FONTOS Ez lenne a híres repülőrajt? Legalább a legrosszabbat elkerülhette Magyarország

Bruxinfo

2015. december 10. 20:24 | MTI

Már el is küldték Brüsszelnek a 300 milliárdos Balaton-csomag terveit

Ahhoz, hogy a Balaton régió a kormánydöntés szerinti 300 milliárd forintos fejlesztési forrással élni tudjon, a jövő év első felében meg kell jelenniük a pályázati felhívásoknak, és 2017 június végéig meg kell kötni a szerződéseket - mondta a Miniszterelnökség uniós fejlesztések koordinálásáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Siófokon, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) ülésén.

2015. december 10. 15:42 | Portfolio

60 milliárddal támogatja az EU a magyar-román együttműködést

Az Európai Bizottság 2015. december 9-én elfogadta a Románia és Magyarország közötti új Interreg programot, amelynek 231,8 millió eurós költségvetéséhez az Európai Regionális Fejlesztési Alap 189,1 millió euróval (közel 60 milliárd Ft) járul hozzá.

2015. december 10. 15:29 | Weinhardt Attila

Miről szól Lázár mai százmilliárdos fenyegetése?

Mintegy 100-150 milliárdos államháztartási bevételről, azaz ilyen mértékű "különadóról" szólhat Lázár János azon mai jelzése, hogy ha Magyarország elveszítene egy nemzetközi pert az aszfaltkeverős ügyben, akkor ezt továbbhárítanák az útépítő cégekre. Ez már egy tavaly nyári törvénytervezetben felbukkant, de azóta nem lehetett róla ennyire konkrétan hallani. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy eddig valaha eljut az ügy, hiszen a Portfolio tudomása szerint az Európai Bizottság érvrendszere is eléggé "rezeg", ráadásul eljárásjogi hibába is esett azzal, hogy a határidő letelte mellett sem küldte a megfelelő jogi választ a magyar szervek által küldött levélre.

2015. december 10. 10:53 | Portfolio

Az utolsó centig felhasználjuk az uniós keretet

Magyarország a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére szánt összes forrást le fogja kötni az előző uniós költségvetési ciklusból, az idei évre tervezett projekteket pedig mind befejezik - nyilatkozott a Világgazdaságnak Nagy Róbert. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) vezérigazgatója, azt is jelezte, hogy az új ciklus terhére közel 300 milliárd forint értékben írtak ki közbeszerzési eljárásokat, melyekről tavaszig kell dönteni, ami tehát már a jövő évi uniós kifizetés volumenét segítheti.

2015. december 10. 10:07 | Portfolio

Átlépte a bűvös határt az EU-támogatások számlálója!

Ma délelőtt átlépte a kerek 9000 milliárd forintos határt a 2007-2013-as uniós források hivatalos kormányzati kifizetési számlálója. Ez azt jelenti, hogy már nagyjából 300 milliárd forinttal haladta meg a magyar költségvetés által a pályázók felé tett előzetes kifizetés azt a keretet, amit utólag majd várhatóan megkapunk Brüsszeltől. Ez azonban nem menne a költségvetés rovására a nemzetgazdasági tárca és saját információink alapján.

2015. december 09. 19:45 | Portfolio

Csepreghy előrehozta a holnapi kormányzati bejelentést (2.)

Megszületett a megállapodás a magyar kormány és a norvég állam között, így folytatódnak a Norvég Civil Támogatási Alap kifizetései - hozta előre a holnapra tervezett kormányzati bejelentést a mai "Átláccó" fesztiválon Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség államtitkára, miniszter-helyettese azért mondta ezt el, mert a korrupciós világnap alkalmából rendezett konferencián egy oknyomozó újságíró rákérdezett az alap kifizetése körüli fejleményekre. Csepreghy a közbeszerzési törvény újításaival és a közbeszerzések általános túlárazásával kapcsolatos kritikákra is reagált.

2015. december 09. 18:26 | Portfolio

Újra erős üzenetet küldött nekünk Amerika a kitiltási botrány után (2.)

