mol

A történelmi csúcs közelében akadt el az OTP emelkedése, fontos szintnél jár a Magyar Telekom

2020. február 23. 16:01 | Portfolio

A történelmi csúcs közelében akadt el az OTP emelkedése, fontos szintnél jár a Magyar Telekom

A héten az OTP erősödése a korábbi történelmi csúcsa közelében akadt el, míg a Magyar Telekom nagyot esett és a telekomcég részvényei fontos szint közelébe érkeztek meg. Az előttünk álló néhány nap is mozgalmasnak ígérkezik, a hazai blue chipek technikai képe alapján összeszedtük, hogy mire érdemes majd figyelni az előttünk álló hét során.

Növekedhet az osztalék a Molnál, idén is lehet extra kifizetés

2020. február 21. 12:38 | Portfolio

Növekedhet az osztalék a Molnál, idén is lehet extra kifizetés

A Mol kedvező gyorsjelentésének publikálását követően a menedzsment beszélt a kilátásokról. Az alaposztalék továbbra is növekedhet, azonban a speciális osztalék mérséklődhet, vagy akár el is tűnhet idén, a poliol marzsok továbbra is vonzó szinteken állnak a negatív petrolkémiai árréskörnyezet ellenére, a gázsszállítási divízió eredménye stagnálhat vagy inkább csökkenhet idén a tavalyi erős számok tükrében, továbbá idén 80 millió dolláros eredménynövekedést jelenthetnek a downstream hatékonyságjavító programjai.

Nehéz környezetben is jól teljesít a Mol

2020. február 21. 04:58 | Bosnyák Zsolt

Nehéz környezetben is jól teljesít a Mol

Kedvező gyorsjelentést tett közzé a Mol ma hajnalban, amelyben sikerült teljesítenie a megemelt éves célkitűzéseket. A gyenge makrokörnyezet ellenére jó számokat publikált a hazai olajtársaság, sőt jövőre még magasabb eredményeket tűzött ki célul a menedzsment. Olcsó a Mol a szektortársaihoz képest, pozitív árfolyamreakcióra számítunk a reggeli kereskedésben.

Az olajárcsökkenés húzta le az INA profitját

2020. február 20. 17:45 | Portfolio

Az olajárcsökkenés húzta le az INA profitját

2019 év egészét tekintve csökkenő profitabilitásról számolt be az INA, mely elsősorban az olaj árának csökkenésének volt betudható. A finomítás és fogyasztói szolgáltatások szegmens eredménye növekedett, azonban a rijekai finomító első féléves karbantartása negatívba fordította a szegmens készpénzáramlását. A fogyasztói szolgáltatások részleg továbbra is jól teljesített 2019-ben.

Kulcsszintek közelében a Richter, lehet még tér az OTP emelkedése előtt

2020. február 16. 17:05 | Portfolio

Kulcsszintek közelében a Richter, lehet még tér az OTP emelkedése előtt

Február elején tovább emelkedett a Richter és a gyógyszergyártó részvényei az elmúlt időszak nagy erősödése után fontos szint közelében járnak, a grafikon alapján lehet még tér az OTP emelkedése előtt, míg a Mol technikai képe inkább további alulteljesítést vetíthet előre. A hazai blue chipek technikai képe alapján összeszedtük, hogy mire érdemes majd figyelni az előttünk álló hét folyamán.

Nagyon kéne egy jó gyorsjelentés a Molnak, az elemzők közzétették várakozásaikat

2020. február 14. 06:29 | Bosnyák Zsolt

Nagyon kéne egy jó gyorsjelentés a Molnak, az elemzők közzétették várakozásaikat

Minden eredménysoron gyengébb számokat publikálhat a Mol a jövőhét péntek hajnalban közzétett negyedik negyedéves jelentésében, mely lényegében a gyengébb olajipari környezetnek lehetett betudható. Az elemzők várakozása szerint épphogy teljesíthette a vállalat a harmadik negyedévben megemelt éves EBITDA célkitűzését. Érdemes lesz figyelni az árfolyamreakciót a gyorsjelentés publikálását követően, ugyanis nagyon fontos szinteken billeg a hazai olajtársaság árfolyama.

Itt vannak a BÉT Legek: 22 díjat adott át a magyar tőzsde

2020. február 13. 13:47 | Portfolio

Itt vannak a BÉT Legek: 22 díjat adott át a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde ismét megrendezte a BÉT Legek 2019 díjátadó gálát. A BÉT a szakmai zsűri véleménye és a tőzsdei vállalatok piaci teljesítménye alapján összesen 22 díjat adott át ma, köztük a fenntarthatóságért és felelős vállalatirányításért járó díjat, amelyet a Mol vehetett át.

Az OTP a legtranszparensebb hazai tőzsdei cég

2020. február 13. 12:48 | Portfolio

Az OTP a legtranszparensebb hazai tőzsdei cég

Régen nem látott szintre emelkedett a hazai tőzsdei vállalatok transzparenciája, a mezőny első felében szereplő vállalatok tovább javították eredményüket, szinte minden kategóriában, a tájékoztatás hitelességében, az ad-hoc információk minőségében vagy a befektetői kapcsolattartó alkalmasságában is javult a cégek teljesítménye, a tavalyi 2 után idén már 6 olyan vállalat volt, amelyik az 1-10-es skálán egészen kiváló, 8 feletti pontszámot ért el, derül ki a Portfolio idén már 19. alkalommal elkészített felméréséből, amelynek szakmai partnere a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) volt, és amely 17 bank, befektetési szolgáltató és alapkezelő bevonásával készült.

