infláció

Véleményt mondott az EKB a kormány módosításairól

2024. február 29. 12:23 | Portfolio

Véleményt mondott az EKB a kormány módosításairól

A közelmúltban a Pénzügyminisztérium - egyebek mellett - az MNB igazgatósága feladatkörének módosítása, valamint az MNB Felügyelőbizottság hatáskörének kiterjesztése céljából a magyar jegybanktörvény módosítását kezdeményezte. Az Európai Központi Bank véleményezési feladata keretében tegnap kiadott dokumentumában néhány változtatást javasol, illetve általánosságban a jegybanki függetlenség tiszteletben tartásának fontosságát hangsúlyozta. A jegybank üdvözölte az EKB álláspontját, a módosításokat előterjesztő Pénzügyminisztérium pedig hangsúlyozza, hogy a jegybank függeltensége nem sérül.

Matolcsy György keményen bírálta a kormányt

2024. február 29. 11:23 | Portfolio

Matolcsy György keményen bírálta a kormányt

Ma tartották a BÉT Legek díjátadót, amelyen többek között Matolcsy György jegybankelnök is megszólalt. A jegybankelnök növekedésre fókuszáló előadása során kemény szavakkal illette a kormány gazdaságpolitikáját.

Erős volt az amerikai gazdaság a negyedik negyedévben

2024. február 28. 14:36 | Portfolio

Erős volt az amerikai gazdaság a negyedik negyedévben

A tavalyi negyedik negyedévben 3,2%-kal nőtt az amerikai gazdaság évesített negyedéves szinten - derül ki a Bureau of Economic Analysis (BEA) második becsléséből. A felülvizsgált szám minimális eltérést mutatott az első becsléshez képest.

Véget ért a PMÁP egyeduralma, melyik most a legjobb állampapír?

2024. február 28. 13:00 | Árgyelán Ágnes

Véget ért a PMÁP egyeduralma, melyik most a legjobb állampapír?

Miután a PMÁP elérhető kamata az első évre 7,9%-ra csökkent, a Bónusz Magyar Állampapír új kamatfordulójával hosszú idő után most először áll fent az a helyzet, hogy egyik lakossági állampapír sem ad 9% feletti hozamot (ha a Babakötvénytől speciális volta miatt eltekintünk). Ahogy csökken a kamat- és inflációs környezet, úgy csökken a lakossági állampapírok kamata, ami azt is jelenti, hogy egy teljesen új korszak köszönt be a magyar megtakarítók számára. De melyik állampapír most a legjobb választás, ha csak pár hónapra, vagy 1, 3, 5 éves időtávon fektetnénk be? Mostani cikkünkben ezt járjuk körbe.

Úgy néz ki, az EKB június előtt nem fog kamatot vágni

2024. február 28. 12:42 | Portfolio

Úgy néz ki, az EKB június előtt nem fog kamatot vágni

A Szlovák Nemzeti Bank elnöke, Peter Kazimir szerint az Európai Központi Banknak (EKB) el kell ismernie a javuló inflációs kilátásokat következő ülésén, de kerülnie kell minden kamatcsökkentésre vonatkozó ígéretet. Szerinte a kamatvágást júniusig halasztania kellene az EKB-nak. Az infláció gyors visszaszorulása mellett a döntéshozók épp azt vitatják, hogy mikor kezdjék meg a lazítást.

Az EKB alelnöke szerint még nincs itt az ideje a kamatcsökkentésnek

2024. február 28. 10:58 | Portfolio

Az EKB alelnöke szerint még nincs itt az ideje a kamatcsökkentésnek

Luis de Guindos, az Európai Központi Bank alelnökének várakozása szerint tovább csökken az infláció, azonban a kamatlábak csökkentésének megkezdése előtt az EKB-nak több meggyőző adatra van szüksége – írja a Reuters. A jegybank a gyors béremelkedés miatt még nem látja indokoltnak a szigorú monetáris politika enyhítését.

A tartós árstabilitás alapozza meg a gazdasági növekedést és a piaci hitelezést

2024. február 28. 10:00 | Balogh Csaba, Felcser Dániel

A tartós árstabilitás alapozza meg a gazdasági növekedést és a piaci hitelezést

A Magyar Nemzeti Bank függetlenségét és önállóságát alaptalanul támadó kritikák cikkek ellentétesek közös érdekünkkel, az árstabilitás megteremtésével. Ezek a megnyilvánulások éppen azt a jegybanki hitelességet próbálják aláásni, amely nélkülözhetetlen az inflációs várakozások horgonyzásához, így az árstabilitás gyorsabb eléréséhez. A kontraproduktív megszólalások nem segítik az árstabilitás elérését és ezzel a növekedés beindulását, hanem az árfolyam gyengítésén, illetve a közbizalom és a gazdaságpolitika hitelességének rombolásán keresztül éppen gátolják azokat.

Évtizedek óta nem látott összeomlás a sikerágazatban

2024. február 28. 07:00 | Portfolio

Évtizedek óta nem látott összeomlás a sikerágazatban

A legnagyobb technológiai vállalatok már évek óta csökkentik a dolgozói létszámot világszerte. Az IT-szektor nehézségei Magyarországot is elérték: programozóiskolák dőlnek be, a fizetések alig nőnek, miközben itthon is vannak olyan cégek, amelyek leépítenek.