Bár az Egyesült Államok és Magyarország kereskedelmi kapcsolatrendszere egészséges, de az amerikai üzleti körök szerint létezik a korrupció érzete, így ha valaki nem a megfelelő játékszabályok szerint játszik, annak súlyos következményei lehetnek - hívta fel a figyelmet a korrupciós világnapon szervezett "Átláccó" fesztiválon Colleen Bell. Az Egyesült Államok budapesti nagykövete a múlt héten visszamenőleges hatállyal módosított közbeszerzési törvényre, az összeférhetetlenségi szabályok lazítására is utalva szintén erős üzenetet mondott, amikor úgy fogalmazott, hogy "Nem döntéshozók rokonaival kellene versenyezniük az amerikai vállalatoknak". A nagykövet sürgette a paksi bővítés szerződéseinek nyilvánosságra hozását is.

2015. december 09. 17:55 | Portfolio

Vitályos Eszter: kettős nyomás alatt lépett a kormány

A november elsején elfogadott új közbeszerzési törvénnyel "bővülnek az összeférhetetlenségi szabályok", és még a múlt heti törvénymódosítás mellett is "az egyik legszigorúbb az új közbeszerzési törvény Európában" - hangsúlyozta a mai "Átláccó" fesztiválon elmondott előadásában Vitályos Eszter. A Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára kiemelte, hogy a korrupciógyanús esetek számát és a túlárazás problémáját igyekszik csökkenteni az az új szabály, miszerint 25 millió forint feletti támogatású beszerzéseknél kötelező a közbeszerzés elindítása.

2015. december 09. 15:59 | Portfolio

Megvédte a Miniszterelnökség a múlt heti abszurd törvénymódosítást

Rontja a közbeszerzési rendszer átláthatóságát az az összeférhetetlenségi szabályokra vonatkozó módosító csomag, amelyet múlt héten fogadott el a magyar parlament - hangsúlyozta a mai korrupcióellenes világnapra szervezett program kezdetén Martin József Péter. A Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatójának kritikájára Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség illetékes államtitkára úgy reagált, hogy a november elsején elfogadott új közbeszerzési törvénnyel "bővülnek az összeférhetetlenségi szabályok" és még a múlt heti törvénymódosítás mellett is "az egyik legszigorúbb az új közbeszerzési törvény Európában". A törvénymódosítás pontos tartalmáról múlt héten részletes cikket írtunk:

2015. december 09. 13:01 | Portfolio

Tényleg ki akarják zárni a megterhelt ingatlanokat a pályázatból?

Súlyos megkötés olvasható ki a december 20-tól beadható, a trágyatárolók építését támogató pályázati felhívásban, hiszen a Portfolio értelmezése szerint, többek között tehermentes ingatlanon lehetne megvalósítani a beruházást. Ez jelentős változás lenne az előző ciklushoz képest, ahol megterhelt ingatlanon is engedélyezték a projektmegvalósítást.

2015. december 08. 21:10 | MTI

Új vizsgálat kell az M4-es autópálya körüli kartellgyanú miatt

A Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) új eljárást kell lefolytatnia az M4-es autópálya egy szakaszának építésével kapcsolatban, amelyben korábban nem állapítottak meg kartellezést - mondta Csepreghy Nándor miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az MTI-nek kedd este.

2015. december 08. 20:40 | MTI

Elfogadta Brüsszel az utolsó magyar Operatív Programot is

Jóváhagyta az Európai Bizottság Magyarország Halgazdálkodási Operatív Programját: ezzel az ország halgazdálkodásának fejlesztésére az előző időszakhoz képest 12 százalékkal magasabb összeg, mintegy 15,5 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyet 2023-ig kell felhasználni - közölte a Miniszterelnökség kedden. Ez volt a tizedik program, amelyet elfogadott a Bizottság, csak ennek az elfogadása maradt hátra a 2014-2020-as ciklusból.

2015. december 08. 16:37 | Portfolio

Gyermekbetegségek gyötrik az új pályázati rendszert

Az új online pályázati rendszer egy éve váltotta fel a régi off-line pályázati adatlap kitöltő programot, ennek ellenére a FAIR rendszer még mindig nehézkesen, körülményesen és időigényesen kezelhető felület - derül ki Keresztes András, MAPI Zrt. szakértője véleményéből.

2015. december 08. 10:38 | MTI, Portfolio

NGM: még bő 600 milliárd forintról vitázunk az EU-val

Több mint 600 milliárd forint uniós támogatásról van még egyeztetés az Európai Bizottsággal (EB) az idén záruló pénzügyi elszámolási ciklust érintően - erről Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára beszélt az M1 aktuális csatornán kedden reggel.

