Tőzsde

Már tavaly majdnem összejött Csányi Sándor nagy célja az OTP-nél

2025. március 07. 06:13 | Nagy Viktor

Már tavaly majdnem összejött Csányi Sándor nagy célja az OTP-nél

Története során először több mint ezermilliárd forint profitot ért el az OTP. A bank vezetői már régen eurómilliárdokban számolnak, legyen szó mérlegfőösszegről, bevételről, vagy akár már a profitról is, és a tavalyi eredmény euróban számolva is nagyon közel került egy fontos mérföldkőhöz. Csányi Sándor a Portfolio-nak 2021-ben arról beszélt, hogy a 2 milliárd eurós profit várhatóan viszonylag gyorsan meglesz, a következő lépcsőben nyilván majd a 3 milliárd eurót kell megcélozni. Hát, a 3 milliárd euró tavaly majdnem meglett. Ezen felül annak örülhetnek még az OTP részvényesei, hogy a bank alaposan megemelheti az osztalékát, folytathatja a részvényvisszavásárlásokat, és persze továbbra is vizsgálják az akvizíciós lehetőségeket.

Nagyot estek az amerika tőzsdék

2025. március 06. 22:23 | Portfolio

Nagyot estek az amerika tőzsdék

A tengerentúli tőzsdéken komolyabb eséseket láthattunk a csütörtöki kereskedésben azt követően, hogy kiderült, az amerikai külkereskedelmi hiány meredeken emelkedett januárban. A befektetői hangulaton az sem javított, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette, Mexikó és Kanada is mentesül az Egyesült Államok-Mexikó-Kanada Egyezmény (USMCA) alá tartozó termékek vámjai alól április 2-ig. A meghatározó tengerentúli részvényindexek közül a technológia vállalatokat tömörítő Nasdaq teljesített a leggyengébben.

Az OTP hátán emelkedett a BUX index

2025. március 06. 17:15 | Portfolio

Az OTP hátán emelkedett a BUX index

Délutánra javult a hangulat az európai tőzsdéken és a BUX is jelentősebb pluszban tudta zárni a csütörtöki kereskedést, amiben az OTP emelkedésének nagy szerepe volt.

Ez lehet Donald Trump mesterterve: mindennél értékesebb kincseket rejt Ukrajna

2025. március 06. 15:00 | Mohos Kristóf

Ez lehet Donald Trump mesterterve: mindennél értékesebb kincseket rejt Ukrajna

Ritkaföldfémek. Pár héttel ezelőttig nem gyakran futottunk bele ebbe a kifejezésbe, mostanra viszont nagyon úgy tűnik, hogy kulcsszerepet kapnak ezek a kritikus nyersanyagok az orosz-ukrán háború rendezésében. De egyáltalán mik azok a ritkaföldfémek, és miért ilyen fontosak Trump számára? Hol van rájuk szükség, és mi velük kapcsolatban a legnagyobb probléma? Hogyan jön be Kína a képbe, és miért vezethet az egész nyersanyag-biznisz egyenesen a kétpólusú világrend felé? A jövő nagy háborúi dúlhatnak emiatt, de már késő lenne bármit is tenni? Súlyos kérdések. Ezekre keressük a választ.

Forradalmat ígér Trump nagy kriptós terve, de akár csúnya bukás is lehet belőle

2025. március 06. 13:00 | Vidákovics Attila

Forradalmat ígér Trump nagy kriptós terve, de akár csúnya bukás is lehet belőle

Február végén Donald Trump meglepő bejelentést tett a Truth Social közösségi platformon, amely azonnal 300 milliárd dollárral növelte a kriptovaluták globális piaci értékét. Az amerikai elnök közölte, hogy az USA „kriptovaluta stratégiai tartalékot" hoz létre, amelyben a bitcoin mellett további négy kriptovalutát – ethereum, XRP, solana és cardano – is felhalmoznának. Jön a március 7-i kripto csúcstalálkozó a Fehér Házban, addig is érdemes egy kicsit közelebbről vetni néhány pillantást a stratégiai tartalék koncepciója mögött húzódó ok-okozati összefüggésekre, beleértve a szakértők aggodalmait, a másik oldalon pedig a támogatók érveit.

A magyar tőzsde sem ússza meg, mínuszban a BUX

2025. március 06. 13:00 | Portfolio

A magyar tőzsde sem ússza meg, mínuszban a BUX

Elromlott a hangulat az európai tőzsdéken, a déli órákra az irányadó indexek többsége lefordult, a német piac kivételével. A BUX is mínuszban áll, esik az OTP a péntek hajnali gyorsjelentést megelőzően.

Van sztori a Wizz Airben - Most érdemes figyelni!

