Csiki Gergely

Csiki Gergely

lapigazgató

Csiki Gergely a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett pénzügy főszakirányon 2008-ban. Utolsó egyetemi évének végén csatlakozott a Portfolio.hu csapatához makrogazdasági elemzőként. 2013-tól látja el a cégnél a lapigazgatói feladatokat. 2012-ben CEFA diplomát szerzett a Nemzetközi Bankárképző Központ EFFAS-képzésének sikeres elvégzése után. Újságírói munkáját 2014-ben Junior Prima díjjal ismerték el, Magyar Sajtó kategóriában. Lapigazgatói feladatai mellett a hazai költségvetés és magyar egészségügyi rendszer témájában ír rendszeresen elemzéseket, készít szakmai interjúkat. A magánegészségügyi piac találkozási pontjává vált Private Health Forum szakmai programjának felelőse.
Kapcsolatfelvétel
Cikkeinek a száma: 1305
A vakság ellen harcoló magyar kutató soha annyi pénzt nem gyűjtött kutatásra, mint a koronavírus idején

2020. július 15. 06:00 | Csiki Gergely

A vakság ellen harcoló magyar kutató soha annyi pénzt nem gyűjtött kutatásra, mint a koronavírus idején

A következő tíz év legnagyobb célja, hogy a tömegeket érintő nagyobb szembetegségek esetében is eljussunk a klinikai vizsgálatokig - mondta a Portfolio-nak adott interjújában Roska Botond. Az idén júniusban Körber Európai Tudományos Díjjal kitüntetett Svájcban dolgozó magyar orvossal beszéltünk a 2018-ban alapított önálló unikális intézetéről, a vakság társadalmi jelentőségéről, a tudományos tevékenységek finanszírozásáról, a koronavírus következményeiről, az orvostudomány jövőjéről és magyarországi terveiről. A nemzetközi szinten is elismert kutató arról is beszélt, hogy a vakság hasonlít a világjárványokhoz: már régóta tudjuk, hogy lesz egy koronavírushoz hasonló globális járvány, azonban kevés pénzt és energiát forduítottunk arra, hogy ezen változtassunk.

Az egész régió nyerhet a Miskolci Egyetem modellváltásával - Interjú Varga Judittal

2020. június 29. 12:25 | Csiki Gergely

Az egész régió nyerhet a Miskolci Egyetem modellváltásával - Interjú Varga Judittal

Jogi értelemben a Miskolci Egyetem a jövőben államilag elismert magán felsőoktatási intézményként fog működni - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Varga Judit. Az igazságügyi miniszterrel azok után készítettünk interjút, hogy kiderült: ő lesz az egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának elnöke. A tárcavezető leszögezte, hogy az eddigi államilag támogatott képzések megmaradnak, a hallgatói támogatások, az ösztöndíjak és tehetségprogramok változatlanul elérhetőek lesznek, az állami elismertség érintetlen marad. A modellváltás rugalmasságot hoz az egyetem életébe, hiszen kiszakad a merev államháztartási szemléletből, és egyúttal új piaci források bevonását teszi lehetővé. A hamarosan létrejövő alapítvány leendő kuratóriumi elnöke szerint a cél, hogy az egyetem itthon a legjobb magánegyetemmé váljon, nemzetközi szinten pedig még előkelőbb helyen jegyezzék. Az igazságügyi miniszter beszélt arról is, hogy mi vár az új rendszerben a hallgatókra, a kutatókra, az oktatókra és mi garantálja az öttagú kuratórium elkötelezettségét a miskolci ügy iránt.

Néhány napon belül tényleg mindent látni fog a NAV - Mit vár ettől a kormány?

2020. június 29. 10:00 | Csiki Gergely

Néhány napon belül tényleg mindent látni fog a NAV - Mit vár ettől a kormány?

A gazdaságfehérítő intézkedések öt év alatt, 2014-től 2018 végéig, 1400 milliárd forint bevételt eredményeztek a magyar költségvetésnek - árulta el a Portfolio-nak adott interjújában Izer Norbert. A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkárát a gazdaságfehérítő lépések részleteiről kérdeztük annak apropóján, hogy szerdán, július elsejétől élesben fog már működni az online számlázás kiterjesztése. Ennek kapcsán azt is hangsúlyozta, hogy ez az intézkedés nem csupán fehérítési célt szolgál, ugyanis így még teljesebb adatvagyonhoz jut hozzá a NAV, ami az alapja lehet a kockázatkezelés, ellenőrzés hatékonyságának fokozásának, valamint az áfabevallás kiajánlásának. Az államtitkár arról is beszélt, hogy az online rendszerekből érkező adatokat hogyan használták fel a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet elleni védekezés során.

