előrejelzés

A különadók 2025-ben is velünk maradhatnak, középtávon muszáj lesz újra gyengülnie a forintnak

2023. május 11. 11:21 | Portfolio

A különadók 2025-ben is velünk maradhatnak, középtávon muszáj lesz újra gyengülnie a forintnak

Idén az export mentheti meg a magyar gazdaságot a belső kereslet gyengélkedése mellett, így sikerülhet elérni egy stagnálást – mondta a Videoton által rendezett székesfehérvári üzleti fórumon Németh Dávid. A K&H Bank vezető elemzője szerint a tavaly bevezetett extraprofitadók nélkül a költségvetés nagy bajban lenne, lehet, hogy még 2025-ben sem lehet kivezetni ezeket a terheket. Kiemelte, hogy a külföldi cégeknek tavaly a forint gyengülése még jól is jött, kérdés, hogy az idei erősödést hogyan tudják átvészelni. Úgy látja, hogy a bizalom helyreállítása után középtávon ismét a gyengülés felé indulhat majd a magyar deviza.

Teljesülhet az Orbán-kormány nagy ígérete, de a magyaroknak ettől csak kicsit lesz könnyebb

2023. május 09. 10:47 | Zsoldos Ákos

Teljesülhet az Orbán-kormány nagy ígérete, de a magyaroknak ettől csak kicsit lesz könnyebb

Ma még sokaknak talán nehezen tűnik elképzelhetőnek, hogy a kormány célja az egy számjegyű inflációról év végéig teljesüljön, hiszen márciusban 25% felett volt az áremelkedés mértéke idehaza. Pedig a cél könnyebben teljesíthető, mint gondolnánk, hiszen az év hátralevő hónapjaiban a két számjegyű év végi inflációhoz hónapról hónapra jelentős drágulásra lenne szükség. S bár az egy számjegű infláció jól hangzik a mai helyzethez képest, valójában ez még nem eredmény: ahhoz, hogy az árstabilitás helyreálljon Magyarországon, már komolyabb erőfeszítésekre lenne szükség. Ma még nem látszik, hogy az árstabilitás helyreállása mikor valósulhat meg, de ami nagyobb baj, hogy még az ezzel kapcsolatos szándék sem tűnik egyértelműnek.

Megkövezték a legnépszerűbb ellenzéki politikust, mi jöhet még a választás hajrájában?

2023. május 08. 18:00 | Kerekes Miklós

Megkövezték a legnépszerűbb ellenzéki politikust, mi jöhet még a választás hajrájában?

Ezen a héten vasárnap elnök- és parlamenti választást tartanak Törökországban. Ennek jegyében egyre inkább fokozódik a feszültség, amely az elmúlt napokban mindkét oldal részéről többször is tetőfokára hágott. Miközben egyesek szerint az ellenzék milliós részvételű választási gyűlést tartott Isztambulban, másnap a vidéken kampányoló isztambuli polgármesterre és támogatóira zúdítottak köveket. Erdoğan sem tétlenkedik a gyűlésein, egyrészt az ellenzéket a terroristaszervezetként számon tartott Kurdisztáni Munkáspárt támogatójának állította be többek közt egy hamisított videó felhasználásával, másrészt LMBT-pártinak minősítette az ellene indulókat.

Kellemes hőmérséklet, záporok, zivatarok – változatos lesz a hétvége, majd jön a fordulat

2023. május 05. 16:36 | MTI, Portfolio

Kellemes hőmérséklet, záporok, zivatarok – változatos lesz a hétvége, majd jön a fordulat

Európa északi és középső részén egy a Skandináv-félsziget feletti centrummal rendelkező anticiklon hatására száraz idő tapasztalható. Szombatig Magyarországon is e képződmény hatása alatt leszünk, majd szombaton ennek peremén nedvesebb léghullámok érik el a Kárpát-medence térségét, így változékonyabbra fordul időjárásunk – írja az MTI az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése alapján.

Idén is szűkös maradhat a gázpiac az IEA szerint

2023. május 04. 11:48 | Portfolio

Idén is szűkös maradhat a gázpiac az IEA szerint

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint a globális gázpiacok szép lassan alkalmazkodnak a háború nyomán kialakult helyzethez, de 2023-ban valószínűleg továbbra is szűkösek maradnak az Európába irányuló orosz gázszállítások csökkenése miatt - írja a Reuters.

Újra beindulhat az infláció láthatatlan motorja

2023. május 04. 09:48 | Portfolio

Újra beindulhat az infláció láthatatlan motorja

A Maersk, a világ egyik legnagyobb konténerszállítója a várakozásokat meghaladó első negyedéves eredményről számolt be, és fenntartotta 2023-as profitelőrejelzését. Mindebből az látszik, hogy az inflációt is erősítő szállítmányozási árak emelkedése még fokozhatja a drágulást.

