energia

2004. december 22. 13:37 | Portfolio

A MOL részvények első napja a Varsói Értéktőzsdén

A MOL Magyar Olaj és Gázipari Rt. a mai nappal hivatalosan is megkezdte részvényeinek nyilvános kereskedését Lengyelországban, 'A' sorozatú névreszóló törzsrészvényeinek a Varsói Értéktőzsde (WSE) elsődleges piacára való bevezetésével. Mintegy 5,7 milliárd eurós piaci kapitalizációjával a MOL az egyik legnagyobb Varsói Értéktőzsdén jegyzett cég.

2004. december 22. 09:09 | Portfolio

MOL-PKN egyesülés: "nem megfelelő a pillanat"

Igor Chalupec, a PKN vezérigazgatója a Puls Biznesu lengyel gazdasági lapnak adott interjúban kijelentette, hogy jelenleg nem megfelelő a pillanat, hogy a PKN a MOL-lal és/vagy az OMV-vel tárgyalásokat kezdeményezzen a lengyel olajcég egy potenciális fúzióról. A legfőbb problémát az jelenti, hogy a MOL és az OMV piaci értéke jelenleg 43%-kal, illetve 52%-kal magasabb mint a PKN-é, míg az ötlet felmerülésének pillanatában közel azonos piaci érték mutatkoztak.

2004. december 21. 14:48 | Portfolio

A MOL és a Slovnaft vitatja a Szlovák Pénzügyminisztérium eljárását

A MOL bejelentette, hogy 2004. december 20-án a MOL Csoport tagja a Slovnaft kézhez kapta a Szlovák Pénzügyminisztérium jegyzőkönyvét, melyben az árszabályozás feltételeinek megsértéséért, valamint "aránytalan árnak minősülő ármegállapítás" miatt 1,3 milliárd szlovák korona bírság kiszabását helyezte kilátásba.

2004. december 21. 14:05 | Portfolio

Jövőre eladja a lengyel állam a PKN-t?

A Nafta Polska szerint 2005-ben ismét előkerül majd a PKN Orlen privatizációja - írja a WBJ a lengyel privatizációs szervezet elnökének szavaira hivatkozva.

2004. december 21. 08:19 | Portfolio

A 9.5 mrd dolláros nyomok a kocsmába vezetnek

A Jukosz fő termelési egységének hétvégén megtartott árverezéséről ír tanulságos történetet Gereben Ágnes, az ELTE tudományos főmunkatársa. Az erősen megkérdőjelezhető jogszerűség mellett lebonyolított árverésen két cég jelent meg és mindössze egy ajánlat érkezett. A Jukosz jogászai a bejárat és a licit terem között eltűntek. Épül a piacgazdaság Oroszországban...

2004. december 20. 16:28 | Portfolio

MeH: még nincs hivatalos álláspont a MOL-E.On tranzakcióról

A Magyar Energiahivatal eljuttatta hivatalos véleményét szerkesztőségünkhöz a mai napon megjelent hírekkel kapcsolatban. Mint ismeretes a MeH osztályvezetője a Bloombergnek adott nyilatkozatában azon véleményének adott hangot, hogy MeH a versenykorlátozó hatása miatt nem támogatja a MOL gázüzletág értékesítését az E.On-nak. Ezzel szemben a MeH elnöke által jegyzett vélemény szerint a hivatal még nem alakította ki hivatalos álláspontját.

2004. december 20. 16:09 | Portfolio

MOL sajnálattal értesült

A MOL sajnálattal értesült arról, hogy a gázáremelés kérdése újból a politikai viták kereszttüzébe került - tette közzé az olajcég.

2004. december 20. 14:26 | Portfolio

A MOL álláspontja: még nem indult meg az engedélyeztetés, nincs veszélyben a tranzakció

Ferencz I. Szabolcs, a MOL kommunikációs igazgatója a Portfolio.hu-nak elmondta, hogy a MOL még be sem adta a gázüzletág - korábban bejelentetett részleges - értékesítésének jóváhagyásához a szükséges engedély kérelmeket. A Magyar Energiahivatal a jelenlegi álláspontját egyelőre csak a sajtóból megszerzett információkra alapozza. Ferencz I. Szabolcs elmondása szerint az előírásokban mindennek megfelelően a MOL a törvényes határidőn belül teljes dokumentációval együtt beadja a MeH-hez a tranzakció engedélykérelmét.

