Csiki Gergely

Csiki Gergely

lapigazgató

Csiki Gergely a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett pénzügy főszakirányon 2008-ban. Utolsó egyetemi évének végén csatlakozott a Portfolio.hu csapatához makrogazdasági elemzőként. 2013-tól látja el a cégnél a lapigazgatói feladatokat. 2012-ben CEFA diplomát szerzett a Nemzetközi Bankárképző Központ EFFAS-képzésének sikeres elvégzése után. Újságírói munkáját 2014-ben Junior Prima díjjal ismerték el, Magyar Sajtó kategóriában. Lapigazgatói feladatai mellett a hazai költségvetés és magyar egészségügyi rendszer témájában ír rendszeresen elemzéseket, készít szakmai interjúkat. A magánegészségügyi piac találkozási pontjává vált Private Health Forum szakmai programjának felelőse.
Kapcsolatfelvétel
Cikkeinek a száma: 1305
A magyar betegeket a világon az elsők között vonhatják be génterápiás látásvisszaállító vizsgálatokba (Interjú)

2021. június 23. 06:15 | Csiki Gergely

A magyar betegeket a világon az elsők között vonhatják be génterápiás látásvisszaállító vizsgálatokba (Interjú)

Amikor a humán genom projekt befejeződött a kétezres évek elején, akkor az emberiség elmondhatta, hogy sikeresen leolvasta a genetikai kódot, és körülbelül most tartunk ott, hogy ezt át is tudjuk írni - véli György Bence, a Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet (IOB) szemészeti transzlációs kutatócsapatának vezetője. A Semmelweis Egyetemen PhD fokozatot szerző, majd a bostoni Harvard Egyetemen kutató szakember fontos szerepet tölt be a Roska Botond világhírű vakságkutató által alapított bázeli intézetben, ő felel azért, hogy a látás visszaállítása érdekében végzett alapkutatások eredményeit hogyan lehet átültetni a gyakorlatba. A szakember a Portfolio-nak adott interjújában részletesen beszélt a magyarországi terveikről, annak előkészítő munkálatairól, az orvosok és a betegszervezetek szerepéről.

Az egészségügy nem szolgáltatás, hanem védelmi rendszer (Interjú Ficzere Andreával)

2021. június 16. 15:02 | Csiki Gergely

Az egészségügy nem szolgáltatás, hanem védelmi rendszer (Interjú Ficzere Andreával)

Mostanra az ellátó személyzet és a lakosság is fellélegezhetett, a járványhullám ugyanis lecsengett - értékelte az aktuális járványügyi folyamatokat a Portfolio-nak Ficzere Andrea. A Magyar Kórházszövetség elnöke az interjúban ugyanakkor rámutatott arra, hogy egyre több olyan beteg jelentkezik az ellátórendszerben, aki az elmúlt időszakban a covid miatt várakozni kényszerült és jellemzően a korábbinál rosszabb az egészségi állapota. Nem lesz tehát könnyű a következő időszak az egészségügyben dolgozóknak, de biztosítani kell számukra a regenerálódást, ugyanis elmondása szerint a dolgozók a járványhullám utolsó heteiben a testi-lelki kimerülés határán mozogtak. A szakemberrel emellett beszéltünk arról, hogy mit éreznek az intézmények a felmondások terén, számít-e felmondási hullámra, hogy miért van emelkedő pályán újra a kórházak adóssága, és hogy a kórházszövetség részt vesz-e az egészségügy átalakításának folyamatában. Ficzere Andrea egyúttal javaslatokat is megfogalmazott a jövőbeni ellátások kapcsán az interjúban, melynek apropóját az adta, hogy idén 90 éves a kórházszövetség és ezekben a napokban zajlik Siófokon a 33. éves kórházi kongresszus.

Százmilliárdokból épül a régió legnagyobb agráregyeteme Magyarországon

2021. június 11. 10:00 | Ferkó Nikolett, Csiki Gergely

Százmilliárdokból épül a régió legnagyobb agráregyeteme Magyarországon

Ha az agráriumban zajló hatalmas fejlődést valóban le akarjuk követni a gyakorlatban is, akkor ahhoz elengedhetetlen a korszerű felsőoktatás. Mintegy 200 milliárd forintos beruházással eddig a magyar felsőoktatásban nem látott méretű egyetemi campusfejlesztést indítunk el Gödöllőn, ahol egy, a már 21. századi igényeknek is megfelelő, modern létesítményt szeretnénk felépíteni az elkövetkezendő években - nyilatkozta a Portfolio-nak Gyuricza Csaba. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem frissen kinevezett rektorával beszélgettünk többek között a magyar agrár-felsőoktatás múltjáról, jelenéről és jövőjéről, illetve arról, hogy MATE miként szolgálja a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlődését.

Borítékolható Orbán Viktor szja-ígérete: a 2022-es választások előtt pénzeső hullik a gyermekes családokra

2021. június 10. 06:12 | Csiki Gergely

Borítékolható Orbán Viktor szja-ígérete: a 2022-es választások előtt pénzeső hullik a gyermekes családokra

Egyre több információt tudunk meg a kormány legújabb gazdaságpolitikai lépéséről, a gyermeket nevelő családok szja-visszatérítéséről. A közel 600 milliárd forintos költségvetési lazításnak viszont van egy fontos feltétele, a 2021-es gazdasági növekedésnek 5,5 százalék felett kell lennie. Bemutatjuk, hogy mennyire vehető biztosra a jövő évi pénzszórás.

Az újranyitás ezzel a kocsival lesz igazán teljes – Menetpróbán a Mercedes C 200 cabrio

2021. június 03. 13:30 | Csiki Gergely

Az újranyitás ezzel a kocsival lesz igazán teljes – Menetpróbán a Mercedes C 200 cabrio

Lassan megérkezik a valódi nyár. Ha már tavaszunk nem volt, akkor a jó időjárás minden óráját érdemes mostantól kihasználni. Főleg, hogy újranyitott és újra indult az ország. Ebben a helyzetben jöhet kapóra akár csak néhány napra a Mercedes C-200 kabrió változata. A 4 napon és 600 kilométeren át tartó élményautózás alatt ismét bebizonyosodott, az autó pár napos kibérlése könnyen függőséget okozhat és egyúttal a modell egy új célcsoportját is azonosítottuk.

Példátlan együttműködéssel építenek új országos egészségügyi hálózatot Magyarországon

2021. május 28. 06:05 | Csiki Gergely

Példátlan együttműködéssel építenek új országos egészségügyi hálózatot Magyarországon

Be fog következni egy robbanásszerű növekedés a magánegészségbiztosítások piacán - vetíti előre Almássy Gabriella, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója. Lancz Róbert, a Doktor24 vezérigazgatója pedig szintén azt vallja, hogy komoly lehetőség van a magánegészségügyi biztosítások piacában. Nem véletlen ezért, hogy a saját területén meghatározó két szereplő a magyar piacon egyedülálló stratégiai együttműködésbe fogott. Ennek rövid távú eredménye egy közös cég, amely finanszírozza és megvalósítja, hogy a biztosító és a magánegészségügyi szolgáltató ügyfelei egy országos hálózatban, azonos minőség mellett jussanak ellátáshoz. Az együttműködés részleteiről, a jövőbeli tervekről a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban beszélt a két cégvezető. Megtudtuk többek között azt is, hogy a fővárosban már évek óta zajló piaci konszolidáció és felvásárlási hullám be fog gyűrűzni az ország többi részére is, jelenleg is 10 akvizícióról tárgyalnak.

A történelmi pillanat, amikor a teljesen vak ember megtalál egy tárgyat az asztalon, mert részben visszakapta a látását

2021. május 25. 11:15 | Csiki Gergely

A történelmi pillanat, amikor a teljesen vak ember megtalál egy tárgyat az asztalon, mert részben visszakapta a látását

Számunkra és az egész terület számára egy fontos mérföldkő volt a tegnapi publikációnk, melyben bemutattuk, hogy egy 58 éves, teljesen vak ember részlegesen visszanyerte a látását. A beteg alapvető fényérzékenysége megmaradt, tudta például, hogy merről jön a fény, azonban objektumokat nem látott - vázolta fel előadásában Roska Botond kutató. A Svájcban dolgozó magyar orvos prezentációjában bemutatta a terápia mögötti kutatásokat, a beteg klinikai vizsgálatát, az átütő eredményeket prezentáló videót és beszélt a kutatások jövőjéről is.

