összes epizód
Drón repül Kijev felett 2022. október 17-én Portfolio Checklist

Visszájára sülhet el Ukrajna terrorbombázása?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A mai műsor első részében az ukrajnai háborúról lesz szó, ahol Oroszország a korábbinál is nagyobb mértékben támad civil célpontokat.  A hadszíntéren ráadásul egyre nagyobb szerep hárul iráni kamikaze drónokra, ám a lakosság ilyen típusú nyomás alá helyezése nem biztos, hogy eléri a kívánt célt. A témával kapcsolatban Huszák Dániel, lapunk Globál rovatának vezető elemzője volt a Checklist vendége, akivel ma nemcsak az ukrajnai háborúról, hanem a magyar haderő folyamatban lévő fejlesztéséről is beszéltünk. Ennek aktualitása, hogy a Magyar Honvédség a hétvégén hivatalosan is átvette az első Lynx gyalogsági harcjárművét.

28:23
Kamatot emelt a Magyar Nemzeti Bank! - Több mint hét év óta először Portfolio Checklist

Elvesztette alapkamat jellegét – mégis, mit tett az MNB az irányadó rátával?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A mai műsor első részében (02:10-től) arról volt szó, hogy a Magyar Nemzeti Bank, a monetáris eszköztár pénteki átalakításával, a gazdaság lényegi működése szempontjából hogyan üresítette ki az alapkamatot. A témával kapcsolatban Madár István, a Portfolio Makro rovatának vezető elemzője volt a Checklist vendége. Az adás második témája (25:00-tól) a szintén pénteken kibővített kamatstop rendelet volt, most már ugyanis azoknak sem kell az elszálló kamatok miatt izgulni, akik 3 és 5 éves kamatperiódusú hiteleket vettek fel korábban, november 1-től ugyanis ők is bekerülnek az intézkedés hatálya alá. A mai epizód végén (34:26-tól) pedig szó volt még az Egyenlítsük a béreket! címmel, október 20-án, az Egyenlítő Alapítvány által megrendezett konferenciáról. A téma aktualitása, hogy Magyarországon a nők átlagosan óránként 17,2%-kal keresnek kevesebbet a férfiaknál – ez több mint kéthavi bérkülönbséget jelent éves szinten –, így a Magyar Egyenlő Bérezés Napja október végére esik.

43:00
Visszafordulás Portfolio Checklist

Vajon megmenti a forintot az MNB pénteki hátraarca?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsor első részében természetesen a Magyar Nemzeti Bank péntek reggel publikált intézkedéseivel foglalkoztunk. Itt az egyik érdekes pont, hogy Matolcsy György jegybank elnök szeptember 27-én bejelentette a kamatemelési ciklus végét, és bár szigorúan nézve az alapkamat változatlanul 13% maradt, az effektív kamatrátát mégis 18 százalékra emelték ma fel. Mindezt ráadásul Virág Barnabás MNB-alelnök Washingtonból, az IMF közgyűléséről jelentette be, egy helyi idő szerint hajnali négykor publikált videóüzenetben. A témával kapcsolatban a Checklist vendége volt Beke Károly, a Portfolio makroelemzője, akit arról is kérdeztünk, hogy milyen hatást gyakorolhatnak a jegybank mai intézkedései a forint árfolyamára. Az adás második részében azt vizsgáltuk meg, hogy az elmúlt időszak turbulens makrogazdasági folyamatai hogyan befolyásolják a tőkepiacok teljesítményét.

28:17
Háború Portfolio Checklist

Ekkorra érhet véget, hagyhat alább a háború Rácz András szerint

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai műsorban azt jártuk körbe, hogy az orosz-ukrán háború közelmúltbeli eseményei milyen hatást gyakorolhatnak a főbb orosz politikai és katonai folyamatokra. Ezen kívül szó volt arról, hogy mik a fronton a rövid- és középtávú kilátások, valamint szóba került, hogy mely körülmények alapján juthatunk arra a megállapításra, hogy a nukleáris eszkalációtól nem igazán kell tartani. A műsor vendége volt Rácz András Oroszország-szakértő, aki arról is beszélt, hogy mikorra érhet véget a háború, vagy legalábbis, mikorra hagyhatnak alább a harcok Ukrajnában.

18:03
uveghaz Alapvetés

A hatékonyság javulása nélkül nem sok jó vár a hazai élelmiszergazdaságra

A technológia, a genetika és a szakértelem együttese sem elég akkor, ha a hatékonyság világszínvonalú szintjét nem tudja biztosítani egy-egy agrárszereplő, márpedig enélkül nincs hosszútávú talponmaradás – hangzott el az az Alapvetésben, a Portfolio agráriummal és élelmiszerekkel foglalkozó podcastjében, amely a Magyar Bankholding támogatásával jelenik meg.

31:45
németország német reichstag bundestag parlament német zászló berlin Portfolio Checklist

Kormányválság jöhet Németországban? Mi történik?

A mai műsor első részében, Németország negyedik legnépesebb tartományának meglepő választási eredményéről lesz szó, ami akár egy lehetséges kormányválsághoz vezető első lépés lehet Európa vezető országában, és legnagyobb gazdaságában. A német politikai tér átrendeződő erőviszonyairól Kiss Csabát, a Portfolio Globál rovatának elemzőjét kérdeztük.Az adás második részében a nyugdíjmegtakarításokról, és azok 2022-es eddigi erősen negatív teljesítményeiről beszélgetünk Árgyelán Ágnessel, a Portfolio Pénzügy rovatának elemzőjével.

23:27
Félelem Portfolio Checklist

Mélyben a forint, az infláció 20% – mégis, mi folyik most a magyar gazdaságban?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének keddi adása. A mai műsor első részében a több mint 25 éves csúcson járó inflációról, valamint az ezzel összefüggő újabb forintmélypontról beszéltünk Beke Károllyal, a Portfolio makroelemzőjével. Az adás második részében folytattuk az egyik múlt pénteki témánkat, az október 7-i műsorunkban ugyanis arról volt szó, hogy egyre több jel utal arra, hogy Oroszország a társadalmi részarányukat meghaladó mértékben küld nemzeti kisebbségeket a frontra. Ennek megfelelően kíváncsiak voltunk rá: hogyan éli meg a helyzetet Ukrajna magyar kisebbsége, azaz hogy a lakossági arányuknál nagyobb mértékben kell-e részt venniük a védelmi műveletekben. A témával kapcsolatban Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke volt a Checklist vendége.

23:12
Molnár B. Tamás Portfolio Podcast

Mi lesz a magyar gasztronómiával, és mik a csúcséttermek 2022-ben? Molnár B. Tamást kérdeztük

Extra adással jelentkezik a Portfolio Heti podcastje, amiben a Magyar Gasztronómiai Egyesület alapítója, Molnár B. Tamás volt a vendégünk, akivel a szektort érintő legfontosabb kérdéseket jártuk körül. Beszéltünk a Michelin-esélyekről, a legjobb vidéki és budapesti éttermekről, az umamiról és az elpusztíthatatlan hatalmas adagokról is.

30:06
infláció forint Portfolio Checklist

Ekkorra lehet újra 380 forint az euró

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének hétfői adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy akár már szeptemberben, de a következő 1-2 hónapban biztosan elérheti az infláció a 20%-ot. Az áremelkedés ütemét csak gyorsítja a forint drámai gyengülése, ma az árfolyam ismét történelmi mélypontra került. Az infláció tetőzéséről, és a forintárfolyam potenciális jövőbeni változásairól Beke Károlyt, a Portfolio makro elemzőjét kérdeztük. A műsorban az is szóba került, hogy milyen feltételek teljesülése esetén lehet újra 380 forint az euró árfolyama. Az adás második részében azzal foglalkoztunk, hogy miután a kormány kénytelen volt a 2022-es költségvetés hiánycélján módosítani, a 2023-as költségvetést illetően is megsokasodtak a kérdőjelek. Ezekről kérdeztük Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját.

23:24
Putyin Portfolio Checklist

Velük végeztetné el Putyin a piszkos munkát? Tiltakozásokba torkollott az ördögi terv

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy Oroszország ukrajnai háborúját aránytalanul sok, etnikai kisebbséghez tartozó orosz katona vívhatja, akik a jelenlegi mozgósításban is társadalmi részarányukhoz képest jócskán felülreprezentáltak lehetnek. A témával kapcsolatban Kiss Csaba, a Portfolio Globál rovatának elemzője volt a Checklist vendége, akivel arról is beszéltünk, hogy miért nem valószínű, hogy az országban kipattant nemzetiségi tiltakozások megrengetnék a rezsimet. Adásunk második részében arról az elemzésről kérdeztük Palkó Istvánt, a Portfolio vezető pénzügyi elemzőjét, mely szerint az ötéves átárazódású lakáshitelek kamata a bankok jelentős részénél megközelítette vagy át is törte a 10%-os szintet. Vannak azonban olcsóbb hitelek, és bár ezek esetében hosszabb időre kell elköteleződni a viszonylag magas kamatszint mellett, nem feltétlenül kell végig benne is maradni egy ilyen kölcsönben.

26:41