béremelés

Minimálbér 2023: megvan a megállapodás, ennyi lesz a minimálbér összege januártól

2022. december 15. 16:09 | Portfolio

Minimálbér 2023: megvan a megállapodás, ennyi lesz a minimálbér összege januártól

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) csütörtöki ülésén a feleknek sikerült megállapodniuk arról, hogy mennyi lesz 2023-ban a minimálbér és a garantált bérminimum összege, vagyis mennyivel emelkednek a legalacsonyabb bérek Magyarországon. A részleteket Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár ismertette.

A minimálbérek felzárkóztatásának gordiuszi csomója

2022. december 09. 15:00 | Virovácz Péter

A minimálbérek felzárkóztatásának gordiuszi csomója

Ahogy az év eddigi része, úgy a vége sem tűnik egy kellemes nyárvégi sétának a Duna-parton. Főleg azoknak nem, akik dűlőre akarják vinni a minimálbér kérdését. Félő, hogy megint a rövidlátó szemlélet győz. Pedig, ha valamikor, akkor most szükség lenne a kompromisszumos, a hosszabb távot is szem előtt tartó döntésre. Ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy még így is megoldhatatlan az országon belüli bérfelzárkóztatás.

Kiderült, mekkora lehet a minimálbér-emelés jövőre

2022. december 08. 17:19 | Portfolio

Kiderült, mekkora lehet a minimálbér-emelés jövőre

Hozzávetőlegesen 15 százalékos minimálbér-emelés várható januártól – árulta el az Indexnek Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Nyilatkozatából az is kiderült: közel lehet a munkavállalók és a munkáltatók közötti megállapodás a jövő évi béremelésről.

Borult a bértárgyalás Orbán Viktor bejelentése után - Mire számíthatunk most?

2022. december 03. 10:30 | Nagy Károly

Borult a bértárgyalás Orbán Viktor bejelentése után - Mire számíthatunk most?

Kedden a KAVOSZ ünnepi rendezvényén egy felszólalásban Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy már a falnál vagyunk, a kormány nem tudja csökkenteni a munkát terhelő járulékokat. Nem tud kigazdálkodni a magyar költségvetés járulékcsökkentést. Ez a két kormányfői mondat alapjaiban rengette meg a jövő évi minimálbérekről szóló tárgyalásokat. Állami járulékcsökkentés nélkül borult minden, a cégvezetők kénytelenek újra számolni az anyagi lehetőségeiket. A szakszervezetek viszont ragaszkodnának az inflációt közelítő, illetve akár azt meghaladó béremeléshez, amihez alternatív javaslatokat dolgoznak ki. A szakszervezetek nem a költségvetés teherbíróképességéről tennék függővé a béremelés mértékét.

Külföldi cégnél dolgozom Magyarországról - Mire kell figyelnem?

2022. december 02. 14:30 | Menczel Kiss Gellért

Külföldi cégnél dolgozom Magyarországról - Mire kell figyelnem?

Ma már egyáltalán nem ritka, hogy egy munkavállaló Magyarországról, Magyarországon élve dolgozik egy külföldi munkáltató alkalmazottjaként. Ez egyáltalán nem egyenlő a home office-szal és korántsem csak számítógéphez kötött munkát jelenthet. Tulajdonképpen bárki lehet ilyen alkalmazott: kereskedelmi ügynökök, területi képviselők, back office munkatársak. Érdemes áttekinteni tehát a szabályokat: hogyan és hol kell adózni, milyen munkaszerződést érdemes kötni és milyen pénznemben kaphatjuk a bért?

Már közel volt a megegyezés, de Orbán Viktor bejelentése után borult minden a bértárgyaláson

2022. december 01. 09:30 | Nagy Károly

Már közel volt a megegyezés, de Orbán Viktor bejelentése után borult minden a bértárgyaláson

Közel voltak a munkaadói és a munkavállalói képviseletek a minimálbér 2023-as emelés kapcsán, azonban a kormányzati jelzés után ismét távolabb kerültek az álláspontok. A minimálbér inflációhoz igazodó emeléséhez ugyanis 2-3 százalékpontos járulékcsökkentést szerettek volna a munkaadói szervezetek, ami Orbán Viktor bejelentése alapján aligha várható.