Még legalább egy budapesti és tíz vidéki magánkórházat tervez nyitni a TritonLife Csoport

2021. május 21. 06:15 | Csiki Gergely

Még legalább egy budapesti és tíz vidéki magánkórházat tervez nyitni a TritonLife Csoport

Több szakmában is kiválósági központokat hozunk létre az adott terület nemzetközi hírű orvosaival, így létrejön minden szakmában egy kvázi országos kórházi osztály és a centrumok kiszolgálása érdekében az egész országra kiterjedő ellátórendszert építünk. Ennek köszönhetően több vidéki városban is a legmagasabb és egységes szakmai minőséggel találkozhatnak a betegeink a magánklinikáinkon - részletezte a TritonLife Csoport nagyívű, de már rövid távon megvalósuló terveit Fábián Lajos, a holding igazgatóságának elnöke. Az egészségszervezési- és biztosítási szakember azzal számol, hogy az általuk felépített rendszer mindenképpen magával hoz majd valamilyen finanszírozási változást. Ők készen állnak arra, hogy magánszolgáltatóként belépjenek a közfinanszírozott ellátásba. Az interjúban a járvány egészségügyre gyakorolt hatása, az egészségügy átalakításának folyamata, annak sikerének esélyei, a TritonLife Csoport elmúlt három évének működése és a magánszolgáltató-hálózat új vidéki központjainak konkrét helyszínei is szóba kerültek. Megtudtuk azt is, hogy az elmúlt három évben a kezdeti 2,2 milliárd forintos árbevételt megtriplázta a holding, a Róbert Magánkórházban pedig már évente 1800 gyermek születik. Arra is rákérdeztünk, hogy miből finanszírozza gyors terjeszkedését a csoport.

Megjött a 2022-es adócsomag, kivételezettek egy köre juthat előnyökhöz

2021. május 12. 17:00 | Csiki Gergely

Megjött a 2022-es adócsomag, kivételezettek egy köre juthat előnyökhöz

Varga Mihály pénzügyminiszter egy héttel a 2022-es költségvetésről szóló törvényjavaslat benyújtása után a jövőre várható új adótervekről szóló törvénytervezetet is beterjesztette a parlamentnek. A kormány egyébként emellett további 19 törvénymódosítást nyújtott be kedden késő este. A 114 oldalas adócsomagban találhatunk olyan elemeket, amelyek érdekes adóváltozásokat jeleznek előre, ezek nagy része bizonyos csoportokat célzottan hoz előnyösebb helyzetbe. Ilyen a kriptodevizákban kereskedő befektetők, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak támogatást nyújtó szereplők, az érintett alapítványok, valamint a mostanában egyre divatosabb kockázati tőkealap-kezelők.

Külön gyorsítópályát kell ácsolni a legtehetségesebb magyar fiataloknak - Interjú Orbán Balázzsal

2021. május 11. 11:15 | Csiki Gergely, Ferkó Nikolett

Külön gyorsítópályát kell ácsolni a legtehetségesebb magyar fiataloknak - Interjú Orbán Balázzsal

Komplex fejlesztésbe fogtunk, amelynek eredményeként a tervek szerint néhány év múlva tízezer fiatallal foglalkozunk majd 35 helyszínen a Kárpát-medencében - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjújában Orbán Balázs, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány kuratóriumának elnöke. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese a terjeszkedést azzal indokolta lapunknak, hogy a felsőoktatásban a tömegképzés elemei egyre markánsabbak, amit ellensúlyozni kell a legtehetségesebbekre fókuszált külön intézményrendszerrel. A tárca parlamenti és stratégiai államtitkára reagált azokra a kritikákra, miszerint a közérdekű vagyonkezelő alapítványok létrehozásának célja a közvagyon kiszervezése és azokra a felvetésekre is, hogy az alapítványok létrehozása azt üzenné, hogy az állam rossz gazda. A miniszterhelyettessel arról is beszélgettünk, hogy az alapítványoktól elvárás, hogy profi menedzsmentszemlélettel dolgozzanak (például az ingatlanvagyon terén), a profit azonban nem cél. Megosztotta elképzeléseit arról is, hogy a 2020 során az alapítványuknak juttatott extra költségvetési összeget mire költik el, a bővülési terveik mit jelentenek számokban, hol terveznek megjelenni a határon túl és hogy milyen céljaik vannak a Libri-Bookline Zrt-be történt bevásárlással. Elárulta azt is: szeretné, ha a cégcsoport tovább erősödne, bővülne, és fontos regionális szereplővé válna.

