Tőzsde

2013. november 18. 17:23 | Portfolio

Hova lettek a kereskedők? - Kihalt a pesti börze

Üres volt a mai makronaptár, sőt fontos vállalati gyorsjelentés sem érkezett, így nem is csoda, hogy meglehetősen csendesen telt a kereskedés a nyugat-európai és a hazai piacon is. Bár nyugaton emelkedtek a tőzsdemutatók, a BUX jóval átlag alatti forgalom mellett elsősorban a Richter gyengélkedése miatt 0,2 százalékot esett.

2013. november 18. 17:00 | Portfolio

Itt a bika piac vége? - Interjú a neves elemzővel

Hallgassa meg a londoni City mára világszerte elismert stratégáját, devizapiaci elemzőjét, Ashraf Laidit arról, hogyan látja a forex piacot, azon belül is a dollár, az euró és a forint jövőképét! A november 19-i budapesti előadáson megtudhatja, mit olvas ki a szakértő a gazdasági mutatók változásából és a piacok teljesítményéből. Többször bebizonyította, hogy érdemes hallgatni rá, többek között elsőként ő jelezte az arany történelmi csúcsra törését is! Ebből az alkalomból készíthettünk vele egy rövid interjút.

2013. november 18. 16:52 | Portfolio

Rekordszinteken a piacok (QUAESTOR)

Az előttünk álló héten is kitarthat a jó hangulat a nemzetközi részvénypiacokon. Továbbra is a jegybankok intézkedései fűtik az emelkedést, így különösen érzékenyen reagálhatnak az indexek az innen érkező hírekre. Ennek megfelelően érdemes kiemelten figyelni a Fed döntéshozók nyilatkozatait, és a legutóbbi kamatdöntő ülés jegyzőkönyvének szerdai publikálását is.

2013. november 18. 15:35 | Portfolio

Már hétfőn adják a nemesfémeket

Rosszul indult a hét a nemesfémpiaci befektetőknek, hiszen az arany és az ezüst árfolyama is lejjebb került annak ellenére, hogy a dollár az euróval és a jennel szemben is gyengült, ami olcsóbbá teszi a két nemesfémet más devizával rendelkező befektetők számára.

2013. november 18. 15:00 | Portfolio

Ötödével több osztalékot fizethet az OTP

Az első 9 hónap számai alapján az OTP idén több mint 40 milliárd forintot tehet félre osztalékra, ez alapján az idei eredmény után fizetendő osztalék közel ötödével emelkedhet tavalyhoz képest.

2013. november 18. 11:27 | Portfolio

Király Júlia a KBC igazgatóságában

A KBC Group igazgatóságában folytatja pályafutását Király Júlia, aki 2007 és 2013 között a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke volt - közölte a belga pénzügyi csoport.

2013. november 18. 09:51 | Portfolio

Nem szolgált újabb meglepetéssel a PannErgy gyorsjelentése

A PannErgy is közzétette a harmadik negyedéves eredményét, melyben a társaság jelentősen emelkedő árbevételről számolt be az átadott miskolci projektnek köszönhetően. Mivel a fűtési szezon még csak most kezdődött, így a következő negyedéves jelentés lehet a mérvadó a miskolci beruházás tekintetében. A negyedéves eredmények közzététele ellenére a részvényekre egyelőre még nem született kötés.

2013. november 18. 09:48 | Portfolio

Újabb egy évet kapnak az amerikai bankok?

Az amerikai bankok működését nagyban meghatározó Volcker-szabályok életbe lépésének újabb egy évvel történő elhalasztását fontolgatja a Fed - írja a Financial Times saját értesüléseire hivatkozva. Az amerikai jegybank ezzel hosszabb felkészülési időt adna a bankoknak.

2013. november 18. 09:00 | Portfolio

3D-ben utazik az Apple - készül az új sikertermék?

Izraeli céget vásárolt meg az Apple. A PrimeSense nevű vállalat a három dimenziós képalkotást lehetővé tevő chipeket gyárt és többek között a Microsoft is használta az Xbox Kinectben - értesült a Reuters. Az Apple 345 millió dollárt fizetett a vállalatért a hírek szerint.

2013. november 18. 08:59 | Portfolio

Csúcsdöntés előtt az Adidas

Ma az Adidas és a Commerzbank mellett a Brent grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

2013. november 18. 08:29 | MTI

Tovább karcsúsít Magyarországon a Raiffeisen

A harmadik számú osztrák bankcsoport, a Raiffeisen Bank International méretcsökkentést tervez, egyebek közt Magyarországon, mielőtt megfontolná a tőkeemelést a tőkemegfelelési mutatóját javítandó - mondta a csoport vezérigazgatója, Karl Sevelda Bukarestben újságíróknak.

2013. november 17. 10:30 | Portfolio

Beindult a Nyomda (2.)

