Huszák Dániel

Huszák Dániel

Huszák Dániel 2015 óta erősíti a Portfolio csapatát, korábban a biztosítási szektorban dolgozott. Tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán végezte, diplomát szerzett a londoni Middlesex Universitytől is. Főbb témái a haditechnika, biztonságpolitika, nemzetközi kapcsolatok. 2019-ben Junior Prima díjat kapott.
Cikkeinek a száma: 938
Súlyos volt végignézni a tálib hatalomátvételt, de az igazi katasztrófa még csak most következik

2021. szeptember 04. 06:10 | Huszák Dániel

Súlyos volt végignézni a tálib hatalomátvételt, de az igazi katasztrófa még csak most következik

Az afganisztáni gazdaság eddig is kritikus állapotban volt, a NATO-intervenciót követő gyors fellendülés már a 2010-es évek elején véget ért, az ország fele mélyszegénységben él és a lakosság harmadát fenyegeti éhezés. A tálib hatalomátvétel után csak rosszabb lesz a helyzet, hiszen a GDP mintegy 40%-át kitevő külföldi segélyezés véget ér, a bankrendszer már most összeomlóban van, és hiperinfláció előjeleit láthatjuk az alapvető fogyasztási cikkek piacán. A tálibok arra számítanak, hogy Kína segít majd kirángatni a gazdaságot a gödörből, Kína azonban aligha biztosítja majd azt a szintű anyagi támogatást Afganisztánnak, mint a Nyugat; ráadásul már sokszor bebizonyították, hogy segítségüknek súlyos ára van gazdasági és politikai szívességek terén. Sokan az ópiumban és a kiaknázatlan fémlelőhelyekben látják most a kiutat az ország számára, ez a vélemény azonban aligha igazolódik majd be a közeljövőben.

Nyakunkon a negyedik hullám és rengeteg a vakcina Magyarországon, mégis van, hogy lehetetlen elintézni az oltást

2021. szeptember 02. 12:30 | Huszák Dániel

Nyakunkon a negyedik hullám és rengeteg a vakcina Magyarországon, mégis van, hogy lehetetlen elintézni az oltást

Nyakunkon a koronavírus negyedik hulláma. A delta variáns különösen veszélyes. Magyarországon rengeteg a vakcina és ezek megfelelő védettséget nyújtanak, de van, hogy eltéved az ember a bürokrácia útvesztőjében és az első oltás után gyakorlatilag képtelen elintézni a második dózis beadatását. Egy személyes, tanulságos történet következik.

Magyar katonának magyar fegyvert! – Megtudtuk, mit tervez a kormány az új fegyvercsaláddal

2021. augusztus 31. 05:55 | Huszák Dániel

Magyar katonának magyar fegyvert! – Megtudtuk, mit tervez a kormány az új fegyvercsaláddal

Új kézifegyver-családot mutattak be a hétvégén a kecskeméti repülőnapon a Magyar Honvédség vezetői, illetve a fegyveres szervezet modernizációjáért felelős döntéshozók. A hat tagból álló fegyvercsalád teljes egészében magyar fejlesztésű, és a kivitelezés magántőkéből valósult meg, a tartóssági tesztek most kezdődnek meg a honvédség bevonásával. A távlati cél egy olyan fegyvercsalád létrehozása, amely valószínűleg a jelenleg rendszeresítés alatt álló, cseh licenc alapján elkészült Bren 2-es gépkarabélyokkal párhuzamosan szolgál majd a magyar haderőben, de ha sikeresnek bizonyulnak az eszközök, jó eséllyel külföldi piacokat is megcéloznak majd. A Gestamen Zrt. fegyvereinek jövőjéről még tartanak az egyeztetések, a projekthez viszont egy olyan mérnökgárda állt össze, amely fontos szerepet játszhat a hazai fegyverfejlesztés jövőjében. Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztossal és Bozó Gáborral, a Gestamen Kutatás-Fejlesztési Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk az új magyar fegyvercsaládról.