Virág Barnabás: a monetáris lazítást az MNB átmenetileg gyorsítja

2024. február 27. 15:43 | Portfolio

Virág Barnabás: a monetáris lazítást az MNB átmenetileg gyorsítja

A jegybank ugyan mai döntésével gyorsított a kamatvágás ütemén, a monetáris lazítás jövőjét illetően óvatos hangot ütött meg. A gyorsítás átmeneti jellegű, a középtávú kamatpálya nem változott, a februári inflációs adat, illetve a márciusi inflációs jelentés fontosságát hangsúlyozta a értékelésében Virág Barnabás. Az infláció a vártnál erőteljesebben csökkent, a piaci zaj pedig elült, ez tette lehetővé a nagyobb kamatvágást. Az elnök visszautasította azokat az értékeléseket, miszerint a magas kamatok fékeznék a magyar vállalatokat.

Vissza 1995-be: az időgép megmondhatja, mi fog most történni a piacokon!

2024. február 27. 13:00 | Németh Gábor

Vissza 1995-be: az időgép megmondhatja, mi fog most történni a piacokon!

Jelenleg a befektetők a puha landolás (soft landing) forgatókönyvet árazzák Amerikában, amikor az infláció recesszió nélkül marad kordában. Ez viszonylag ritka: legtökéletesebb formájában 1995-ben valósult meg Amerikában, és az akkori jegybankelnököt Alan Greenspant a „halhatatlanok”, de legalábbis a „legendák”  közé emelte. Az akkori és a mai helyzet között több hasonlóság is látszik, így érdemes - persze kitérve a különbségekre is – párhuzamot vonni és megvizsgálni, hogy az egyes eszközosztályok akkor hogyan teljesítettek, és mi lehet ebből releváns a jelenre nézve is.

Elemzők: újra jön a 400 forintos euró, és nem áll meg itt a gyengülés

2024. február 27. 11:32 | Portfolio

Elemzők: újra jön a 400 forintos euró, és nem áll meg itt a gyengülés

Az Egyensúly Intézet szerint az infláció vártnál gyorsabb csökkenése lehetővé teszi a jegybank számára, hogy gyorsítson a kamatcsökkentések ütemén. Ennek következménye azonban az, hogy a forint leértékelődése folytatódik, de az esés visszafogottabb lehet, mint korábban volt.

Újabb rezsidémon a láthatáron: beütött a vízdíj a szállodáknak

2024. február 27. 07:00 | Nagy Károly

Újabb rezsidémon a láthatáron: beütött a vízdíj a szállodáknak

Habár szezonális hatások miatt a téli időszak általánosságban olcsóbb, mint a tavaszi-nyári, idén 50 ezer forint felett maradt a 4 csillagos szállodák ára. A hoteleknek tovább kell emelni az árakat, de már visszafogottabb mértékben, mint tavaly, miután a vízdíj sokat emelkedett, illetve a dolgozók bérét is növelik. A szállodaszövetség ebben az évben 6-7%-os áremeléssel számol.

Új kedvencet találtak a PMÁP-befektetők? Ide ment most a legtöbb pénz

2024. február 26. 16:42 | Portfolio

Új kedvencet találtak a PMÁP-befektetők? Ide ment most a legtöbb pénz

Megugrott az érdeklődés a lakossági állampapírok iránt az ÁKK friss statisztikái szerint: múlt héten bruttó 173 milliárd forintnyi lakossági állampapírt értékesítettek. Ez bő harmada annak az összegnek, ami a Portfolio becslése szerint a PMÁP-kamatokból befolyhatott múlt héten a számlákra. A legtöbb pénz most nem prémium állampapírba, hanem FixMÁP-ba ment.

Erős évkezdett után nagyot esett a magyar gazdasági bizalom

2024. február 26. 10:04 | Portfolio

Erős évkezdett után nagyot esett a magyar gazdasági bizalom

Februárban az üzleti várakozások csak hibahatáron belül változtak, de a lakossági kilátások, a kiugróan kedvező januári adat után, jelentősen romlottak - A GKI Gazdaságkutató által végzett felmérés szerint  Így a GKI konjunktúraindexe 3 ponttal csökkent januárhoz képest. A cégek foglalkoztatási szándéka nem változott érdemben, míg áremelési terveik valamelyest enyhültek. A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága 13 havi mélypontra esett vissza.

Mindenki másképp akar lottómiliárdos lenni

2024. február 24. 11:00 | Portfolio

Mindenki másképp akar lottómiliárdos lenni

Lottólázban ég az ország, ilyenkor egyre többen ábrándoznak arról, hogy mit kezdenének pár milliárd forinttal. A Portfolio megkérdezte olvasóit, az eredmények szerint a potenciális nyertesek többsége diszkrét, visszafogott, de társadalmi célokra, rászorulóknak bőven adakozó, jótékonykodó milliárdos lenne. Abban viszont erősen megoszlottak a vélemények, hogy mit kezdjenek magukkal a mámoros lottóhúzás utáni hétfőn és mibe fektetnének ennyi pénzt.

Lerántották a leplet a Taylor Swift-konjunktúra titkáról

2024. február 24. 10:55 | Portfolio

Lerántották a leplet a Taylor Swift-konjunktúra titkáról

A popszenzáció Taylor Swift Eras turnéja nemcsak a rajongókat ragadta magával világszerte, hanem a helyi gazdaságokra is jelentős hatást gyakorolt – derül ki a japán Nomura befektetési bank jelentéséből. Bár az országos adatokra gyakorolt makrogazdasági hatás vitatható, Swift turnéja tagadhatatlanul fellendítette a fogyasztást és a gazdasági aktivitást abban a 20 amerikai városban, ahol megfordult.

Még idén kamatot vághat a Fed

2024. február 23. 18:56 | Portfolio

Még idén kamatot vághat a Fed

John Williams, a New York-i Fed elnöke úgy látja, hogy az amerikai jegybank "még az idén" kamatcsökkentésre készül, annak ellenére, hogy a vártnál erősebbek voltak a januári inflációs és munkaerő-piaci adatok - derül ki az Axios által pénteken közzétett interjúból.

Részletes keresés