Ma még egyszer elsül a Fed fegyvere - de tényleg ez az utolsó golyó a tárban?

2023. május 03. 10:25 | Zsoldos Ákos

Ma még egyszer elsül a Fed fegyvere - de tényleg ez az utolsó golyó a tárban?

A Fed ma még egyszer megemeli az irányadó kamatot, mielőtt szünetet tart a kamatemelésekben - így szól az elemzői konszenzus. A piac is teljesen biztos benne, hogy ma jön még egy kamatemelés az amerikai jegybanktól, és abban is, hogy ez lesz az utolsó a jelenlegi, 40 év óta legszigorúbb kamatemelési ciklusban. Sőt, a piac év végére kamatcsökkenést vár, bár összességében már messze nem annyit, mint amit közvetlenül a bankcsődök után áraztak. Az inflációs folyamatok indokolják a mai kamatemelést, de arra kevés esély van, hogy a következő lépésekről konkrét üzenetet kapunk. Ami érthető, hiszen a jelenlegi helyzetben a jegybanknak nyitva kell hagynia minden kaput.

Összeálltak a csillagok, kilőtt az OTP

2023. május 03. 09:55 | Portfolio

Összeálltak a csillagok, kilőtt az OTP

A tegnapi 3,5 százalékos emelkedést követően ma is remekül teljesít az OTP részvénye, kimondottan magas forgalom mellett zsákolják a befektetők a nagybank részvényét. Számos okot fel tudunk sorolni az emelkedés mögött, egyrészt technikai hatásnak is betudható a rali, de több kedvező történésről és megszólalásról is számot tudunk adni az OTP-vel kapcsolatban.

2023. április 28. 15:36 | OTP Alapkezelő

OTP: csökkent a jegybanki fordulat esélye

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írását olvashatják:

Franciaország nem késlekedik: pusztító erdőtüzekre készülnek

2023. április 27. 17:58 | Portfolio

Franciaország nem késlekedik: pusztító erdőtüzekre készülnek

Franciaország június 1-jén - a szokásosnál egy hónappal korábban - készenlétbe helyezi az erdőtüzekre specializálódott tűzoltó csapatokat és a vízszállító repülőgépeiket, hogy alkalmazkodni tudjanak az éghajlatváltozás miatt a megszokottnál korábban kezdődő tüzekhez - közölte egy magas rangú tisztviselő a Reutersszel.

Magyarország lehet a régió fekete báránya: visszaeső gazdaság, gyengülő forint, elszálló hiány vár ránk az elemző szerint

2023. április 26. 18:00 | Portfolio

Magyarország lehet a régió fekete báránya: visszaeső gazdaság, gyengülő forint, elszálló hiány vár ránk az elemző szerint

A kelet-közép-európai régióban egyetlenként a magyar gazdaság teljesítménye eshet vissza 2023-ban – derül ki a bécsi gazdasági kutatóintézet (WIIW) szerdán megjelent friss elemzéséből. A kutatóintézet szerint nem csak a gazdaság teljesítménye ad okot pesszimizmusra, a költségvetés helyzete is problémás, az uniós források sorsa pedig továbbra is bizonytalan, ami a hitelminősítőket is további negatív lépésekre ösztönözheti. Így nem is annyira meglepő, hogy a forint jelentős gyengülésére számítanak a szakemberek.

A felszín alatt valami nagyon nem stimmel Oroszországban - Mekkora bajban vannak valójában?

2023. április 24. 05:58 | Zsoldos Ákos

A felszín alatt valami nagyon nem stimmel Oroszországban - Mekkora bajban vannak valójában?

A orosz-ukrán háború kezdetekor sok szakértő tíz százalékos GDP-visszaesést sem tartott kizártnak Oroszországban a szankciók hatására. Ehhez képest a visszaesés jóval kisebb volt, amit többnyire azzal magyaráztak, hogy a szankciók csak idővel fejtik ki a hatásukat. Elsőre tehát zavarba ejtő, hogy az idei előrejelzések közt van, amelyik szerint az orosz gazdaság már növekedhet. Eközben a munkanélküliség történelmi mélyponton, az infláció a jegybanki cél alatt Oroszországban. Ha tehát csak a statisztikai adatokat néznénk, akár el is hihetnénk, hogy az orosz gazdaság meg sem rezzent igazán a szankciók súlya alatt, az oroszok életszínvonala nem esik, a gazdaság a háború ellenére tovább fejlődhet. Ha az adatok mögé nézünk, akkor viszont többféle sokktól szenvedő gazdaságot látunk, amely egy egész évtizednyi növekedéstől eshetett el a háború megindításával.

Részletes keresés