Titkos tervek a harmadik világháborúról: a legyőzött náci hadsereggel akarta megtámadni a Szovjetuniót Churchill

2021. augusztus 29. 17:30 | Huszák Dániel

Titkos tervek a harmadik világháborúról: a legyőzött náci hadsereggel akarta megtámadni a Szovjetuniót Churchill

1945 májusában lezárult a második világháború az európai hadszíntéren, a harmadik birodalom kapitulált. A nyugati szövetségesek és a Szovjetunió érdekbarátsága véget ért, a szuperhatalmak szinte azonnal azt kezdték el tervezgetni, hogy tudnak egymással gyorsan és hatékonyan leszámolni. Még bőven folytak a harcok, amikor Winston Churchill brit miniszterelnök és katonai vezérkara nekiállt, hogy kidolgozzon egy titkos haditervet a Szovjetunió megtámadására, melynek fontos része lett volna az, hogy újra felfegyverzik a hadifogollyá vált Wehrmacht-katonákat is. Az Operation Unthinkable fedőnevű akció megvalósítására – részben a jelentős szovjet túlerő miatt – végül szerencsére nem került sor.

A száguldó repülőgépek zajában izgalmas újdonságokat tudtunk meg a magyar fegyvergyártás jövőjéről

2021. augusztus 29. 06:35 | Huszák Dániel

A száguldó repülőgépek zajában izgalmas újdonságokat tudtunk meg a magyar fegyvergyártás jövőjéről

Lezárult a kecskeméti reptéren megtartott Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató szombati napja. A sok látványos légi- és szárazföldi bemutató megtekintése mellett alkalmunk nyílt beszélgetni számos haditechnikai szakértővel és döntéshozóval is a helyszínen. Mint megtudtuk, a magyar kormány tárgyal a Rheinmetall-lal a teljesen önvezető Mission Master portfólió megszerzéséről, az eszközök önvezető technológiája pedig számos Rheinmetall harcjárműbe bekerülhet, így a brit Challenger harckocsikba is. Emellett megtekintettük az új magyar kézifegyver-portfóliót is, illetve megtudtuk, hogy hamarosan lezárul a cseh Aero Vodochody megvásárlása és ma aláírásra került a Saabbal egy szándéknyilatkozat is repülőgépek fejlesztéséhez és gyártásához kapcsolódó együttműködési lehetőségek kutatásáról.

A történelem ismétli önmagát: már körvonalazódik a következő háború Afganisztánban

2021. augusztus 28. 11:00 | Huszák Dániel

A történelem ismétli önmagát: már körvonalazódik a következő háború Afganisztánban

Sokan örülnek a tálibok győzelmének Afganisztánban, de aligha lesz tartós a béke az országban, a következő években az Iszlám Állam és a tálibok harcolnak majd a stratégiailag fontos északi területek ellenőrzéséért – mondta el a Portfolio-nak Yousufi Qais, nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakértő. A Magyarországon élő afgán állampolgár gyermekként élte meg az első tálib hatalomátvételt, elmondta, hogy régen rettegtek a táliboktól, de most az iszlamista szervezet új arculatot próbál fenntartani, ami valószínűleg csak addig tart majd, amíg az amerikai katonák az országban vannak. Az afgánok közül sokan a bűnözés és a korrupció visszaesését várják, de valószínűleg inkább munkanélküliséget, élelmezési problémákat és megélhetési válságot hoz majd az eleve gazdaságilag igencsak rossz állapotban lévő országban a tálib hatalomátvétel.

Felfedte magát a rejtélyes tálib elitkommandó – Mit tud az iszlamisták különleges alakulata?

2021. augusztus 25. 06:10 | Huszák Dániel

Felfedte magát a rejtélyes tálib elitkommandó – Mit tud az iszlamisták különleges alakulata?

Számos felvétel felkerült az internetre a kabuli tálib hatalomátvétel óta rejtélyes, jól felszerelt terepruhás kommandósokról, akik kulcsfontosságú objektumokat védenek a városban, sisakban és taktikai mellényben, amerikai fegyverekkel. A katonák a „tálib elitkommandó” néven is emlegetett Badri 313 alakulat tagjai, mind kinézetükben, mind viselkedésükben látszólag sokkal inkább hajaznak egy nyugati különleges alakulatra, mintsem egy átlagos tálib milíciára. Minden igyekezet ellenére sokan szkeptikusak a tálib különleges műveleti egység képességeit illetően, ettől függetlenül remek előképét mutathatják majd annak, hogy is nézhet ki az afganisztáni "kalifátus" hadereje, ha egyszer a tálib kormányalakítás után létrejön ilyen.