Az idei felmérés alapján a legtranszparensebb hazai tőzsdei vállalat az OTP lett, a bankot a Mol és a Magyar Telekom követi a listán.

A hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményén, a BÉT Legek díjátadón a Tőzsde az előző év kiemelkedő teljesítményeit díjazza, a ma megtartott eseményen a Portfolio felmérése alapján a BÉT a kibocsátói transzparencia díjat az OTP-nek, a kibocsátói transzparencia mid-cap különdíjat az ANY Biztonsági Nyomdának, a legjobb befektetői kapcsolattartónak járó díjat pedig Réthy Róbertnek, a Mol befektetői kapcsolatok vezetőjének adta át.

2020. február 12. 10:50 | Kovács Karád

Mol: van még tér lefelé

Hetek, hónapok óta folyamatosan csorog le a Mol árfolyama, és egyre többen várják a fordulatot a hazai olajpapír piacán. Sőt a 2020-as évre a Mol a kedvenc célpontok közé is került sokaknál, mondván, kimaradt a nagy tavalyi raliból, ezért sorra kéne kerülnie. Most technikai elemző szemüvegen keresztül nézzük meg, hogy mi lenne várható.

A szlovák főügyészség megsértette Hernádi Zsolt jogait

2020. február 11. 20:06 | MTI

A szlovák főügyészség megsértette Hernádi Zsolt jogait

Megsértette a szlovák főügyészség Hernádi Zsoltnak, a Mol elnök-vezérigazgatójának az igazságos eljárásra és jogi védelemre vonatkozó alapvető jogait - mondta ki kedden a szlovák alkotmánybíróság, amely így jogosnak ítélte az olajipari óriás vezetőjének egy korábbi - az ellene Horvátországban kiadott elfogatóparanccsal kapcsolatban beadott - panaszát.

Ez a részvény most az alapkezelők kedvence

2020. február 07. 10:45 | Portfolio

Ez a részvény most az alapkezelők kedvence

A hazai részvényindex az év végi csúcsdöntése után januárban lejjebb került. A Portfolio által készített legfrissebb alapkezelői felméréséből kiderül, hogy az általunk megkérdezett alapkezelők többsége rövid távon mérsékelt elmozdulást vár a magyar tőzsdén, azonban egy kisebbség mind rövid-, mind hosszabb távon meglehetősen optimista. A profi befektetők a magyar blue chipek közül ebben a hónapban Molt kedvelték a leginkább, a midcapek közül a Graphisoft Park és az ANY Biztonsági Nyomda részvényei kapták a legtöbb említést a felmérésünkben résztvevő alapkezelőktől ebben a hónapban.

Romlik az iparági környezet, de a Mol stratégiája megmentheti a helyzetet

2020. február 05. 15:39 | Bosnyák Zsolt

Romlik az iparági környezet, de a Mol stratégiája megmentheti a helyzetet

Egyre fontosabb a Mol és az olajtársaságok életében a petrolkémia, ugyanis a motorüzemanyagok kereslete a növekvő környezettudatosságnak köszönhetően várhatóan csökkenni fog a jövőben. 2019 második felében jelentősen elkezdett szűkülni a Mol petrolkémiai marzsa, mely akár tartósan alacsony szinten is maradhat. Azonban az épülő poliolüzem megmentheti a helyzetet, és amennyiben a jelenlegi szinten maradna a petrolkémiai árrés, akkor előreláthatólag az új poliolgyár profitja kompenzálni tudná a becsült eredménycsökkenést.

Érkezett egy jó hír a Molnak

2020. február 04. 16:33 | Bosnyák Zsolt

Érkezett egy jó hír a Molnak

A Mol tegnap publikálta az operációja szempontjából fontosabb számait januárra vonatkozóan, melyről röviden már beszámoltunk. A kőolaj árfolyamának csökkenése egyértelműen negatívan befolyásolja a kutatás-termelés divízió eredményét, ez elég könnyen belátható. A finomítói és petrolkémiai árrések mozgatórugói azonban már sokkal komplexebbek, de mindkét terület árrései javulni tudtak a gyenge decemberi értékeket követően.

Izgalmas üzleti modellel hódít Magyarországon a Pannon Antenna

2020. február 04. 14:50 | Portfolio

Izgalmas üzleti modellel hódít Magyarországon a Pannon Antenna

Magyarországon kevéssé ismert üzleti tevékenységgel, mobilhálózati bázisállomások bérleti jogának megvásárlásával és hosszú távú menedzselésével foglalkozik a Pannon Antenna. A vállalat ügyvezető igazgatója, Ferencz Sándor beszélt a Portfolio-nak a cég portfóliójáról, ügyfélállományának összetételéről, a távközlési piac változásáról.

Részletes keresés