Óriási bajban a magyar dolgozók: lőttek a nagy béremelésnek, már leépítésekről suttognak

2025. július 27. 07:59 | Nagy Károly

Óriási bajban a magyar dolgozók: lőttek a nagy béremelésnek, már leépítésekről suttognak

Sokkal rosszabbul alakulnak idén a gazdasági folyamatok, mint ahogy a vállalatok várták az év elején. A foglalkoztatás csökken, a bérek emelkedési üteme mérséklődik, a gazdasági kilátások pedig folyamatosan romlanak. Még az is felmerült, hogy a 3 éves bérmegállapodást újra kellene tárgyalni, hiszen még visszafogottabb bérdinamika mellett is rendre előkerül az elbocsátások kérdése.

Nagy béremelést szeretnél? Mutatjuk, mi zajlik most Magyarországon

2025. július 23. 16:20 | Hornyák József

Nagy béremelést szeretnél? Mutatjuk, mi zajlik most Magyarországon

Az elmúlt 10 év egyik legnagyobb sztorija az volt, hogy ahogy csökken a munkanélküliség és fogy a népesség Magyarországon, úgy válik egyre kedvezőbbé a dolgozók alkupozíciója. Ezt sokan ki tudták használni, hogy magasabb béreket harcoljanak ki. Most azonban (átmenetileg) fordulhat a kocka, hiszen a magyar gazdaság évek óta gyengélkedik. Vége a 10-20%-os béremelkedésnek és a nagy bérugrást hozó munkahelyváltásoknak?

A GDP-adatok mögött rejtett válság: már csak a trükkök festenek szép képet Kínáról

2025. július 16. 09:08 | Portfolio

A GDP-adatok mögött rejtett válság: már csak a trükkök festenek szép képet Kínáról

Bár a kedden közzé tett GDP-adatok egy ellenálló gazdaság képét festik le, Kína gazdasági növekedése mögött egyre súlyosabb belső feszültségek húzódnak: a fizetéscsökkentések, elmaradó kifizetések és csökkenő fogyasztás mind erősödő strukturális problémákra utalnak. A dolgozók közül sokan másodállásra kényszerülnek, míg az állami szektorban is egyre gyakoribbak a bérelmaradások. A túltermelő ipar és a gyenge belső kereslet egyre inkább kiélezik a kínai gazdaság „kétsebességű” természetét.

Ezen áll vagy bukik az amerikai részvénypiaci menetelés

2025. július 14. 15:00 | Módos Dániel

Ezen áll vagy bukik az amerikai részvénypiaci menetelés

Látszólag nagyon szépen lerázták magukról a kereskedelmi háborút a részvénypiacok. Azonban a háttérben, az amerikai gazdaság mélyén már elindultak olyan változások, amelyek következtében hirtelen, nem várt események történhetnek. A középpontban az az amerikai fogyasztó áll, akinek elbizonytalanodása már tavaly nyáron is csúnya hullámokat vert a piacokon.

Óriási meglepetés az amerikai munkaerőpiacon!

2025. július 03. 14:33 | Portfolio

Óriási meglepetés az amerikai munkaerőpiacon!

Ugyan az ADP foglalkoztatottsági adat alapján mindenki a rosszabb adattól rettegett, azonban végül a nem-mezőgazdasági álláshelyek száma a várakozásokat meghaladóan emelkedett, miközben nagyot lassult a bérdinamika. A munkanélküliségi ráta meg még csökkent is.

Idén is folytatódik a nyugdíjasok lecsúszása, semmit nem éreznek a bérnövekedésből

2025. július 01. 14:00 | Süle-Szigeti Bulcsú

Idén is folytatódik a nyugdíjasok lecsúszása, semmit nem éreznek a bérnövekedésből

244 ezer forintra nőtt az átlagnyugdíj, ez 5,1%-kal magasabb az előző év azonos havi adatánál – derül ki a KSH publikációjából. Közben a bérek jóval nagyobb növekedést mutattak az év első hónapjaiban, de ebből a nyugdíjasok nem részesülnek, így borítékolható, hogy az idősek relatív anyagi leszakadása idén is folytatódni fog.