Összecsaptak a hullámok Joe Biden feje fölött – Belebukhat az elnök az afganisztáni összeomlásba?

2021. augusztus 24. 05:55 | Huszák Dániel

Összecsaptak a hullámok Joe Biden feje fölött – Belebukhat az elnök az afganisztáni összeomlásba?

Súlyos belpolitikai nyomás alá került Joe Biden elnök a kaotikus afganisztáni csapatkivonás miatt, a Demokrata politikust a saját párttársai is kritizálni kezdték amiatt, hogy nem készültek fel megfelelően a gyors evakuáció vészforgatókönyves kimenetelére. Az elnök a krízis miatt aligha mond le, ahogy ezt belpolitikai ellenzéke követeli tőle, viszont a Demokraták megérezhetik az afganisztáni összeomlás hatását a 2022-ben esedékes időközi választásokon és ez már Joe Biden népszerűségi mutatóin is látszik. Az Egyesült Államok riválisai pedig munícióként használhatják a geopolitikai színtéren a kudarcos missziót, hogy rontsák Amerika hitelét, mint megbízható stratégiai szövetséges.

Terrorhullám, migráció, politikai feszültség – Európára is veszélyes a tálib dzsihád győzelme?

2021. augusztus 21. 06:10 | Huszák Dániel

Terrorhullám, migráció, politikai feszültség – Európára is veszélyes a tálib dzsihád győzelme?

Afganisztánban győzött a dzsihád. A tálibok bebizonyították: igenis képes egy lerongyolt kézifegyverekkel felszerelt milícia elsöpörni az Egyesült Államok által felszerelt és kiképzett haderőt, sőt, számos vélemény szerint ezzel Amerika is vereséget szenvedett. Sok politikai elemző kezdte el vizsgálni, hogy milyen kockázatokkal jár majd az Afganisztánból meginduló menekülthullám, a valós veszélyt viszont nem biztos, hogy épp a saría elől menekülő emberek jelentik, hanem azok a már fejlett országokban élő szélsőségesek, akiket inspirálhat a tálibok győzelme – legyen szó iszlamistákról vagy más radikális mozgalmakról.

Már akcióba is lendült a tálib-ellenes mozgalom és elfoglalt egy tartományi fővárost

2021. augusztus 18. 16:58 | Huszák Dániel

Már akcióba is lendült a tálib-ellenes mozgalom és elfoglalt egy tartományi fővárost

Sajtóértesülések szerint elfoglalta az Amrulla Szaleh afgán ex-alelnök által vezetett tálib-ellenes mozgalom Csarikart, Parván tartomány központját. Az egyelőre csak „Pandzsír ellenállás” néven ismert fegyveres szervezet a ’90-es évek végén, a tálibok ellen harcoló Északi Szövetség utódszervezeteként tünteti magát fel, a mozgalmat támogatja Ahmad Masszoúd is, a kommunista, majd tálib rezsim ellen harcoló legendás mudzsahed vezető fia. Az ellenállás központja, a Pandzsír-völgy az utolsó olyan terület Afganisztánban, melyet még nem irányítanak a tálibok és Szaleh ex-alelnök azt ígéri, mindent elkövet majd, hogy ez így is maradjon.

Amerika gyakorlatilag felszerelte a tálibokat modern fegyverekkel – Nézzük, mit kaparintottak meg a dzsihadisták

2021. augusztus 18. 15:00 | Huszák Dániel

Amerika gyakorlatilag felszerelte a tálibokat modern fegyverekkel – Nézzük, mit kaparintottak meg a dzsihadisták

Körülbelül 2000 milliárd dollárt költött el az Egyesült Államok az afganisztáni intervencióra, ebből 83 milliárd dollár ment el az afgán haderő felszerelésére és kiképzésére. Miután az Afgán Nemzeti Hadsereg nagy része egy puskalövés nélkül letette a fegyvert, jelentős mennyiségű amerikai hadianyag jutott a radikális iszlamista tálibok kezébe, nem is beszélve arról, hogy a kiképzett kormánykatonákat is biztosan megpróbálják majd integrálni az új rendbe. Nézzük, milyen fegyvereket zsákmányoltak a tálibok.