2020. június 27. 07:10 | Csiki Gergely

Varga Péter Pál a járvány jövőjéről: a fegyelmezettségen sok múlik

A lakosság és az egészségügyi ellátórendszer dolgozóinak fegyelmezettsége kulcstényező a járvány lefutása szempontjából - vélekedett a Portfolio-nak nyilatkozva Varga Péter Pál. A Budai Egészségközpont alapító-ügyvezetője azt is előrevetítette, hogy a jövőben az egész országban átalakul az intézményi ellátási rend. Emellett arról is beszélt, hogy minek kellene megtörténnie az állami ellátórendszerben, ugyanis a járvány miatt elhalasztott beavatkozásokat vissza kell pótolni és újra kell szervezni.

Élet koronavírus után: Megnyomta a pénzszóró gombot a kormány

2020. június 23. 16:45 | Csiki Gergely

Élet koronavírus után: Megnyomta a pénzszóró gombot a kormány

A koronavírus kitörése alaposan átírta a kormány terveit, ám a járvány nem vetette vissza a költekezési kedvét, sőt. A jövő évi költségvetés kitekintő fejezetének vizsgálata azt mutatja, hogy a kormány sokkal nagyobb összeget oszt újra az állami büdzsén keresztül, mint azt korábban tervezte, de nem minden kiadási célt engedi elszállni.

Külföldi tőkebefektetők segítségével válna országos szolgáltatóvá az egyik legnagyobb magyar magánegészségügyi cég

2020. június 16. 13:29 | Csiki Gergely

Külföldi tőkebefektetők segítségével válna országos szolgáltatóvá az egyik legnagyobb magyar magánegészségügyi cég

Még márciusban, a koronavírus hazai megjelenése előtt zárták azt a tranzakciót, melynek keretében 10 millió eurós befektetéshez jutott a Doktor24 Csoport Európa legnagyobb impakt befektetési csoportjától, az Ananda Impact Ventures-től és a luxemburgi székhelyű, régiós befektetésre fókuszáló V4C tőkebefektetési alaptól. A friss befektetésnek köszönhetően a magánegészségügyi cégcsoport az egyik legnagyobb hazai magánszolgáltatóvá válik és felvásárlásokat, valamint beruházásokat hajt végre - hangzott el a tranzakció részleteit bemutató keddi sajtóeseményen. A cél, hogy a magánegészségügyi szolgáltató országos jelenléttel rendelkezzen.

Így lehetnek sikeresek a generációváltások

2020. június 12. 10:16 | Csiki Gergely

Így lehetnek sikeresek a generációváltások

A bizalom kialakítása, szervezett, független menedzsment, megfelelő finanszírozási mix, külső támogató bevonása, transzparens működés és tudatos felkészülés - így foglalhatók össze a generációváltás sikeres lebonyolításának összetevői a Hiventures és a Portfolio "Tudatos felkészülés a generációváltásra" című panelbeszélgetés résztvevői szerint. A hallgatóság első kézből kapott tanácsokat a generációváltás folyamatában aktívan résztvevő szakértőktől.

Rengeteg hazai cég jövője ezen áll vagy bukik, minden hatodik dolgozó érintett

2020. június 12. 09:07 | Csiki Gergely

Rengeteg hazai cég jövője ezen áll vagy bukik, minden hatodik dolgozó érintett

A generációváltás mögött nemcsak cégek, hanem emberek, tulajdonosok állnak, ezért nagyon fontos megismerni a tulajdonosok valós szándékát, céljait - vélekedett előadásában Veisz Ákos, a Danube Capital elnök-vezérigazgatója a Hiventures és a Portfolio közös online konferenciasorozatának második, Tudatos felkészülés a generációváltásra című rendezvényén. A szakember arra is figyelmeztette a közönséget, hogy minél inkább rendezetlen és tervezetlen úton zajlik egy generációváltás, annál nagyobb a kockázata a vagyonvesztésnek.