Egészen extrém béremelések Magyarországon, mutatjuk a sztárszakmákat!

2025. június 19. 09:00 | Portfolio

Egészen extrém béremelések Magyarországon, mutatjuk a sztárszakmákat!

Vannak olyan szakmák, ahol nem 5-10%-kal nőnek a bérek, hanem 20-30-40%-kal. Összegyűjtöttük, hogy a hivatalos bérstatisztikák alapján hol nőnek a legnagyobb mértékben a fizetések és hol látható a legkisebb növekedés. Vannak olyan munkakörök, ahol könnyen lehet, hogy nem érdemes sok időt elvesztegetni, mert stagnálnak a bérek Magyarországon.

Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?

2025. június 17. 16:55 | Vidovszky Áron

Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében az ötödik napja zajló iráni–izraeli háború eseményeit tekintettük át, és azt vizsgáltuk meg, meddig tarthat a fegyveres konfliktus. A témában Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzője volt a vendégünk. A második részben a friss, áprilisi kereseti statisztikát elemeztük Hornyák Józseffel, a Portfolio makroelemzőjével, bérek növekedése ugyanis még az elemzői várakozásokat is felülmúlta.

Itt a friss előrejelzés: alig nőhet idén a magyar gazdaság

2025. június 16. 16:56 | Portfolio

Itt a friss előrejelzés: alig nőhet idén a magyar gazdaság

A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5 százalékos növekedés után gyorsulásra lehet számítani 2026-ban. Mindezt ebben az évben 4,3, 2026-ban pedig 4 százalékos éves átlagos infláció kísérheti - ismertette Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a pénzintézet legfrissebb előrejelzését. A prognózisból az is kiderült, hogy mi vár a forintra.

Vége a nagy magyar bérrobbanásnak?

2025. június 16. 12:53 | Portfolio

Vége a nagy magyar bérrobbanásnak?

Míg tavaly Magyarországon az egyik legnagyobb ütemben nőttek a munkaerőköltségek az EU-ban, idén az első negyedévben már csak a hatodik helyet foglalta el. A bizonytalan gazdasági helyzet, a stagnáló gazdaság és a minimálbér tavalyinál alacsonyabb növekedése mind hozzájárult ehhez.

Nagyot nőtt a Spar vesztesége

2025. június 02. 13:20 | Portfolio

Nagyot nőtt a Spar vesztesége

Közel 5 százalékkal nőtt a Spar Magyarország Kft. árbevétele 2024-ben, de a vállalat üzemi és adózott eredménye a korábbinál is nagyobb veszteséget jelez. Ennek ellenére a cég nem lassított: új boltokat nyitott, meglévőket újított fel, és tovább építi franchise-hálózatát.

Régóta kínzó kérdésre kaptunk választ: Mennyit ér Magyarországon egy diploma vagy egy érettségi?

2025. június 01. 06:00 | Portfolio

Régóta kínzó kérdésre kaptunk választ: Mennyit ér Magyarországon egy diploma vagy egy érettségi?

2022-ben egy mesterdiploma 221 százalékos, míg egy BA-diploma 156 százalékos kereseti hozamot jelentett Magyarországon, vagyis az érintettek ennyivel kereshettek többet, mint egy nyolc általános iskolai végzettségű munkavállaló – olvasható Varga Júlia tanulmányában, mely a Munkaerőpiaci Tükör legfrissebb számában jelent meg. A középfokú érettségivel rendelkező munkavállalók kereseti hozamai lényegesen alacsonyabbak, ezen belül az érettségit még mindig magasabbra értékeli a munkaerőpiac, mint a szakmunkás végzettséget.

Részletes keresés