Joe Biden: Afganisztán a birodalmak temetője, nincs katonai erő, amivel ott békét lehet teremteni

2021. augusztus 16. 22:45 | Huszák Dániel

Joe Biden: Afganisztán a birodalmak temetője, nincs katonai erő, amivel ott békét lehet teremteni

Az Egyesült Államok terrorellenes műveleteket ment végrehajtani Afganisztánba, nem volt feladata az országépítés vagy a polgárháborúban való harc – mondta el Joe Biden elnök egy rendkívüli sajtótájékoztatón. A terrorellenes műveletek már rég lezárultak, olyan hadsereg pedig nincs a világon, amely békét és stabilitást tud teremteni hosszú távon Afganisztánban – tette hozzá a politikus. Az Egyesült Államok kivonja diplomáciai személyzetét és afgán segítőit az országból, aztán végleg lezárja leghosszabb háborúját – mondta az Egyesült Államok első embere.

Villámgyors összeomlás, tálib hatalomátvétel, teljes káosz – Mi lesz most Afganisztánnal?

2021. augusztus 16. 09:36 | Huszák Dániel

Villámgyors összeomlás, tálib hatalomátvétel, teljes káosz – Mi lesz most Afganisztánnal?

Egy nap alatt elesett Kabul. A tálibok elfoglalták az elnöki palotát és győzelmet deklaráltak. Az iszlamista felkelőknél jobban felszerelt, kiképzett és nagyobb létszámú afgán kormányerők különös ellenállás nélkül letették a fegyvert. Az Egyesült Államok és más nyugati országok jelenleg a kabuli repteret bázisként használva próbálják evakuálni nagykövetségi dolgozóikat. A reptér körül teljes a káosz: ezrével próbálnak menekülni az országból az afgánok, a szélsőséges iszlamista rezsim pedig még sok tízezer, ha nem százezer ember életét veszélyezteti. A tálibok azt ígérték, békés és humánus rezsimet építenek majd Afganisztánban, de ez aligha valósul majd meg és ennek már most láthatók a jelei. Közben rengeteg amerikai fegyvert kaparintottak meg, melynek egy része nemzetközi terrorszevezetek kezébe kerülhet és az afganisztáni dzsihád győzelme más iszlamista szélsőségeseket is felbátoríthat.

Szép csendben elképesztő szuperfegyver-arzenált fejlesztett Kína

2021. augusztus 15. 10:40 | Huszák Dániel

Szép csendben elképesztő szuperfegyver-arzenált fejlesztett Kína

Amellett, hogy Kína globális gazdasági nagyhatalommá nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben, a 2010-es évek során rengeteg erőforrást öltek a hadseregük modernizációjába is, számos vélekedés szerint azért, hogy geopolitikai ambícióiknak fegyveresen is érvényt tudjanak szerezni. Nem túlzás azt mondani, hogy a kínaiak a mai napig ontják magukból az újabbnál újabb katonai technológiákat, némely ezek közül még az Egyesült Államok fegyverrendszereinek színvonalát is meghaladja.

Mégis hogy a fenébe foglaltak el a tálib lázadók néhány hét alatt szinte egy egész országot?

2021. augusztus 14. 06:10 | Huszák Dániel

Mégis hogy a fenébe foglaltak el a tálib lázadók néhány hét alatt szinte egy egész országot?

Joe Biden elnök tavasszal bejelentette: a NATO katonák elhagyják Afganisztánt, ezentúl az afgán kormány és haderő kezében van az ország további sorsa. A radikális iszlamista tálib lázadók elsöprő offenzívába kezdtek: pár hét alatt szinte a teljes vidéket és a nagyvárosok több mint felét az uralmuk alá hajtották. Az afgán hadsereg papíron nagyobb, jobban kiképzett, jobban felszerelt volt, ráadásul még légi támogatást is kaptak az Egyesült Államoktól, mégis úgy tűnik az eddigiek alapján, hogy képtelenek érdemi ellenállást támasztani a kvázi irreguláris milíciaként funkcionáló tálibok ellen. Annak, hogy ilyen gyorsan összeroppant az afgán haderő, számos oka van, megpróbáltuk összeszedni a lényegesebbeket.