2015. december 08. 05:30 | Vízi Ildikó

1750 milliárdnyi túlárazás felett szemet hunytak Magyarországnak

Az Európai Bizottság ellenőrző szervei a vezetői interjúk alapján 20 százalékos tűréshatárt alkalmaztak a túlárazások megítélésénél, azaz az EU körülbelül 1750 milliárd forintnyi túlárazás felett hunyhatott nekünk szemet a most záruló uniós időszakban - kalkulálható ki a Transparency International Magyarország (TIM) által készített közelmúltbeli átfogó korrupciós jelentésből. Ez a becsült túlárazás és a kormány maximális forráslehívásra való törekvése az anyag szerint már eleve magában hordozta a korrupció veszélyét, miközben a közbeszéd csak arról szólt, hogy sikerül-e az összes EU-forrást lehívnunk. A 2014-2020-as uniós ciklus kapcsán arra a veszélyre mutat rá a jelentés, hogy mivel több mint duplájára nő a közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítható források aránya, ez erőteljes abszorpciós nyomást fejt ki, ami így növeli a korrupciós kockázatokat.

2015. december 07. 15:53 | MTI, Portfolio

Orbán: "kiválaszthatnánk valami tisztességes demokráciát"

A hatályos közbeszerzési törvény a legszigorúbb Európában, szigorúbb, mint bármely korábbi hazai közbeszerzési törvény, és szigorúbb, mert szélesebb körre, több állami vezetőre terjed ki, mint bármikor korábban - többek között ezzel védte Orbán Viktor kormányfő a múlt héten viharos gyorsasággal végigvert, abszurd közbeszerzési törvénymódosítást ma a parlamentben. Az ellenzéki képviselőket egyrészt arra kérte, hogy jelentsék, ha bármelyik családtagja indulna közbeszerzésen, másrészt felvetette, hogy a képviselői vagyonnyilatkozatok körüli zűrzavar kezelésére talán az lenne a legszerencsésebb, "ha kiválasztanánk valami tisztességes demokráciát", és átvennénk az ottani szabályozást. Példaként Németországot, illetve Ausztriát említette.

2015. december 07. 11:40 | MTI

Uniós támogatásokkal éltek vissza Somogyban

Visszaéltek pályázati támogatásokkal Somogy megyében, 72 millió forint kárt okozva az uniós költségvetésnek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.

2015. december 07. 09:53 | Portfolio

Egy hónappal csúsznak az uniós mezőgazdasági pályázatok

Az ősszel kiadott menetrendhez képest nagyjából 1 hónappal csúszik az idénre tervezett mezőgazdasági pályázatok megjelenése - derül ki abból a szombaton megjelent interjúból, amelyet a Miniszterelnőkség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára adott a Magyar Időknek. Kis Miklós Zsolt elmondta, hogy az egyeztetések időigénye miatt csúszik a mezőgazdasági pályázatok megjelenése. Tájékoztatása szerint az állattartó telepek korszerűsítését célzó felhívások legkorábban januárban jelenhetnek meg, míg a kertészeti pályázatok az év végére már várhatóak.

2015. december 06. 07:05 | Weinhardt Attila

Légyszi gyorsan hozzatok számlát 122 milliárdról

Alapvető változtatásokat kezdeményezett a kormány a 2007-2013-as uniós ciklusbeli Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) finanszírozási szerkezetében, így már olyan projektekre is lehet utólag uniós pénzt kifizetni, amelyeket az egyes intézmények már korábban megvalósítottak más forrásból. A megoldás nyilván csak akkor működik, ha a pályáztatás nyomán a kedvezményezettek be tudnak mutatni megfelelő számlákat a korábbi projektjeikről, ráadásul igencsak nagy volumenben: összesítésünk szerint 122,2 milliárd forintról. Az egész procedúrának várhatóan igen gyorsan végig kell pörögnie.

Ricardo

Összeadás, kivonás, rombolás

A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös

Holdblog

Szegény ország, több ima

A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá

KonyhaKontrolling

Mennyit költs egyetem alatt?

A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep

Ricardo

Kolnai, utópia, ChatGPT

Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te