 06. 14:20 | Portfolio

Vezetőket cserélne a CIG Pannóniánál az Opus

Felügyelőbizottsági, auditbizottsági és igazgatósági tagokat szeretne visszahívni a CIG Pannóniánál az Opus Global, hogy újakat válasszon helyettük a biztosító közgyűlése.

Ingyenpénzt és részvényeket kezdtek el osztogatni a pénzügyi forradalmárok

2020. július 04. 06:10 | Portfolio

Ingyenpénzt és részvényeket kezdtek el osztogatni a pénzügyi forradalmárok

A gyorsan növekvő fintechcégek, mint a Revolut, a Transferwise vagy a Robinhood sorra döntenek úgy, hogy még egy lökést adnak növekedés ütemének és kezdik el ingyenpénzzel vagy éppen részvényekkel jutalmazni azokat az ügyfeleket, akik ismerőseiket is betoborozzák a rendszerükbe. Olyan szolgáltató is akad, amely akár 15 ezer forinttal jutalmazza felhasználóit, sőt, olyan is, ahol akár 4 darab, akár 200 dollár értékű értékpapírt adnak azoknak, akik aktívan segítenek a terjeszkedésben. Megnéztük, milyen ajánlói programokat kínálnak a fintechek.

Részletes keresés