euróárfolyam

Visszahúzták a forintot

2025. március 18. 20:37 | Portfolio

Visszahúzták a forintot

Átmenetileg erősödött a forint a keddi kereskedésben, az euró ellenében már a 397-es szint áttörésével kacérkodott, a dollárral szembeni kurzus pedig a 365-ös szint alá került. Október óta nem látott forinterőről beszélhetünk. A forint felértékelődése már a régiós devizák ellenében is szembetűnő. Vagyis nemcsak nemzetközi hatások magyarázzák a forint erejét (így például a német parlament adósságféket feloldó szavazása), hanem hazai fejlemények egyaránt. Ebben akár az is szerepet játszik, hogy a Magyar Nemzeti Bank új vezetése az óvatos monetáris politikai megközelítés fontosságát hangsúlyozta a napokban, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pedig kifejezte örömét a forint erősödésével kapcsolatban.

Új csúcsra ugrott a forint

2025. március 17. 21:35 | Portfolio

Új csúcsra ugrott a forint

Szokatlan stabilitással indult a forint hete, aztán ahogy javult a nemzetközi befektetői hangulat és gyengült a dollár, mind az euróval, mind a dollárral szemben erőre kapott. A zöldhasú ellenében egészen 365-ig jutott a forint, ami új öthavi forintcsúcsot jelent.

Most látszódik csak igazán a forint ereje

2025. március 14. 21:00 | Portfolio

Most látszódik csak igazán a forint ereje

Izgalmas, elsősorban nemzetközi hatások (németországi megállapodás az adósságfék részleges felfüggesztéséről, kedvezőtlen amerikai makrogazdasági adat) által vezérelt kereskedés folyt a forint piacán is. Az euróval szembeni jegyzések végül az óvatos forinterősödés irányába indultak el.

Mit csinálnak a forinttal, miközben püfölik a tőzsdéket?

2025. március 13. 21:50 | Portfolio

Mit csinálnak a forinttal, miközben püfölik a tőzsdéket?

A szerdai erősödést követően lecsillapodott a forint árfolyama. Az euróval szembeni jegyzések szűk sávban ingadoztak az egész csütörtöki kereskedésben, ami annak köszönhető, hogy továbbra sem mozog látványosan az euró-dollár kurzus. A kedvezőtlen nemzetközi részvénypiaci környezet tehát egyelőre nem bántja a régiós devizákat, stabilan tartják erejüket és a forint esetében a kamatkilátások is támaszt adnak.

Nincs megállás, megy tovább a forint

2025. március 12. 20:11 | Portfolio

Nincs megállás, megy tovább a forint

Szerdán eséssel kezdte a napot a forint, napközben azonban korrigált. Délután pedig tovább kapaszkodott, miután kedvező hírek érkeztek Amerikában, ezzel tartósan a 400-as szint alá került.

Már 400 forint fölött is járt az euró

2025. március 10. 21:02 | Portfolio

Már 400 forint fölött is járt az euró

A forint a múlt héten jelentősen erősödött a dollárral és az euróval szemben is, főként Donald Trump amerikai elnök vámháborús kijelentései, illetve az európai védelmi ipari döntések várható konjunkturális hatásai miatt. Hétfőn aztán eséssel indított a forint, és az sem adott neki újbóli lendületet, hogy közben éles fordulat alakult ki az euró/dollárnál, és ismét északnak vette az irányt. Hétfőn a jelentős magyar költségvetési hiányról szóló hír, illetve a vártnál jobb német ipari adatok nem mozgatták meg érdemben a piacokat, a délutáni amerikai Michigan-index adat nem hozott érdemi fordulatot.

Jó hangulatban erősödik a forint

2025. március 03. 18:47 | Portfolio

Jó hangulatban erősödik a forint

Nagy ütést kapott péntek este a forint arra a hírre, hogy félbeszakadt a botrányosra sikerült Trump-Zelenszkij találkozó, ami a háború gyors lezárásával kapcsolatos reményeket csökkentette, és Európa biztonsági kockázatait növelte. A gyors forintesés gyorsan elmúlt, és a találkozó utóhatásaira, illetve a hétvégi londoni fejleményekre a forint határozott erősödéssel reagált hétfőn reggel, és egészen 400 közelébe jutott az euróval szemben. Itt aztán elfogyott a lendület, és éles fordulat alakult ki, amelynek nyomán átmenetileg 403 fölé lendült az árfolyam, aztán ide-oda rángatás következett.