Elnök is lehetett volna a koronavírus elleni védekezés sztárpolitikusa, de bukott perverzként vonul be a történelembe

2021. augusztus 11. 17:00 | Huszák Dániel

Elnök is lehetett volna a koronavírus elleni védekezés sztárpolitikusa, de bukott perverzként vonul be a történelembe

Lemondott tegnap Andrew Cuomo, New York kormányzója. A Demokrata erős embert 11 nő vádolta meg szexuális zaklatással; miután az állami főügyész keresetet nyújtott be ellene, már legszorosabb szövetségesei, mint Joe Biden elnök és Bill DeBlasio, New York City polgármestere is lemondását követelték. A botrány derékba törte Cuomo politikai karrierjét, aki rengeteg erőforrást fektetett abba, hogy felépítse imidzsét, mint a koronavírus elleni védekezés élharcosa és bár ő maga tagadta, egyes vélekedések szerint hosszabb távon az elnöki székbe készült.

Mesterségesen hozhatták létre a koronavírust, de a nagyhatalmak maszatolása miatt ezt sosem fogjuk megtudni

2021. augusztus 11. 05:55 | Huszák Dániel

Mesterségesen hozhatták létre a koronavírust, de a nagyhatalmak maszatolása miatt ezt sosem fogjuk megtudni

A múlt héten nagy vihart kavart egy részletes jelentés az amerikai Kongresszusból, amely de facto megvádolja Kínát azzal, hogy mesterségesen hozták létre a világjárványt okozó SARS-CoV-2-t és egy véletlen baleset során elszabadult a fertőzés a kísérleteknek otthont adó vuhani laborból. Kína nemhogy nem ismerte el „bűnösségét,” de saját eredet-elmélettel álltak elő, melyben azzal vágnak vissza az Egyesült Államoknak, hogy szerintük a marylandi Fort Detrickben fejlesztették ki az új koronavírust és amerikai katonákkal vitették be Kínába. Egyértelműen látszik, hogy a két rivális nagyhatalom igyekszik egyfajta diplomáciai fegyverként felhasználni egymás ellen a koronavírus labori eredetének elméletét, ennek köszönhetően pedig valószínűleg sosem tudja meg a világ, honnan származik ténylegesen a SARS-CoV-2.

Súlyos jelentés a koronavírus eredetéről: mesterséges lehet a vírus, komoly munka van a nyomok eltüntetésében

2021. augusztus 05. 10:41 | Huszák Dániel

Súlyos jelentés a koronavírus eredetéről: mesterséges lehet a vírus, komoly munka van a nyomok eltüntetésében

A történelem legnagyobb eltussolásának, nyomeltüntetésének nevezi egy, az amerikai Képviselőház külügyi bizottságának Republikánus Párthoz tartozó képviselői által készített jelentés a koronavírus eredettörténetét. A jelentésben azt valószínűsítik, hogy a SARS-CoV-2 egy mesterséges koronavírus-mutáns, amely 2019. szeptember 12. előtt szabadult el a Vuhani Virológiai Intézet laborjából, a Kínai Kommunista Párt pedig nagy mennyiségű erőforrást szentelt a bizonyítékok eltüntetésére és amerikai állampolgárok, valamint a WHO is segítette őket ebben.

Fegyveres magánhadsereg Magyarországon? - Ilyenek a modern kor zsoldosai

2021. augusztus 04. 06:10 | Huszák Dániel

Fegyveres magánhadsereg Magyarországon? - Ilyenek a modern kor zsoldosai

Saját állítása szerint egy 600-1000 főből álló fegyveres magánhadseregbe toboroz embereket egy magyar biztonsági szakember, aki elsősorban a Közel-Keleten és Afrikában tervez komplex katonai feladatokat ellátni a helyi kormányok megbízásából. Sokan szkeptikusak a vállalkozás jövőjével kapcsolatosan a cég körül felmerülő furcsaságok miatt, de tény, hogy a következő években várhatóan ismét felfutóban lesz az ilyen jellegű, privát fegyveres vállalatok alkalmazása, hiszen számos kisebb ország áll most a teljes destabilizáció szélén és a nagyhatalmak is sokkal ellenségesebb retorikát ütnek meg egymással szemben. Nézzük meg, mit csinál egy katonai magánvállalat (PMC) és hol lehet rájuk szükség.

Részletes keresés
RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i