mol

2014. július 10. 08:06 | Portfolio

Londoni vélemény: kevesebbet ér a MOL

Közzétette az európai olajcégekre vonatkozó legfrissebb összefoglaló elemzését a Nomura, melyben több vállalatra vonatkozóan is módosította ajánlását és célárfolyamát. A MOL-t a szakértők továbbra is alulsúlyozásra javasolják, a részvényeket pedig a korábbi 13 500 forint helyett már csak 13 000 forintra taksálják. Ez utóbbi azonban így is jelentősen felülmúlja a piaci árfolyamot.

2014. július 09. 11:25 | Portfolio

Megütötték a MOL-t

Meglehetősen gyengén teljesít ma a MOL, a papírok 3% feletti mínuszukkal messze alulteljesítenek a fontosabb részvények között. Új fundamentális hír nem érkezett a papírokkal kapcsolatban, a mai, átlag feletti esést főként technikai jellegű tényezők magyarázhatják: a korábbi mélypont elesett, így jelentősebb tér nyílt meg lefelé.

2014. július 07. 15:47 | Portfolio

Pont most kell magyar részvényt venni?

Ha nem tudnánk, milyen fundamentális sztorik állnak a magyar tőzsdei vállalatok árfolyammozgásai mögött, azt is gondolhatnánk, most kell OTP-t, MOL-t és Magyar Telekomot venni. Bár sok érv szól a magyar részvényekkel szemben, az árfolyamok érdekes szintre értek, az alábbiakban a technikai elemzés segítségével elemeztünk 3 nagy hazai papírt.

2014. július 04. 13:59 | Portfolio

Évek óta tartó jogvita zárult le a MOL leányánál

A MOL bejelentette, hogy az INA és az Edison International megindította a kitermelést a Adriai-tenger északi részén található Izabela mezőn azt követően, hogy a felek megegyezésre jutottak a maradék vitás kérdésekkel kapcsolatban.

2014. július 04. 08:11 | Portfolio

Nem lesz cseh finomítója a MOL-nak?

Kivásárolja az Unipetrol az Enit a Ceska Rafinerskából, közölte tegnap a vállalat a Reuters tudósítása szerint. Az Unipetrol az általa nem birtokolt 32,4%-os részesedésért 30 millió eurót fizet. Az Enivel korábban kötött megállapodás értelmében a MOL vette volna meg a Ceska Rafinerska 32%-át, de az Unipetrolnak elővásárlási joga volt, és korábbi jelzésének megfelelően élt is vele.

2014. július 03. 08:17 | Portfolio

Levágta MOL-célárát a Barclays

Újabb elemző módosította a MOL részvényeire vonatkozó célárát, a Barclays a korábbi 14 500 forintról 13 500 forintra csökkentette a papírok becsült fair értékét. Az ajánlás alulsúlyozás.

2014. július 02. 10:40 | Portfolio

Újabb részletek a múlt heti MOL-eladásról

Újabb fejlemények derültek ki a MOL-ban történt múlt heti jelentős részvényeladástól, az egyik lapnak feltett kérdésre ugyanis a társaság egyik közel-keleti nagytulajdonosa, a Crescent Petroleum cáfolta, hogy ő adott volna el MOL-részvényeket.

2014. július 02. 08:18 | Portfolio

Komoly felértékelődést látnak a MOL-ban

A legutóbb bejelentett felvásárlást követően javította a MOL papírokra vonatkozó ajánlását a Raiffeisen, mely most már vételre javasolja a részvényeket. A célárfolyam is emelkedett, méghozzá jelentősen, a korábbi 13 600 forintról 14 500 forintra. Az új célárfolyam közel 20%-kal múlja felül a legutóbbi tőzsdei záróárfolyamot.

2014. július 01. 09:43 | Portfolio

40 százalékot kerestél vagy buktál idén?

Nagyon nem mindegy, melyik magyar részvénybe fektettünk idén, a hazai papírok árfolyama nagy szórást mutatott az első fél évben. Az alábbiakban összegyűjtöttük, mi mozgatta az árfolyamokat az elmúlt 6 hónapban.

2014. június 30. 08:03 | Portfolio

Az Északi-tengeren erősít a MOL

A MOL bejelentette, hogy adásvételi szerződést kötött a Premier Oil UK Limited céggel 6 tengeri kutatási-termelési licensz részesedésének megvételéről, amelyek az Északi-tenger középső részén találhatóak. A tranzakció összértéke 130 millió dollár.

2014. június 27. 16:25 | MTI, Portfolio

Szigorítanák az INA eladásának feltételeit

Szigorodhatnak az INA eladásainak feltételei, Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter kedden azt mondta, hogy az INA privatizációját szabályozó törvényt alaposan átvizsgálják és a nemzetstratégiai érdekeknek megfelelően módosítják.

2014. június 26. 17:28 | Portfolio

MOL-vezető vásárolt részvényeket

Horváth Ferenc, a downstream üzletág ügyvezető igazgatója, a MOL ügyvezető testületének tagja, 2014. június 26-án 4 000 darab MOL részvényt vásárolt 12 100 Ft/darab átlagárfolyamon.