Kritikus a helyzet az egészségügyben - Ezen kell most változtatni legelőször

2022. november 27. 07:00 | Csiki Gergely

Kritikus a helyzet az egészségügyben - Ezen kell most változtatni legelőször

Miből érzékelhetjük, ha egy területen nagy a baj? Ha már a tűzoltásban résztvevő szakemberek saját maguk is kongatják a vészharangot és arra figyelmeztetnek: itt már olyannyira hatalmas a tűz, hogy minden eszközt be kellene vetni. Lényegében ezt fogalmazták meg az egészségügyben dolgozó szakemberek a Magyar Kórházszövetség héten megrendezett "Ápolás - Társadalmi létkérdés" című konferenciáján, ahol a szakdolgozók munkájának jelentőségére mutattak rá.

Ilyen sztrájkot még nem látott Anglia

2022. november 25. 09:08 | Portfolio

Ilyen sztrájkot még nem látott Anglia

A brit ápolók szervezete közölte, hogy a jövő hónapban két napon is sztrájkolni fognak, mivel nem sikerült a fizetésük emeléséről megállapodni a kormánnyal - írja a Bloomberg.

Még nagyon távol lehet a bérmegállapodás

2022. november 23. 13:00 | Nagy Károly

Még nagyon távol lehet a bérmegállapodás

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége támogatna egy kétlépcsős minimálbéremelést, miután jelenleg kifejezetten bizonytalan a gazdasági helyzet, azonban a másik nagy munkáltatói szervezet, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége inkább éves megállapodásban gondolkodna. Ugyanakkor hajlandók lennének arra, hogy egy éven belül kétszer tárgyaljanak a bérekről, ha drámai gazdasági változás állna be a megegyezéshez képest.

Elszabadulnak a költségek, újabb áremelés vár Magyarországra

2022. november 21. 12:08 | MTI, Portfolio

Elszabadulnak a költségek, újabb áremelés vár Magyarországra

Költségcsökkentéssel és áremeléssel készülnek a vállalkozók a 2023-as év nehézségeire, a cégek 25 százaléka azonban fejlesztéssel "előre menekülne" - derül ki a Billingo online számlázó kutatásából, amelyet az MTI-nek hétfőn juttattak el.

Alig nőnek a fizetések Romániában

2022. november 21. 12:02 | MTI

Alig nőnek a fizetések Romániában

Romániában az alkalmazottak kevesebb mint harmada részesült idén béremelésben, amelynek mértéke többnyire nem fedezte a 15 százalék körüli éves inflációt - derült ki egy friss felmérésből, amelynek eredményeit a Mediafax hírügynökség ismertette hétfőn.

Szolidaritási sztrájkra kéri fel a szakképzésben dolgozókat a PDSZ

2022. november 14. 17:10 | Portfolio

Szolidaritási sztrájkra kéri fel a szakképzésben dolgozókat a PDSZ

Szolidaritási sztrájkot kezdeményezett a szakképző intézményekben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy az ott dolgozók is csatlakozzanak az egész ágazatot érintő munkabeszüntetéshez. A szakképzésben dolgozókra nem vonatkozik az új sztrájktörvény, így nekik nem kell a tanórák megtartásáról gondoskodniuk – írja a Telex.hu.

Több iskolában is egyhetes munkabeszüntetés lesz a héten

2022. november 14. 08:27 | Portfolio

Több iskolában is egyhetes munkabeszüntetés lesz a héten

Az ország számos iskolájában kezdődik egyhetes munkabeszüntetés hétfőtől, amelyet a csatlakozó pedagógusok személyenként változó időtartamban fognak megtartani - írja a Telex.hu. A sztrájkoló tanárok azt szeretnék jelezni, hogy nem tartják elegendőnek a kormány reakcióit - többek között az ígért lépcsőzetes béremelést - az elmúlt hetek megmozdulásaira.

Ijesztő előrejelzés érkezett: 2023-ban is velünk marad a sokkoló drágulás

2022. november 12. 15:16 | Portfolio

Ijesztő előrejelzés érkezett: 2023-ban is velünk marad a sokkoló drágulás

Kellemetlen meglepetést okozott az októberi inflációs adat, az alapvető áremelkedési trendek kedvezőtlen folyamatokról tanúskodnak, ami alapján a kilátások is egyre komorabbak. Ezek alapján az OTP Bank elemzői pénteken kiadott friss előrejelzésükben már azzal számolnak, hogy jövőre az átlagos infláció 17,5% lesz.

Részletes keresés