lakás

2014. június 06. 21:51 | Portfolio

Tudod, hogy ki lakik a lakásodban?

Változott a lakcímbejelentésre vonatkozó jogszabály. Az új előírások szerint lakásvásárláskor már a szerződésben kiköthetik a felek, hogy a régi háztulajdonosnak igazolnia kell, hányan vannak az adott címre bejelentve. De lakásvásárlás után az új tulajdonos is bárkit kijelenthet a házból, az eljárást a jegyzőnél kell kezdeményeznie. Mindez már illetékesmentes - mondta el az InfoRádiónak Lohrmann Eszter, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának főosztályvezető-helyettese.

2014. március 19. 18:23 | MTI

Végre megérkezett az adómentesen adható lakástámogatás

Már márciusban kihirdethetik az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításáról szóló nemzetgazdasági miniszteri rendeletet, ezzel a munkáltatók megkezdhetik a munkavállalók lakáscélú hiteleihez cafeteria elemként nyújtott támogatás utalását - írja az MTI.

2014. március 10. 12:13 | Portfolio

Bezzeg az osztrákok! - 100 millió eurós energetikai felújítási programot hirdettek

Ausztriában átfogó energetikai felújítási programot hirdettek meg, amelyben 30% állami támogatást adnak a lakásfelújításokhoz, egy háztartás akár 2,5 M Ft-ot is kaphat támogatásban. Idén kb. 20 000 osztrák háztartás részesülhet a támogatásból, amelyet márciustól a bankokon keresztül lehet igényelni. Magyarországon még mindig nincs hír a 2013 decemberében Németh Lászlóné által idén februárra ígért Panel III lakás-felújítási támogatási programról.

2014. március 03. 11:47 | Portfolio

Megugrott a lakásvásárlás! - Érdekes februári adatok

Meglepően magas az idei februári adat, amely (a 2012-es végtörlesztési időszakot leszámítva) a válság utáni egyik legerősebb, havi lakáspiaci forgalmat mutatja, derül ki a Duna House szokásos havvi lakáspiaci tranzakciószám jelentéséből.

2014. február 26. 16:00 | Portfolio

Váratlan fejlemény az amerikai ingatlanpiacon

Meglepően jó hír érkezett az amerikai ingatlanpiacról. Januárban a várt csökkenés helyett közel 10 százalékkal több új lakást értékesítettek - derül ki a kereskedelmi tárca adataiból. A 468 ezres érték bő ötéves csúcsnak számít.

2014. február 26. 12:30 | Portfolio

Megszólaltak a bankok: 119 ezer lakás van veszélyben

Közzétette a Magyar Nemzeti Bank a bankok és a kormány 2011-es megállapodása alapján működő kényszerértékesítési kvóta legfrissebb kihasználtsági adatait. A statisztika szerint az idei első negyedévre 4783 ingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre a bankok, ami azt jelenti, hogy a rendelkezésükre álló idei 5%-os negyedéves kvótát 74%-ban használnák ki. Összesen 118 595 ingatlant fenyeget a kényszerértékesítés a hitel törlesztésének jelentős késedelme miatt. Az elmúlt két és fél évben összesen 33 599 ingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre a bankok, ennek azonban csak töredékét árverezik el, még kevesebb esetben történik kilakoltatás. A bankok tavaly mindössze 234 ingatlant kényszerértékesítettek, a Nemzeti Eszközkezelő viszont 4032 lakást vásárolt meg.

2014. február 21. 16:00 | Portfolio

Másfél éves negatív rekord az amerikai ingatlanpiacon

Ismét csökkent a használt lakások kereslete az USA-ban. A NAR januári adatai szerint decemberhez képest 5,1 százalékkal kevesebb lakást értékesítettek, ami éves szinten 4,62 millió tranzakciót jelent. A 4,62 milliós érték másfél éves mélypontnak számít.

2013. december 30. 22:07 | Portfolio

Újabb rekordon zárt a Dow

A délutáni ingatlanpiaci statisztika alulmúlta az elemzők várakozásait, aminek hatására a Nasdaq és az S&P 500 minimális csökkenést jelzett a mai kereskedés során, a Dow Jones index azonban folytatta az emelkedést. A Dow ma 51. alkalommal zárt új rekordon ebben az évben.

2013. december 30. 16:02 | Portfolio

Újabb biztató jel az amerikai ingatlanpiacról

Novemberben a várt egy százalék helyett 0,2 százalékkal nőtt a függőben levő lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban, ami a kereslet élénkülésére utal. Az elmúlt fél évben november volt az első olyan hónap, amikor emelkedett az eladások száma.

2013. december 29. 10:49 | Portfolio

Milyen lakást vegyünk 2014-ben?