Visszagyengült a forint többhavi csúcsáról

2025. február 27. 18:13 | Portfolio

Visszagyengült a forint többhavi csúcsáról

Szerdán délután négyhavi csúcsra erősödött a forint 399-nél az euróval szemben, majd este megérkezett a csapás az Európai Unióval szemben az Egyesült Államoktól a 25%-os vámkivetés formájában. Ez gyengítette az eurót a dollárral szemben. A forint egy ideig 399 körül oldalazott az euróval szemben, de azóta már 400 fölé gyengült a dollárerősödése miatt. A délutáni amerikai makroadatok komolyabb mozgásokat hoztak a devizapiacokon.

Miért erősödött 400 alá a forint az euróval szemben?

2025. február 26. 11:01 | Portfolio

Miért erősödött 400 alá a forint az euróval szemben?

Négyhónapos csúcsra, 399,6-ig erősödött a forint szerdán az euróval szemben a bankközi piacon, míg a dollárral szemben 380 közelében bő háromhavi csúcsra ért. Ez azt jelenti, hogy sorozatban 90 egymást követő kereskedési napon volt végig 400 felett az euró, de ez a sorozat ma megtört; mi pedig gyorsan összeszedtük a főbb okokat, amelyek hozzájárultak ehhez a teljesítményhez.

Gyengül a dollár, de mit csinál most a forint?

2025. február 20. 21:31 | Portfolio

Gyengül a dollár, de mit csinál most a forint?

Szerdán – technikai elemzési szemüvegen keresztül nézve - mintaszerűen gyengült a forint az euróval és a dollárral szemben, igaz kellett hozzá egy lényeges fundamentális kiváltó tényező is: az európai szempontból előnyös, és tartós ukrajnai béke esélyének csökkenése. Nagyon durva üzengetésbe ment ugyanis át Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között a helyzet, amely erősíti az európai vezető politikusokban azt a képet, hogy az Egyesült Államok Oroszországgal a gyors alkuban érdekelt, ez pedig az európai biztonságpolitikára súlyos hatásokat gyakorolhat. Az európai szempontból előnyös és tartós béke piaci kiárazódása nemcsak a forintot, hanem a lengyel zlotyt is gyengítette tegnap, illetve maga az euró is gyengült kicsit a dollárral szemben, és ma is ez a téma lehet a fő piaci mozgatórugó néhány amerikai makroadat mellett. A csütörtöki kereskedésben nem volt határozott irány a forint piacán.

Próbált magához térni a forint Trump szavai után

2025. február 19. 22:02 | Portfolio

Próbált magához térni a forint Trump szavai után

Kedden még háromhavi csúcsra ért a forint az euróval szemben, ezt követően azonban szerda estére már nagyobb gyengülés van kibontakozóban, miután a befektetők elkezdték kiárazni a gyors ukrajnai béke esélyét, ráadásul a Trump és Zelenszkij közötti adok-kapok hatására hirtelen erősödni kezdett a dollár, melynek hatására a forintra nehezedő nyomás is nőtt. Ezt követően a szerda esti amerikai piaczárásra némiképp vissza tudott erősödni a magyar fizetőeszköz.

Teljesen visszapofozták a forintot

2025. február 13. 19:29 | Portfolio

Teljesen visszapofozták a forintot

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat szerdán délután kezdetben még megugró dollárt és eső forintot hozott, aztán ahogy jöttek a hírek a Trump-Putyin telefonról és személyes tárgyalás esélyéről az ukrajnai háború lezárása ügyében, úgy kezdett esni a dollár és szárnyalni a forint. Mindez estére oda vezetett, hogy az euróval szemben 401-nél négyhavi, a dollárral szemben 385-nél háromhavi csúcsra ért a forint. Bár reggel és délelőtt még erősödni tudott a forint, mindkét devizával szemben megfogták a támaszok az árfolyamot, Trump újabb vámfenyegetései után pedig a nyitószintig pofozták vissza a forintot.

Nagyot fordult napon belül a forint, új csúcs lett a vége

2025. február 07. 01:25 | Portfolio

Nagyot fordult napon belül a forint, új csúcs lett a vége

Tíz egységet ugrott a forint a gyengülő dollárral szemben három kereskedési nap alatt szerdáig, de ennek csütörtök reggelre átmenetileg vége lett és a 390 feletti tartományban járt az árfolyam. Ebben az újra erősebb dollár mellett annak is szerepe lehetett, hogy gyenge magyar ipari termelési és kiskereskedelmi adatok érkeztek, illetve az MNB Monetáris Tanácsának egyik tagja az eddiginél magasabb inflációs pályát vázolt idénre, amely mellett a 6,5%-os alapkamat akár túl kevés reálkamatot is jelenthet a forintbefektetők számára. Még a reggeli órákban azonban megfordult a forint árfolyama, és nagy menetelésbe kezdett a hazai fizetőeszköz: napon belül 3 egységet erősödött, új 3 havi csúcsára ért a forint.