Minden fontos profit soron az elemzői konszenzust felülmúló számokkal rukkolt elő az ANY Biztonsági Nyomda (korábbi nevén Állami Nyomda) a 2013. harmadik negyedéves gyorsjelentésében közzétett számok alapján, ráadásul minden soron két számjegyű volt a növekedés a bázisidőszakhoz képest. A növekedést a stratégiai termékek, a biztonsági megoldások, a kártyák és a nyomtatványok gyártása, megszemélyesítése biztosították, a hazainál pedig látványosan jobban teljesített az export piac.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- két számjeggyel növekvő árbevétel és EBITDA;
- az export hányad újra 30% felett;
- a készpénzállomány továbbra is szépen hízik, a negyedik negyedévben rekordon lehet;
- a fedezettségi mutatók is javultak a bázishoz képest.

A gyorsjelentés következtében a hétfői kereskedés során emelkedéssel számolhatunk. A cég legnagyobb értékei - a stabil készpénztermelő képesség, a szektortársakkal szembeni alacsony értékeltség, és a vezetőség részvényvásárlási programjának várható folytatódása - mellé most felsorakozott a régóta várt növekedési potenciál is.

2013. november 17. 08:10 | Portfolio

Még az OTP és a MOL gyorsjelentése sem gyújtotta be a rakétákat

Nem sok izgalmat tartogatott a makronaptár a mögöttünk álló héten, a legnagyobb érdeklődés minden bizonnyal a Fed következő elnökének szenátusi meghallgatását övezte. Janet Yellen kiállt az eszközvásárlási program mellett, amit örömmel fogadtak a piaci szereplők. A héten az optimista nemzetközi hangulatban több meghatározó index mindenkori csúcsára emelkedett, a BUX azonban erőtlen volt. A hazai kereskedést elsősorban vállalati gyorsjelentések irányították, többek között a MOL, az OTP és az Egis is most tette közzé negyedéves eredményeit.

2013. november 16. 18:05 | Portfolio

Kiderült, mibe teszik pénzüket a milliárdos befektetők

Nyilvánosságra hozták a legfrissebb portfolióváltozásaikat a befektetési guruk. Nagy népszerűségnek örvendett a FedEx, amelyben Soros György, John Paulson és Daniel Loeb nevével fémjelzett Third Point is növelte részesedését. Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway az Exxon Mobilban vásárolt be, de a bajba jutott kiskereskedelmi lánc, a JC penny is sok hedge fund alapkezelő érdeklődését felkeltette.

2013. november 16. 16:03 | Portfolio

Amerikában terjeszkedne az Allianz

Az amerikai piac szörnyen nagy, amit az Allianznak nem szabad figyelmen kívül hagynia - véli a német biztosító. A nemzetközi versenytársak visszahúzódását az amerikai jelenléttel használná ki a társaság - írja a Bloomberg.

2013. november 16. 10:02 | Portfolio

Kivonulóban a svájci bank

Partnerségi tárgyalásokat folytatott a közelmúltban a UBS a japán Sumitomo Mitsui Banking Corppal. A japán társaság átvette volna a svájci bankóriás ázsiai befektetési banki tevékenységének egy részét - írja a Financial Times. A tárgyalások sikertelenek voltak, de sok mindenről árulkodnak.

2013. november 15. 22:10 | Portfolio

A rossz adatok ellenére felfelé menetelt Amerika

Az Egyesült Államokban a délutáni kereskedést azt gondoltuk, hogy beárnyékolja majd a vártnál rosszabb feldolgozóipari hangulatindex és a vártnál alacsonyabb ipari termelés, de ez nem így történt. Az S&P 500 0,42 százalékkal, míg a Dow Jones 0,54 százalékkal került feljebb a pénteki zárásra. A kellemes hétvégét kívánó hozamokat leginkább Janet Yellen csütörtöki meghallgatásának köszönhetjük, ahol a leendő Fed-elnök a jegybank mennyiségi lazítása mellett állt ki.

2013. november 15. 18:55 | Portfolio

Beindult a Nyomda

Minden fontos profit soron az elemzői konszenzust felülmúló számokkal rukkolt elő az ANY Biztonsági Nyomda (korábbi nevén Állami Nyomda) a 2013. harmadik negyedéves gyorsjelentésében közzétett számok alapján, ráadásul minden soron két számjegyű volt a növekedés a bázisidőszakhoz képest. A növekedést a stratégiai termékek, a biztonsági megoldások, a kártyák és a nyomtatványok gyártása, megszemélyesítése biztosították.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- két számjeggyel növekvő árbevétel és EBITDA;
- az export hányad újra 30% felett;
- a készpénzállomány továbbra is szépen hízik, a negyedik negyedévben rekordon lehet;
- a fedezettségi mutatók is javultak a bázishoz képest.

2013. november 15. 18:30 | Portfolio

Mégis tovább maradhat az angol lazaság

A Bank of England a jövőben még alacsonyabb munkanélküliséget várhat el, hogy változtasson a kamatpolitikáján - mondta Martin Weale, a jegybank egyik döntéshozója. Korábban Mark Carney elnök szavai szerint a munkanélküliségi ráta 7 százalék alá bukása jelentette volna annak a küszöbét, ahonnan már szóba jöhet a kamatemelés.

Ricardo

Összeadás, kivonás, rombolás

A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös

Holdblog

Szegény ország, több ima

A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá