munkaerőpiac

Megvan, mit kell tennie Magyarországnak! Gyökeres változásokat kérnek tőlünk

2023. október 10. 15:00 | Tar Gábor

Megvan, mit kell tennie Magyarországnak! Gyökeres változásokat kérnek tőlünk

Többek között a forgalomalapú ágazati különadók csökkentését, valamint a telefonhívásokra, illetve az sms-ekre kivetett távközlési adó fokozatos kivezetését javasolja a magyar döntéshozók számára a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Going for Growth című jelentésének idei kiadása, amely a fenntartható növekedés biztosítását célzó szakpolitikai intézkedésekre tett javaslatokat a tagállamok számára. Az OECD emellett a helyi vasúthálózatokba történő beruházások növelését is szükségesnek tartaná azon javaslatai keretében, amelyeket négy témakör – termék- és munkaerőpiacok, digitális és zöld átállás, valamint szociális védelem – kapcsán fogalmazott meg a jelentés a Magyarországnak címzett országspecifikus ajánlásaiban. Az szervezet szerint a hazai termelékenység jelentős lemaradást mutat.

Több százezer magyar hiányzik a munkaerőpiacról, nem kerülhető ki a vendégmunkások behozatala

2023. október 10. 11:00 | Árgyelán Ágnes

Több százezer magyar hiányzik a munkaerőpiacról, nem kerülhető ki a vendégmunkások behozatala

Jelenleg 150-200 ezer fő hazai munkaerő mozgósítható Magyarországon, azonban – egyrészről az EU más országaiban tapasztalható, kedvezőbb munkafeltételek, másrészt a demográfiai okok miatt – a többi igényt átmenetileg vendégmunkásokkal kell megoldani – mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Hadházy Tamás, a Pensum Group Nyrt. igazgatósági tagja. A vendégmunkások szabályozásáról szóló új törvény szerinte átgondoltabb, a magyar munkaerőpiac és társadalom sajátosságait jobban figyelembe véve fog megszületni. A szakember szerint be kell látni, hogy a magyar munkaerő-kínálat kimerülőben van, a külföldi munkavállalókat pedig nem azért foglalkoztatják a partnereik, mert olcsóbban dolgoznak, hanem egyszerűen azért, mert rendelkezésre állnak.

Újabb borús előrejelzés jött Magyarországról: elkerülhetetlen idén a recesszió, makacs lehet az infláció

2023. október 10. 10:00 | Portfolio

Újabb borús előrejelzés jött Magyarországról: elkerülhetetlen idén a recesszió, makacs lehet az infláció

Rontotta gazdasági előrejelzését Magyarországgal kapcsolatban a Nemzetközi Valutaalap (IMF), így a korábbi 0,5 százalékos növekedés után a GDP 0,3 százalékos visszaesésére számítanak idén – derül ki a szervezet kedden megjelent World Economic Outlook kiadványából. A Valutaalap idén a korábban vártnál magasabb inflációval számol az év végén, és szerintük még 2024 végén sem lesz 5 százalék alatt az áremelkedés üteme.

Vállalkozási forradalom zajlott Magyarországon

2023. október 09. 19:15 | Tar Gábor

Vállalkozási forradalom zajlott Magyarországon

Miközben az EU-tagállamok többségében csökkent az önfoglalkoztatók aránya, addig Magyarországon az ebben a formában dolgozók részesedése enyhén nőtt a 2012-2021 közötti időszakban – derül ki az Eurofound jelentéséből.

Közeleg a munkaerőpiaci katasztrófa Magyarországon: dolgozók tömegei állhatnak fel, a cégek nincsenek felkészülve

2023. október 09. 13:05 | Portfolio

Közeleg a munkaerőpiaci katasztrófa Magyarországon: dolgozók tömegei állhatnak fel, a cégek nincsenek felkészülve

Minden harmadik munkavállaló nagy valószínűséggel fel fog mondani a következő egy évben, miközben a cégek arra számítanak, hogy könnyebb lesz megtartani a kollégákat a jelenlegi gazdasági helyzetben – derül ki az EY 17 000 foglalkoztatott és közel 1600 munkaadó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A rugalmas munkavégzés feltételei is feszültséget keltenek a vezetők és az alkalmazottak között, az irodai dolgozók ugyanis csupán heti egyszer járnának be a cégükhöz.

Hogyan törjünk ki az alacsony fizetés csapdájából?

2023. október 08. 18:30 | Elekes Zoltán

Hogyan törjünk ki az alacsony fizetés csapdájából?

Az alacsony bérű foglalkoztatás sokakat érint az európai munkaerőpiacokon, a hosszú távú karrier és bérmobilitás szempontjából pedig sokszor zsákutcának bizonyul. Két, Svédországra vonatkozó, adminisztratív adatokon alapuló kutatás alapján ebben az írásban amellett érvelek, hogy a munkatársi kapcsolathálózatok, illetve a helyi munkaerőpiacok foglalkozási szerkezetének sajátos diverzifikációja segítenek az alacsony bérű foglalkoztatásból való kiszabadulásban.

A járvány által megtépázott szektor is magához tért az USA-ban

2023. október 06. 21:54 | Reuters

A járvány által megtépázott szektor is magához tért az USA-ban

Az amerikai éttermi szektor foglalkoztatási adatai visszatértek a járvány előtti szintre, ami jelentős mérföldkő a szabadidős és vendéglátóipar fellendülésében - derül ki egy pénteken közzétett jelentésből. A Bureau of Labor Statistics (BLS) szerint a szektorban foglalkoztatottak száma szeptemberben 61 ezerrel nőtt augusztushoz képest.

Megtalálták az infláció legyőzésének receptjét – mi egyelőre nem ezt az utat követjük

2023. október 06. 10:09 | Portfolio

Megtalálták az infláció legyőzésének receptjét – mi egyelőre nem ezt az utat követjük

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) közgazdászai megvizsgálták az elmúlt évtizedek inflációs sokkjait világszerte: arra voltak kíváncsiak, hogy mi a közös jellemző ezekben a ciklusokban, és milyen lépésekkel lehet sikeresen mérsékelni az áremelkedést. Ha az IMF megállapításait elfogadjuk, akkor egyszerre van okunk örülni és aggódni is: a jegybankok világszerte alkalmazott eszközei hatásosak lehetnek, a kormányoknak viszont még van mit tenniük azért, hogy ne hátráltassák az infláció elleni küzdelmet. Magyarországon különösen kedvezőtlennek tűnnek az inflációs kilátások, ha pontosak az IMF-tanulmány eredményei.

Figyelmeztet a stratéga: rég nem látott zuhanás jöhet a tőzsdéken

2023. október 06. 09:03 | Portfolio

Figyelmeztet a stratéga: rég nem látott zuhanás jöhet a tőzsdéken

Marko Kolanovic, a JP Morgan stratégája szerint egy 20 százalékos esés sem elképzelhetetlen az amerikai részvénypiacon, miután a szakember továbbra sem biztos abban, hogy sikerülhet elkerülnie a recessziót az amerikai gazdaságnak a jelenlegi magas kamatszintek mellett - írja a CNBC.

Többek között az amerikai részvénypiaci befektetésekről is szó lesz a Portfolio Signature Online Klubján.

Újabb jel arról, hogy erős az amerikai gazdaság

2023. október 05. 17:09 | Portfolio

Újabb jel arról, hogy erős az amerikai gazdaság

Az amerikai vállalatok az elmúlt évben egyszer sem bocsátottak el olyan kevés munkavállalót, mint idén a harmadik negyedévben, miközben a foglalkoztatottsági hajlandóság jelentősen emelkedett. Ez is annak a jele, hogy az amerikai gazdaság a magas kamatok ellenére jó erőben van.

Kis mértékben nőtt a segélyt kérők száma az USA-ban

2023. október 05. 17:00 | MTI

Kis mértékben nőtt a segélyt kérők száma az USA-ban

Az Egyesült Államokban 2 ezerrel, 207 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte az amerikai munkaügyi minisztérium. A szakértők véleményének átlagában nagyobb, 210 ezres szám szerepelt. Az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma így továbbra is csak csekély mértékben emelkedett a szeptember közepén jegyzett több mint héthavi mélypontot jelentő 202 ezerhez képest.

Már az MBH Bank szerint is recesszió lesz az idén

2023. október 05. 12:53 | Portfolio

Már az MBH Bank szerint is recesszió lesz az idén

Már novemberben egy számjegyűvé válhat, és év végéig akár 6 százalék közelébe mérséklődhet az infláció itthon – vetítik előre az MBH Bank elemzői a ma megjelent negyedéves előrejelzésükben kiadott közleményükben. A magyar gazdaság idei teljesítményére vonatkozó prognózisukat a pénzintézet szakértői 0,1 százalékos csökkenésre módosítják. A következő években már gyorsuló, 4 százalék feletti növekedésre számítanak.

Egyetlen pillanat alatt fordult a kocka: a fiatalok tanítják az időseket

2023. október 04. 14:30 | Willin-Tóth Kornélia

Egyetlen pillanat alatt fordult a kocka: a fiatalok tanítják az időseket

A Z-generációs munkavállalók egy rendkívül nehéz időszakban kezdték a karrierjüket, az AI azonban hirtelen felértékelte képességeiket, és most akár idősebb kollégáik mentorává is előléphetnek. Vajon az, hogy - ahogy más digitális eszközöket, úgy - a mesterséges intelligenciát is magától értetődő természetességgel használják, segít majd nekik előrejutni karrierjükben hosszú távon?

Ismét sokkolt az amerikai munkaerőpiac, tépik a dollárt

2023. október 03. 16:03 | Portfolio

Ismét sokkolt az amerikai munkaerőpiac, tépik a dollárt

A várt csökkenés helyett óriási mértékben nőtt a nyitott álláshelyek száma augusztusban. A piac arra számított, hogy a Fed kamatemelései miatt hűlni kezd a gazdaság, ehhez képest elképesztő erőben van még mindig. A friss adatközlésre jócskán belevettek a dollárba.

2023. szeptember 29. 14:29 | Oszlay Péter

Erste: bajlós árnyak telepedtek a piacokra

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Erste Alapkezelő írását olvashatják:

Hihetetlenül sokat dolgoznak a magyarok

2023. szeptember 29. 11:30 | Tar Gábor

Hihetetlenül sokat dolgoznak a magyarok

Magyarországon hetente átlagosan 39,6 órát dolgoznak a 20-64 év közötti foglalkoztatottak, ami a hatodik legtöbb heti munkaidőnek számít az EU-n belül – olvasható ki az Eurostat frissen megjelent, tavalyi évre vonatkozó adataiból. Nálunk a heti 40 órát vagy annál többet dolgozók aránya 95% körüli, aminél magasabb szint csak Bulgáriában és Romániában mutatható ki. A hazai foglalkoztatottakon belül – szinte minden EU-tagállamhoz hasonlóan – az alkalmazottakkal rendelkező önfoglalkoztatók dolgoznak a legtöbbet hetente (41,3 órát). Az alkalmazottak pedig heti 39,5 órát dolgoznak itthon, ami ebben a foglalkoztatási formában a hatodik legmagasabb óraszámnak számít az EU-n belül.

Részletes keresés