2014. június 26. 10:04 | Portfolio

Nagytulajdonosok szállnak ki a MOL-ból

Információink szerint jelentős mennyiségű, 4,28 millió darab MOL-részvény került értékesítésre a Citigroupon keresztül egy tegnap lezárult könyvépítési folyamat során, ami a teljes részvénymennyiség 4%-ának felel meg. A tegnapi záróárnál alacsonyabban, 11 800 - 12 200 forint között került meghatározásra az előzetesen megállapított ársáv. Meglátásunk szerint nagy valószínűséggel a Dana Gas és a Crescent Petroleum lehetett az eladó. A Dana neve nem ismeretlen a hazai befektetőknek, a társaság tavaly februárban mintegy 2%-nyi MOL-részvényt adott el, ami jelentős mozgásokat okozott a részvények piacán. Információink szerint a MOL a sáv alján ment el, 11 800 forinton, aminek hatására a részvények árfolyama 6%-ot esett a nyitást követően.

2014. június 26. 09:02 | Portfolio

Meddig eshet még a MOL?

A várakozásoknak megfelelően jelentős zuhanással indították a mai kereskedést a MOL részvényei, mely egy tegnap lezárult könyvépítésnek tudható be, melynek keretében a cég mintegy 4%-át értékesítették. Ami igazán negatív, hogy a papírok az előzetesen megállapított ársáv alján mentek el, 11 800 forinton. Rövid távon a részvényekre nehezedő nyomás véleményünk szerint fennmaradhat, elsősorban az alacsony értékesítési ár, a tranzakció kereslet elszívó hatása, valamint az eladó ismeretének hiánya miatt, a korábbi hasonló példák azonban azt mutatják, hogy az átmeneti riadalmakat később megnyugvás követi majd.

2014. június 25. 08:41 | Portfolio

MOL: mekkora osztalékkal számol az állam?

Az Országgyűlés oldalán megjelent dokumentumban Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a MOL-tól az elkövetkező évekre várt osztalékról, valamint a tavalyi év utáni, rekordmértékű kifizetésről beszélt. A Nemzeti Vagyonkezelő konzervatív becsléssel 2015-17-re éves 4 milliárd forint kifizetéssel számol a MOL-részvénytulajdonra.

2014. június 24. 08:54 | Portfolio

Az oroszoknak adnák el az INA-t?

Lehallgatási botránytól hangos a lengyel média, aminek során olyan információk szivárogtak ki, melyeknek köze van például Hernádi Zsolt horvátországi peréhez és a MOL INA-ban lévő részesedéséhez. A MOL sem meg nem erősítette, sem nem cáfolta a MOL-INA-sztorihoz kapcsolódó értesüléseket, és a Hernádi peréhez kötődő híreket sem kommentálta.

2014. június 19. 20:00 | MTI

Oroszországban terjeszkedne a MOL

A Mol-csoport megerősítette oroszországi növekedési stratégiáját a World Petroleum Congress (WPC) XXI. moszkvai kongresszusán, ahol a csoport vezérigazgatója, Molnár József hangsúlyozta: további befektetési lehetőségeket keresnek Oroszországban.

2014. június 19. 14:28 | Nagy Viktor

Miért pont mi? Újabb lista, aminek a végén kullogunk

Továbbra is jó a hangulat a világ tőzsdéin, a fontosabb részvényindexek emelkednek, és idén a feltörekvő részvénypiacok is jól teljesítenek. De persze nem mindegyik. Sajnos Magyarország már megint lemaradt, pedig továbbra is olcsónak mondható a részvénypiacunk. Megnéztük, hogy kik idén a nyertesek és a vesztesek.

2014. június 19. 14:00 | Portfolio

MOL vétel: 3,5% két nap alatt!

Két napja MOL vételi ötletet fogalmaztunk meg a TraderSzobában. A pozíció megnyílt, és már 3,5 százalékos pluszban tartózkodik az árfolyam. Óvatos duhaj kereskedők már a stop nullába húzásán is gondolkozhatnak.

2014. június 19. 12:17 | Portfolio

Halászat a zavarosban

Tavaly nyár óta tartja izgalomban a befektetőket, hogy mi lesz a sorsa a MOL horvátországi leányának, az INA-nak, a kérdés megválaszolásához pedig most sem vagyunk közelebb, mint hónapokkal ezelőtt. Változatlanul záporoznak az üggyel kapcsolatos hírek, meg nem erősített lapértesülések, találgatások, így elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy kicsit visszatekintsünk és összeszedjük a temérdek információ közül azokat, melyek valóban komoly jelentőséggel bírtak és mérföldkőnek számítottak a történetben. A jövőt illetően a legfontosabb az lehet, hogy a felek mennyire tudják felgyorsítani a tárgyalásokat, ez ugyanis a MOL számára kritikus tényező (Sanader bűnösségének a legfelsőbb bíróságon való megállapítása mindenesetre nem azt sejteti, hogy sikerül majd gyorsan dűlőre jutni az INA hosszú távon történő irányításáról). Ez utóbbi érthető, hiszen a részvények az utóbbi másfél évben csúnyán alulteljesítettek.

Részletes keresés