2025. március 06. 12:22 | Portfolio

Van sztori a Wizz Airben - Most érdemes figyelni!

Igencsak rájárt a rúd az elmúlt években az európai légitársaságokra: a cégek még ki sem tudták heverni a koronavírus világjárvány okozta sokkot, amikor az orosz-ukrán háború kitörése 2022 februárban alaposan keresztülhúzta számításaikat. Az elszálló üzemanyagárak és az infláció, valamint az ezekből fakadó bizonytalanság igencsak megnehezítette működésüket, ráadásul az Airbus és a Boeing gépeit érintő problémák sem igazán jöhettek volna rosszabbkor az iparág szereplői számára. Egy ilyen környezetben került erős nyomás alá a Wizz Air is, melynek árfolyama már történelmi mélyponton is járt nemrég, az utóbbi időben azonban több fontos hír is érkezett, amely igencsak javította a kilátásokat. Az emelkedés már elkezdődött, mutatjuk mire kell most figyelnie a befektetőknek.

Új ETF-ek érkeznek a magyar tőzsdére

2025. március 06. 09:18 | Portfolio

Új ETF-ek érkeznek a magyar tőzsdére

Huszonhárom új, tőzsdén kereskedett befektetési alappal bővült a Budapesti Értéktőzsde BÉTa Piaca. Az új ETF-ek révén számos európai, amerikai, ázsiai és más feltörekvő piacok válnak elérhetővé a magyar befektetők számára, forint alapon. A termékek árjegyzését az OTP Bank Nyrt. biztosítja – derül ki a BÉT közleményéből.

Kiszivárgott: egy igazi sztárbankár lehet Trump új embere a szuperalapnál

2025. március 06. 07:02 | Portfolio

Kiszivárgott: egy igazi sztárbankár lehet Trump új embere a szuperalapnál

Michael Grimes, a korábbi Morgan Stanley-s sztárbankár kerülhet az újonnan létrehozandó amerikai állami befektetési alap élére - számolt be a Reuters. A Trump elnök által bejelentett alapot a külföldi importtermékekre kivetett vámokból származó bevételekből finanszíroznák.

Szárnyaltak a tőzsdék Európában, Amerika is felfelé vette az irányt

2025. március 05. 22:02 | Portfolio

Szárnyaltak a tőzsdék Európában, Amerika is felfelé vette az irányt

Gyengén indították a hetet a tőzsdék, az új amerikai vámok bevezetése egyértelműen negatívan befolyásolta a piaci hangulatot. Kedden életbe léptek a Kanadával, Mexikóval, és Kínával szembeni új vámok, de úgy látszik, hogy nem kell sokat várni az újabb nagy fordulatra, hiszen Trump már ma bejelentést tett egyfajta kompromisszumos megoldásról Kanadával és Mexikóval.

Közben a következő német kormány megalakításában részt vevő CDU és az SPD tegnap megállapodott egy 500 milliárd eurós infrastrukturális alap létrehozásáról és a hitelfelvételi szabályok felülvizsgálatáról, a cél a hadsereg megújítása és a növekedés beindítása Németországban. Erre a hírre ralizott a német tőzsde.

Ami a piaci mozgásokat illeti, a tegnapi csúnya amerikai és európai esés után ma már javulni kezdett a hangulat Ázsiában, és az európai piacok is erőteljesen emelkedtek, Amerikában eközben csak óvatos mozgásokat láthattunk a nyitást követően, estére azonban már egyre határozottabb az emelkedés.

Meddig szárnyalhat még a forint?

2025. március 05. 16:55 | Szász Péter

Meddig szárnyalhat még a forint?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A műsor első részében a devizapiac volt a téma. Az euró a dollárral szemben szárnyal, miközben a forint is jelentősen erősödött az euróhoz képest, benézett a 398-as szint alá is. Vendégünk Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője volt. A második részben az 500 milliárd eurós németországi infrastrukturális alap tőzsdei hatásait elemeztük Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzője segítségével. A német kormány gazdaságélénkítő lépései miatt a tőzsde szárnyal.

A Deutsche Telekom vezére szerint Európában sürgösen szükség lenne a DOGE-hoz hasonló szervezetre

2025. március 05. 11:02 | Portfolio

A Deutsche Telekom vezére szerint Európában sürgösen szükség lenne a DOGE-hoz hasonló szervezetre

A Deutsche Telekom vezérigazgatója szerint Európának sürgősen szüksége lenne egy, az Elon Musk-féle Kormányzati Hatékonysági Osztályhoz (DOGE) hasonló szervezetre, hogy csökkentse a távközlési iparágat sújtó bürokráciát, mivel a kontinens egyre inkább lemarad az USA és Kína mögött a technológiai innovációk terén - írta a CNBC.