2004. december 20. 14:11 | Portfolio

A Magyar Energiahivatal nem támogatja a MOL gázüzletág eladását

A Magyar Energiahivatal nem támogatja a tranzakció jelenlegi formájában, hogy a MOL értékesítse a gázüzletág bizonyos részeit az E.On számára - tudósított a Bloomberg. A tranzakció létrejöttéhez az Energiahivatal és az EU Versenyhivatalának engedélye szükséges.

2004. december 20. 13:36 | Portfolio

Rekord volumenű versenypiaci áramszerződés a MOL Rt. és az MVM Partner Rt. között

A MOL Rt. és az MVM Partner Energiakereskedelmi Rt. a napokban aláírta azt a megállapodást, amelynek értelmében 2005. január 1-től 2005 végéig az MVM versenypiaci kereskedő cége fedezi a MOL csoport 13 legnagyobb fogyasztási helyének teljes villamosenergia-igényét. A telephelyek között találhatók olyan kiterjedt ipari komplexumok is, mint pl. a MOL Rt. százhalombattai kőolajfinomítója, vagy a Tiszai Vegyi Kombinát Rt

2004. december 20. 12:24 | Portfolio

Emelkedik a gázolaj ára

December 22-én, szerdán 0 órától a MOL Rt. a gázolaj literenkénti fogyasztói árát 3 forinttal emeli. A motorbenzin ára nem változik.

2004. december 20. 11:43 | Portfolio

A Fidesz támadja a gázáremelést

A Fidesz azt javasolja a kormánynak, hogy vonja vissza a gázáremelésről szóló döntését - közölte Orbán Viktor a párt mai frakcióülésén az MTI szerint.

2004. december 20. 08:21 | Portfolio

Oroszország: a transzparencia teljes hiánya, erősödő bizalomhiány

Az orosz gazdasági körülmények kedvezőtelen megítélésének növekedéséhez vezethet, hogy a Jukosz fő termelési egységét a becsült értéknél lényegesen alacsonyabb árszinten, 9 mrd USD-ért egy ismeretlen cégnek értékesítették. A felettébb furcsa tranzakció azt követően jött létre, hogy a - legesélyesebb vevőjelölt - Gazprom finanszírozási nehézségekkel szembesült, miután a nyugati hitelező bankok az amerikai csődeljárásból adódó nem tiszta jogi környezet miatt leállították a Gazprom hitelezését a tranzakcióhoz kapcsolódóan.

2004. december 17. 08:47 | Portfolio

Jukosz: egy szépítő gól?

Az orosz kormánnyal szemben vívott ádáz küzdelemben úgy tűnik, hogy hosszú idő után egy minimális sikert ért el a Jukosz. Az orosz olajkonszern az Egyesült Államokban csődvédelemért folyamodott és ezzel egy halvány esély nyílt arra, hogy ideiglenesen blokkolja fő termelési egysége, a Juganszknyeftegaz Gazpromnak történő értékesítését. A Gazprom 13 mrd USD körüli ajánlatát finanszírozó nyugati bankok felfüggesztették a csődvédelem miatt kérdésessé vált értékesítéshez adandó hitel szervezését. Természetesen az orosz hatóságok rögvest megerősítették: vasárnap sor kerül az aukcióra.

2004. december 16. 08:50 | Portfolio

MOL: a mai lengyel lapokban a prospektus

Denis Mohorovic, a MOL egyik szóvivőjének nyilatkozata szerint a társaság varsói bevezetéséhez készített prospektusának rövidített verziója a mai lengyel lapokban megjelenik - tudósított a Reuters. A prospektus megjelenését korábban kiszivárgott hírek alapján múlt hét péntekre várta a piac. Mint ismeretes a varsói bevezetéssel párhuzamosan a MOL értékesíti a 4.9%-os saját részvény pakettjét.

2004. december 15. 12:46 | Portfolio

Túl nagy függőség, túl nagy tőke - orosz cégek régiónkbeli törekvései

Gyanú övezi napjainkban az orosz energiaszektor képviselőinek minden mozzanatát, a közvélemény ugyanis a legtöbb esetben tisztátalan eszközöket vél felfedezni a volt kommunista országok irányába történő terjeszkedési kísérletek mögött. A The Economist neves brit lap jelentős terjedelemben foglalkozik az orosz energiacégek közép-európai törekvéseivel, melyből az alábbiakban - némi kiegészítéssel - egy rövid összefoglalót közlünk.