Riasztóak a magyar cigis trendek, és közben értékes tízmilliárdokat hagyhat az állam a dohányiparnál

2020. június 12. 06:15 | Csiki Gergely

Riasztóak a magyar cigis trendek, és közben értékes tízmilliárdokat hagyhat az állam a dohányiparnál

A dohányzás jelentős egészségügyi, társadalmi és gazdasági károk okozója. 1990 óta 1 millió ember haláláért felelős ez a függőség - jelentette ki Joó Tamás egészségügyi közgazdász a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság "A dohányzás egészség-gazdaságtani szemszögből" című online ülésén. Előadásában bemutatta többek között, hogy miért lenne indokolt a fiatal korosztálynál az azonnali dohányzásellenes beavatkozás, hogy a hagyományos dohánytermékek fogyasztásvisszaesésének kedvező trendje megállt és hogy eközben az új típusú, főleg a hevített dohánytermékek térnyerése rendkívüli. Ez utóbbi termékek köre kevésbé szabályozott és a hevített dohánytermék jövedéki adótartalma is sokkal alacsonyabb, mint például a hagyományos cigi esetében. Mindezek alapján szerinte egyértelű, mit kellene lépni: a hevített termékek esetén szigorúbb szabályozás és a jövedéki adó mértékének emelése.

Bombaként robbant a hír: megvan, mit okoz valójában a 13. havi nyugdíj

2020. június 10. 17:30 | Csiki Gergely

Bombaként robbant a hír: megvan, mit okoz valójában a 13. havi nyugdíj

A kormány a koronavírus-járvány elleni védelem és családtámogató lépések jegyében 2021-től elkezdi visszaépítani a 13. havi nyugdíjat, 4 részletben - ez nem újdonság. Az viszont, amire a jövő évi költségvetés fenntarthatóságáról szóló mellékletében bukkantunk, már annál inkább. Ezek szerint ugyanis a plusz egyhavi nyugdíj rendkívül komoly mértékben rontja az állami nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, 2060-ra már a teljes magyar GDP közel 13%-át fogja a büdzsé nyugdíjcélra költeni.

Csúf világ jön az önkormányzatokra, és ezt az emberek is megérzik

2020. június 09. 18:34 | Csiki Gergely

Csúf világ jön az önkormányzatokra, és ezt az emberek is megérzik

A koronavírus-járvány a költségvetés újratervezésre kényszerítette a kormányt, nemcsak az idei évben, hanem jövőre is. A részletes adatok pedig azt mutatják, hogy ennek az újratervezésnek a negatív következményei jelentős részben lecsapódnak az önkormányzatokon. Pitti Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója a jövő évi költsévetés önkormányzatokra vonatkozó számai alapján úgy véli, hogy a 2021-es büdzsé nem sok jót ígér a településeknek. Zsugorodnak az önálló döntési jogosítványok, emelkednek a központi elvonások, a kötelező feladatellátást szolgáló támogatások értéke erodálódik és úgy tűnik, hogy a normatív támogatási mechanizmust véglegesen felváltja az egyedi döntéseken alapuló finanszírozási gyakorlat.

Generációváltó magyar cégek: már többször is bizonyított ez a mentőöv

2020. június 09. 16:01 | Csiki Gergely

Generációváltó magyar cégek: már többször is bizonyított ez a mentőöv

Tavaly szeptemberi indulása óta fontos finanszírozási űrt tölt be a hazai kis- és közepes vállalkozások esetében a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő KKVPRO üzletága. Láving Gusztávval, a terület befektetési igazgatójával az eddigi néhány hónap tapasztalatait beszéltük át kitérve arra, hogy miért van jelentősége ennek a tőkeági finanszírozásnak, hogy melyek a legjellemzőbb élethelyzetek a generációváltással szembenéző hazai cégtulajdonosok esetében, hogy a Hiventures hol kapcsolódik be a folyamatba, mitől függ a tőke-alapkezelő hozamelvárása és hogy kik is veszik meg generációváltás miatt eladósorba került magyar vállalkozásokat.

Rengeteg magyar cég menekül meg ennek az eszköznek köszönhetően

2020. június 08. 15:10 | Csiki Gergely

Rengeteg magyar cég menekül meg ennek az eszköznek köszönhetően

Tavaly szeptember, a KKVPRO üzletág elindulása óta már 86 megkeresés futott be az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures-höz összesen 20,1 milliárd forint értékben – tudta meg a Portfolio a kockázati tőkealap-kezelőtől. Ennek a túlnyomó többsége a generációváltás programra érkezett, ami bizonyítja, hogy a piaci szereplők körében valós igény van erre az újfajta finanszírozásra. Nem véletlen ezért, hogy a Portfolio és a Hiventures közös online konferenciasorozatának második állomását ennek a témának szenteljük.