2021. május 10. 06:10 | Csiki Gergely, Madár István

"Ha kanyarban akarunk előzni, jobban kell nyomni a gázt" - Interjú Varga Mihállyal

Segítő, ösztönző, támogató fiskális hozzáállásra van szükség 2023-ig - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio-nak adott interjújában. A tárcavezető azt is hozzátette: 2022 még az újraindítás éve, ezért lassabb a hiány csökkentése, mint amit a Költségvetési Tanács látna. A Pénzügyminisztérium nem lát olyan problémát, ami miatt 2022-ben már a túlfűtöttség ellen kellene hűteni a magyar gazdaságot, a következő év második negyedévében fogjuk elérni a 2019-es szintet. A miniszterrel emellett beszélgettünk a törlesztési moratórium jövőjéről, a fiskális szabályok időállóságáról, a helyreállítási alap hitellábával kapcsolatos kormányzati döntésről, valamint a magyar euró esélyeiről is.

Nem minden rendezvény egyforma, fokozatosan kellene nyitni itt is - Interjú Ganczer Gáborral

2021. május 06. 15:00 | Csiki Gergely, Ferkó Nikolett

Nem minden rendezvény egyforma, fokozatosan kellene nyitni itt is - Interjú Ganczer Gáborral

Jelenleg nincs világos és értelmezhető kormányzati kommunikáció arra, hogy mikor és hogyan lehet ismét rendezvényeket tartani Magyarországon. Jellegükből adódóan azok más-más járványügyi intézkedéseket kívánnának, így indokolt lenne különbséget tenni a rendezvények között, tehát más-más nyitási szinthez is kellene hozzárendeli azokat. Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) elnöke szorgalmazza, hogy mielőbb megoldják azt, hogy kiszámítható és tervezhető legyen a belföldi rendezvényszervezés, amely nagyon sok, mintegy százezer embernek ad munkát, ezer milliárd forint árbevételt termelt 2019-ben, több mint 5000 cég él a szektorból, A Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a Portfolio-nak adott interjúban felhívta a figyelmet saját őszi rendezvényük példájára. A tavalyi Construma bebizonyította, hogy megfelelő biztonsági előírások mellett, jól kontrollált körülmények között az üzleti rendezvényszervezés a pandémiás időszakban is megoldható.

Igazi rakétára akarja ültetni a magyar gazdaságot az Orbán-kormány 2022-ben

2021. május 05. 06:29 | Csiki Gergely

Igazi rakétára akarja ültetni a magyar gazdaságot az Orbán-kormány 2022-ben

Amennyire csak a költségvetési keretek engedik, a kormány rátapos a gázpedálra, a gazdasági növekedés ösztönzése érdekében - összességében ez olvasható ki a kedden beterjesztett 324 oldalas jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatból. Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy kik járnak jól látványosan 2022-ben, akkor egyértelmű választ tudunk adni: a beruházó, pályázó és építeni vágyó vállalkozások. Elég ha csak kiemeljük itt az 550 milliárd forintra (!) rúgó Beruházási Alapot, amire egyfajta tartalékként tekint a kormány, viszont nem bontja ki ennek a tartalmát, ami a költségvetés transzparenciájának nem kedvez. Érdemes ugyanakkor azt is megemlíteni, hogy a kormány ezzel párhuzamosan több újítást is végrehajtott a költségvetési dokumentumban a transzparencia javítása érdekében, ami mindenképpen előrelépésként értékelhető.

A nagy magyar újranyitás - Rendkívüli módon megváltozik az életünk

2021. május 01. 07:02 | Csiki Gergely

A nagy magyar újranyitás - Rendkívüli módon megváltozik az életünk

Május elsején indul a koronavírus elleni védőintézkedések feloldásának negyedik fokozata, ami a korábbi lépcsőfokokhoz képest látványos változásokat hoz: nemcsak az intézkedések tartalmában, hanem abban is, hogy azok nem vonatkoznak mindenkire egységesen. Megmutatjuk, milyen körülmények között fogunk élni mától néhány héten át.