Kéthavi csúcsnál a forint, szenved a dollár

2025. február 05. 19:32 | Portfolio

Kéthavi csúcsnál a forint, szenved a dollár

A hétfő hajnali nagy esést már kedden délutánra teljesen ledolgozta a forint a dollárral szemben, aztán szerdán még tovább erősödött, hiszen egyre jobban gyengül a dollár a vámháborús híráramlás mellett is. Mindezek mellett a forint a dollárral szemben a 390 alatti tartományba került, az euróval szemben pedig 406 alatt új kéthavi csúcson is járt.

Idei csúcsán a forint

2025. január 28. 21:27 | Portfolio

Idei csúcsán a forint

Magyar idő szerint hétfőről keddre virradóan éjfél körül szokatlanul nagy mozgás alakult ki az euró/dollár árfolyamban a Donald Trump amerikai elnöktől érkezett komoly vámfenyegetések hatására, amely a forintot is megbillentette mind az euróval, mind a dollárral szemben. Aztán délelőtt újabb információk érkeztek a Trump-adminisztráció fokozatos vámemelési terveiről, amelyek a dollárt erősebb szinteken tartották. Röviddel délután 2 óra előtt aztán meglódult a forint az euróval szemben, 409-ről 408-ig, majd a vártnak megfelelő MNB-döntésre (tartás) kezdetben nem volt további mozgás, utána késő délutánig enyhén erősödni tudott a magyar deviza, majd az esti órákban már idei legerősebb szintjéig szúrt az árfolyam.

Nincs megállás, új csúcson a forint

2025. január 24. 21:58 | Portfolio

Nincs megállás, új csúcson a forint

Donald Trump intézkedései gyengülő trendbe állították a dollárt, hiszen a növekvő olajkitermelés, a letekert vámpolitika miatt fontos kockázatok árazódnak ki a devizapiacokon, amiből a forint is nagymértékben képes profitálni. Ráadásul ma délelőtt a vártnál kedvezőbb európai beszerzésimenedzser-indexek érkeztek. A gyengülő dollár és a talán felébredő európai konjunktúra pedig kiváló táptalaja annak, hogy a forinttal szemben pesszimista befektetők bedobják a törülközőt. Ennek láthatjuk ma az első jeleit, hiszen 408 közelébe, két havi csúcsra erősödött az euróval szemben.

Lenyugodott estére a forint

2025. január 17. 18:56 | Portfolio

Lenyugodott estére a forint

A hét utolsó kereskedési napja sem indult jól a forint számára, több hullámban gyengült a 414-es szint közelébe az euróval szemben. A dollár erősödése ezúttal sem tesz jót a hazai fizetőeszköznek, de ezúttal is érezhetően jobban bántják, mint a többi régiós devizát. Estére lenyugodtak a kedélyek, a 413-as szint alá erősödött vissza a forint az euróval szemben.

Gyengül a forint több napnyi erősödés után

2025. január 16. 20:42 | Portfolio

Gyengül a forint több napnyi erősödés után

Az elmúlt bő egy hétben gyanúsan erősödött a forint az euróval szemben, mert amikor a külpiaci hangulat jócskán romlott (múlt pénteken), akkor stabil volt, amikor pedig javult (tegnap), akkor megakadt az erősödése, illetve kicsit visszagyengült, de ezzel együtt is összejött a trendtörés mind az euróval, mind a dollárral szemben. Ez azt jelenti, hogy több hét óta tartó forintgyengülés szakadhatott meg tegnap, ami a technikai elemzés alapján további forinterősödés felé mutatna. Ehhez képest a forint csütörtökön tovább gyengült, amin az esti kisebb mértékű erősödés sem sokat segített.

Brutálisan erős amerikai munkaerőpiac tett be a forintnak

2025. január 10. 18:52 | Portfolio

Brutálisan erős amerikai munkaerőpiac tett be a forintnak

A vártnál sokkal erősebb adatok érkeztek az Egyesült Államokból, aminek hatására emelkedni kezdtek a kötvényhozamok és erősödik a dollár. A forint 405 fölé is felszúrt a dollárral szemben, miközben az euróval szemben egyelőre 413 és 414 között oldalaz a forint.

Kis mértékben, de erősödött a forint

2025. január 09. 20:41 | Portfolio

Kis mértékben, de erősödött a forint

A mai nap tartósan 414 alatt a forint árfolyama az euróval szemben, miközben a reggeli erősödést követően inkább oldalazás jellemző a dollárral szemben. A mai nap az amerikai piacok zárva vannak, ez rányomja a bélyegét az egész napi mozgásokra minden piacon. Adatfronton a magyar ipar csalódást keltő volt, de a kiskereskedelmi forgalom bizakodásra ad okot, de eközben az euróövezeti kiskereskedelem nagyot lassult. A piac közben már fél szemmel a holnapi amerikai munkaerőpiaci adatokra figyel.

Részletes keresés