Kiderült: örökre velünk marad az idén bevezetett új különadó, és az önkormányzatok sarcolása is tartós lesz

2020. június 06. 09:30 | Csiki Gergely

Kiderült: örökre velünk marad az idén bevezetett új különadó, és az önkormányzatok sarcolása is tartós lesz

Ahogyan azt már megszokhattuk, nem éppen a sokak által követett időpontban, péntek este felkerült a parlament honlapjára a 2021-es költségvetés újabb rendkívül fontos dokumentuma, a kormány 2024-ig szóló költségvetési kitekintése. Ebből kiolvasható, hogy a kormány pontosan mivel számol a bevételek és a kiadások oldalán a következő években. A korábbi ígéretnek megfelelően tartósan fennmarad a kiskereskedelmi különadó, és az érintett cégek egyre nagyobb összeget fognak befizetni a közösbe ezen a jogcímen. Az viszont meglehetősen új fejlemény, hogy a büdzsé bevételeinek helyreállítása nagyrészt az önkormányzatok tartósan magasabb hozzájárulásával valósul meg, ugyanis a kormány úgy kalkulál, hogy a gépjárműadó elvonása fennmarad és a szolidaritási hozzájárulást is tartósan sokkal magasabb összegben várja el az önkormányzatoktól, egészen 2024-ig.

Miért alkotta meg a kormány a külföldiekkel szembeni tulajdonvédelmi rendeletet?

2020. június 03. 15:55 | Csiki Gergely

Miért alkotta meg a kormány a külföldiekkel szembeni tulajdonvédelmi rendeletet?

A külföldi befektetők bizonyos tranzakciói esetében a bejelentési kötelezettség előírása azt az elsődleges célt szolgálja, hogy a magyar vállalkozások lehetőség szerint az eredeti tuladonos kezében maradjanak - világított rá a kormány szándékaira a múlt héten megjelent rendelet kapcsán György László. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Baker McKenzie szerdai online konferenciáján azt is hangsúlyozta, hogy a kormány semmilyen felvásárlást nem fog megakadályozni, amely mindkét cég érdekeit szolgálja és nem sérti a gazdaság érdekeit.

Végre kiderült, hogy felvette-e a rózsaszín szemüvegét a Pénzügyminisztérium

2020. június 01. 06:00 | Csiki Gergely

Végre kiderült, hogy felvette-e a rózsaszín szemüvegét a Pénzügyminisztérium

Mindenki csak találgatja, hogy mennyire hagy mély nyomot a magyar gazdaságban idén a koronavírus-válság és ez mit okoz a költségvetésben. Ebben a tekintetben a kormány sem túl bőbeszédű, a járvány büdzsére gyakorolt részletes hatásait ugyanis nem árulta el. Pedig ezek a kérdések a 2021-es kilátások és így a költségvetési folyamatok szempontjából is meghatározóak. A Portfolio azonban rábukkant olyan adatsorokra, amelyekből kikövetkeztethető, hogy mire számít valójában a kormány a koronavírus következményei tekintetében. Ez alapján pedig már megvizsgálható az a kérdés is, hogy a kormány ceruzája mennyire fogott vastagon, amikor a jövő évi költségvetés bevételi oldalát kellett terveznie.

Hatalmas kérdőjelek a külföldiek cégvásárlásának korlátozásáról szóló rendelet körül

2020. május 31. 06:00 | Csiki Gergely

Hatalmas kérdőjelek a külföldiek cégvásárlásának korlátozásáról szóló rendelet körül

Napok óta rengeteg vállalati szakember, ügyvéd és jogász, vállalatértékelési tanácsadó a május 25-i közlönyben megjelent "a magyarországi székhelyű gazdasági társaságok gazdasági célú védelméhez szükséges intézkedésekről" című rendeletet tanulmányozza. Nem véletlenül, ugyanis a külföldiek hazai ágazatokban való tulajdonszerzésének korlátozását célzó szabályozás megszövegezése számos komoly kérdést felvet, ami pedig meghatározó lehet a magyar vállalatok értékelése és így hazánk befektetői megítélése szempontjából.

Részletes keresés
RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i