Sokan felhördülhetnének most, hogy ennek a cikknek aztán végképp semmi értelme, hiszen "Ahány ház, annyi szokás", hogy stílszerűek legyünk. Vagyis az élethelyzet változáshoz kötött (első lakás, válás, családbővülés, stb.) vásárlások okaiból fakadó ingatlankeresések tényleg milliófélék lehetnek, és lehetetlen feladat meghatározni egy átlagos "jó" lakást. Ez lényegében igaz, de vannak itt más érvek és más érdekek is. Lássuk, hogy a piac közel harmadát adó befektetési szándékú vásárlóknak milyen ingatlanokban érdemes most elgondolkodniuk.

2013. december 04. 16:01 | Portfolio

Itt az újabb kedvező adat az USA-ból

Októberben bő negyedével nőttek az újlakás eladások az Egyesült Államokban, romlott viszont a hangulat a szolgáltató szektorban. A szolgáltató ISM index értéke 55,4 pontról 53,9 pontra esett vissza, miközben a konszenzus 55 pont volt.

2013. november 25. 16:03 | Portfolio

Tovább gyengült az amerikai lakások kereslete

Októberben a várakozásokkal ellentétben nem nőtt, hanem 0,6 százalékkal csökkent a függőben levő lakásértékesítések száma, ami a kereslet gyengülésére utal. A csökkenésben szerepe lehetett az októberi, közigazgatási kényszerszünetnek.

2013. szeptember 25. 16:01 | Portfolio

Várt felett az újlakás értékesítések száma az USA-ban

Augusztusban 7,9 százalékkal 421 ezerre nőtt az újlakás eladások száma az USA-ban, ami kisebb meglepetést okozott az elemzők ugyanis 415-420 ezer körüli értékre számítottak. A keresletélénkülést az alacsony kamatkörnyezet indokolhatta.

2013. szeptember 16. 09:59 | Portfolio

Meghökkentő és nevetséges lakásárak - Legek az ingatlanpiacon

Az ingatlanpiacon jelenleg is találunk 2 millió forint fölötti négyzetméteráron kínált lakást - természetesen fővárosi, dunai panorámával. Erre az elmúlt évek piaci tendenciái fényében már felkaphatjuk a fejünket, de még meghökkentőbb, hogy a legdrágább és legolcsóbb négyzetméterár között százhatvanszoros a különbség. Milliárdos kínálati ár, milliós négyzetméterárak az egyik, míg egy millió forint alatti vételár, tízezer forintos négyzetméterár a másik oldalon - olvasható az Otthon Centrum gyűjtésében.

2013. szeptember 13. 08:39 | Portfolio

Itt fogynak a legjobban a lakások

Továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében a legdinamikusabb a lakóingatlan-piac az ország 19 megyéje közül, vagyis itt a legmagasabb az eladott lakóingatlanok lakásállományhoz viszonyított aránya - derül ki az OTP Jelzálogbank Lakóingatlan Értéktérkép elemzéséből. A fővárosban a VII. kerület került a rangsor élére, a 2011-ben még listavezető XIII. kerület a negyedik helyre esett vissza.

2013. augusztus 23. 16:01 | Portfolio

Óriási visszaesés az amerikai lakáspiacon

Óriási csalódást okoztak a frissen napvilágot látott amerikai ingatlanpiaci adatok. Júniushoz képest 13,4 százalékkal csökkent az újlakás eladások száma, ami évesítve 394 ezer tranzakciót jelent. Legutóbb októberben állt hasonlóan alacsony szinten a mutató.

2013. augusztus 08. 12:20 | Portfolio

Áralku, értékcsökkenés, népszerűség - Ez most a lakáspiac

Szinte pontosan a májusi forgalommal megegyező országos adásvételi forgalmat becsültek a Duna House elemzői július hónapra. Az idei forgalom így az első hét hónapban 48 ezer tranzakciót mutat és a nyári hónapoktól eltekintve folyamatos havi növekedésben van. Az áresés és alku folyamatos, a népszerű kerületek pedig még mindig népszerűek, mindeközben megugrott az első lakásvásárlók száma.

2013. augusztus 06. 11:55 | Portfolio

Rossz bőrben van a lakáspiac Magyarországon

2013 első hat hónapjában a forgalom a 2011 első félévében tapasztalt, közel 42 ezres szintet idézi, de a többi lakáspiaci mutató továbbra is romlik. A teljes árengedmény mértéke az idei első félévben átlépte a 14 százalékos szintet, az értékesítési idők pedig a 2012-ben tapasztalt stagnálás után ismét növekedtek. Továbbra is jellemzően az 50-60 négyzetméteres lakásokat vásároljuk, ugyanakkor az árak szinte minden ingatlantípus esetében alacsonyabbak voltak január-július hónapokban, az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki az Otthon Centrum legfrissebb Lakáspiaci Tanácsadójából. Az OC szerint a mostani 90 ezres helyett az "egészséges", évi 160-170 ezres lakás tranzakció számra még éveket kell várnunk.

2013. augusztus 02. 10:40 | Portfolio

Nincs új a nap alatt a lakáspiacon

A Duna House ismét közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2013. júliusában, országosan 7 560 ingatlan adásvétel történt.

Holdblog

New York, te kommunista...

Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New