Megnyílt a csúcskategóriás magánkórház a Duna partján, hatalmas terveket szövöget

2021. április 30. 13:02 | Csiki Gergely

Megnyílt a csúcskategóriás magánkórház a Duna partján, hatalmas terveket szövöget

Öt éven át tartó folyamatot zárt le a Duna Medical Center, miután ma hivatalosan is bemutatták a januárban megnyílt új kórházépületet, amelybe a legmodernebb csúcstechnológiát szállította a Medtronic, a magánklinika stratégiai partnere. A bejáráson megismerhettük az új épületet, annak szakmai tartalmát, és Gurney Anita, az intézmény ügyvezetője beszélt a Portfolio-nak a magánszolgáltató nagyratörő terveiről is. Jelenleg 28 aktív ágyat üzemeltetnek, ami duplázódást jelent az eddigiekhez képest, és egészen 130 aktív ágyig tudnak bővülni, de további lépcsőzetes bővülési tervei vannak a szolgáltatónak. Az magánegészségügyi szolgáltató bérlőként van jelen a klinika épületében, melynek tulajdonosa a DMC International Kft., amely Jellinek Dániel ingatlanbefektető érdekeltségébe tartozik.

Oroszi Beatrix és Jakab Ferenc is a negyedik hullámtól tart

2021. április 29. 19:30 | Csiki Gergely

Oroszi Beatrix és Jakab Ferenc is a negyedik hullámtól tart

Oroszi Beatrix epidemiológus és Jakab Ferenc virológus is egyetértett abban a Miérted című portál élő csütörtök esti beszélgetésében, hogy várható egy negyedik járványhullám a koronavírusban. Oroszi Beatrix szerint ezt az új variánsok indíthatják el és arra figyelmeztetett, hogy ha csak oltunk, akkor az nem elegendő a negyedik hullám kivédésére. A szakemberek beszéltek az indiai járványterjedés tanulságairól, az új variánsok szerepéről, a magyarországi újranyitás következményeiről és arról is, hogy mikor lehet vége a pandémiának.

Milyen hatással van a koronavírus a gyógyszergyártók működésére? A Roche ügyvezetőjét kérdeztük

2021. április 29. 13:00 | Orosz Márton, Csiki Gergely

Milyen hatással van a koronavírus a gyógyszergyártók működésére? A Roche ügyvezetőjét kérdeztük

Korábban soha nem látott mértékben működtek együtt a konkurens gyógyszergyártó cégek az elmúlt 14 hónapban. Ez pedig a koronavírus utáni időkre is hatással lehet, mondta a Portfolio-nak Irma Veberic, a Roche (Magyarország) Kft. ügyvezető igazgatója. A világ egyik legnagyobb gyógyszercégének magyarországi vezetője szerint a digitalizáció az egészségügyben is felpörgött, ugyanakkor vannak olyan betegségek, amikre még a vírussal terhelt időben is több figyelmet kellene fordítani.

Rendeleti úton iktatja ki fontos fiskális szabályát a kormány

2021. április 28. 23:48 | Csiki Gergely

Rendeleti úton iktatja ki fontos fiskális szabályát a kormány

A szerdai közlönyben hirdette ki a kormány a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény egyes szabályainak veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról szóló kormányrendeletet. Ennek lényege, hogy a - várakozásoknak megfelelően - veszélyhelyzet idejére felfüggeszti a költségvetés hiányára vonatkozó fiskális szabályt.

Szokatlan helyről kapott figyelmeztetést a kormány

2021. április 28. 05:54 | Csiki Gergely

Szokatlan helyről kapott figyelmeztetést a kormány

Hamarosan elkészül a Pénzügyminisztérium a jövő évi költségvetés tervezetével és néhány nap múlva benyújtja a parlamentnek. A friss jelzések alapján azonban úgy tűnik, hogy a korábban megszokottnál erőteljesebb fenntartásokat fogalmazott meg a 2022-es büdzséről szóló véleményében a Költségvetési Tanács. A jegybank egyenesen a túlfűtött magyar gazdaság miatt aggódik, már csak emiatt is indokolt a Tanács szerint, hogy inkább a 3 százalékhoz legyen közelebb a deficit a kormány által tervezett 5,9 százalék helyett. Ezzel összefügg, hogy az államadósság-rátát is gyorsabban faragná le a Költségvetési Tanács, mint ami a tervezetben szerepel. Már csak néhány nap és kiderül, hogy a kormány mennyiben fogja megfogadni a kapott tanácsokat.

Részletes keresés
RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd