Szabó Dániel

Cikkeinek a száma: 1403
IMF: az uniós padlón vérzés korszakába léptünk, Magyarország az egyik legnagyobb vesztes

2025. október 26. 11:30 | Szabó Dániel

IMF: az uniós padlón vérzés korszakába léptünk, Magyarország az egyik legnagyobb vesztes

Európa gazdasága az utóbbi években több egymást követő sokkot is túlélt, ám a válságok „maradandó károkat” hagytak maguk után – figyelmeztet az IMF legfrissebb, Regionális Gazdasági Kilátások: Európa című jelentése. Az elezmés szerint az európai növekedés lendülete mára alábbhagyott, és középtávon mindössze mérsékelt bővülési pályára áll. Bár a koronavírus-járvány okozta válság és az energiakrízis idején sikerült elkerülni a legsúlyosabb visszaeséseket, a kontinens gazdasági kibocsátása mostanra tartósan elmarad a Covid előtti trendtől. A kilátásokat egyszerre rontja a külső környezet bizonytalansága, a belső reformok halogatása és az, hogy a gazdaságpolitikai ösztönzés hatásai eddig korlátozottak maradtak. Mindez különösen aggasztó a közép-kelet-európai régió – így Magyarország – szempontjából, hiszen a kisebb, nyitott gazdaságok erősen kitettek az euróövezet és a globális konjunktúra hullámzásainak. Az IMF jelentése narratív, magyarázó stílusban veszi sorra Európa előtt álló gazdasági kihívásokat – a növekedési kilátásoktól az infláción át a fiskális és strukturális kérdésekig –, és rámutat: a megoldás kulcsa Európa saját kezében van, ha sikerül felülkerekedni a „politikai sodródáson” és a felismerést végre tettekre váltani.

Megjött az a hír az Egyesült Államokból, amire mindenki aggódva várt

2025. október 24. 14:33 | Szabó Dániel

Megjött az a hír az Egyesült Államokból, amire mindenki aggódva várt

Az elemzői várakozásoknál enyhébb szeptemberi inflációs adat érkezett az Egyesült Államokból, ami megnyugtathatja a piacokat, miután az elmúlt hetekben egyre erősebbek voltak a félelmek egy újabb árnyomás-hullám kialakulásáról. A Federal Reserve ugyanakkor továbbra is kényes egyensúlyozásra van kárhoztatva: miközben a gazdasági lassulás a kamatcsökkentések folytatását indokolná, az árstabilitás még nem tekinthető biztosnak. A helyzetet az energiaárak újabb emelkedése is bonyolíthatja, ami könnyen újraélesztheti az inflációs kockázatokat az év utolsó hónapjaiban. – derül ki az Egyesült Államok statisztikai hivatalának jelentéséből.

Ursula von der Leyen hatalmas muníciót kapott az egész EU-t felforgató tervéhez

2025. október 23. 06:00 | Szabó Dániel

Ursula von der Leyen hatalmas muníciót kapott az egész EU-t felforgató tervéhez

Egy német egyetemi kutatás alapjaiban kérdőjelezi meg az Európai Unió egyik legdrágább politikáját, a kohéziós támogatások rendszerét, amely a szegényebb régiók felzárkóztatását hivatott szolgálni, ám alig mérhető gazdasági növekedést hoz. Az eredmények épp akkor láttak napvilágot, amikor Ursula von der Leyen bizottsági elnök történelmi léptékű költségvetési reformra készül, amihez muníciót jelenthet az elemzés. A tanulmány és a bizottsági tervek egyaránt azt sugallják, hogy az EU-nak újra kell gondolnia, mit jelent a „felzárkóztatás” a 21. század geopolitikai és iparpolitikai környezetében. A tét nem pusztán a források hatékonysága, hanem az, hogy a szolidaritás marad-e az európai integráció egyik alapköve, vagy a hatékonysági logika felülírja a történelmi küldetést.

Von der Leyen figyelmeztetése: Európa kiszorulhat a jövő legfontosabb piacairól, ha nem cselekszik azonnal

2025. október 22. 14:30 | Szabó Dániel

Von der Leyen figyelmeztetése: Európa kiszorulhat a jövő legfontosabb piacairól, ha nem cselekszik azonnal

Európának most kell eldöntenie, hogy vezető szereplője lesz-e a globális tiszta technológiai forradalomnak, vagy hagyja, hogy mások arassák le annak gyümölcseit – mondta el Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke, aki az Európai Parlamentben arról beszélt, hogy az energiaszuverenitás és az ipari versenyképesség megerősítése kéz a kézben járhat, ha az unió megőrzi innovációs előnyét. Hangsúlyozta: Kína és a Közel-Kelet már most hatalmas összegeket fektet a megújuló energiába, ezért Európának világos iparpolitikai választ kell adnia, ha meg akarja őrizni stratégiai önállóságát.

Brüsszel diktálta, a kormány végrehajtja: új uniós szabályok írják át a magyar költségvetési rendszert

2025. október 21. 20:31 | Szabó Dániel

Brüsszel diktálta, a kormány végrehajtja: új uniós szabályok írják át a magyar költségvetési rendszert

A kormány új költségvetési szabályokat vezetne be: a Költségvetési Tanács kötelező értékelési jogot kap, a költségvetésben szerepelnie kell az állami garanciáknak és kezességeknek, az éghajlati kockázatok pénzügyi hatásainak, valamint az adókedvezmények és hosszú távú kiadások részletes bemutatásának. A költségvetést utólag is vizsgálnák, amiért a KT raportra is hívhatná a kabinetet.

Megdöbbentő fordulat a KSH-ügyben: több mint duplájára nőtt a gyermekszegénység a korrekció után

2025. október 21. 15:15 | Szabó Dániel

Megdöbbentő fordulat a KSH-ügyben: több mint duplájára nőtt a gyermekszegénység a korrekció után

Újabb érdekes fejlemény a KSH szegénységi adatainál: az Eurostat friss közlése szerint a hivatal az elmúlt években jelentősen alulmérte a gyermekszegénységet. A Válasz Online által idézett adatok alapján 2020-ban a gyerekszegénységi ráta több mint kétszerese lett az eredetileg közölt értéknek, 120 százalékos korrekcióra volt szükség. A hivatal módszertani hibákra hivatkozott korábban, miközben több kutató szerint a korrekciók mértéke rendszerszintű problémákra utal, és nem kizárt, hogy újabb revíziók jönnek.

Közmunka: gyökeres változásokról döntött a kormány

2025. október 20. 21:57 | Szabó Dániel

Közmunka: gyökeres változásokról döntött a kormány

A kormány új rendelete korlátozza a közfoglalkoztatásban eltölthető időt: a tíz évnél régebben közmunkaprogramban dolgozók csak egyéni vizsgálat után maradhatnak a rendszerben. A cél, hogy a közfoglalkoztatás ne tartós megoldás legyen, hanem a nyílt munkaerőpiacra való visszavezetés eszköze.

Dunaferr: gyakorlatilag jön az államosítás a felszámolásnál

2025. október 20. 21:53 | Szabó Dániel

Dunaferr: gyakorlatilag jön az államosítás a felszámolásnál

A kormány hétfő este három, egymásra épülő rendelettel teljes állami irányítás alá helyezte a Dunaferr-csoport felszámolási folyamatát. A döntéssel a dunaújvárosi acélipari vállalatokat – a Dunaferr Zrt.-t, a Duna Furnace Kft.-t és a Dunarolling Kft.-t – stratégiailag kiemelt jelentőségű felszámolásnak minősítették, így az állam nemcsak felügyeli, hanem aktívan irányítja is a cégek sorsát. Az új szabályok alapján a kormánybiztos gyakorolja az állam tulajdonosi jogait, közvetlenül beleszólhat a vagyon értékesítésébe és a hitelezői egyezségekbe, miközben a költségvetésből fedezhetők a biztonságos működéshez és környezetvédelemhez szükséges kiadások. A lépéssel a kabinet gyakorlatilag visszavette az irányítást Magyarország legnagyobb ipari felszámolása felett, azzal a céllal, hogy megőrizze az acélipar működőképességét és elkerülje az iparbiztonsági kockázatokat.

Brüsszel az európai atomerőművekből is kidobná az oroszokat, Pakson is aggódhatnak

2025. október 20. 14:48 | Szabó Dániel

Brüsszel az európai atomerőművekből is kidobná az oroszokat, Pakson is aggódhatnak

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy az unió célja, hogy az orosz energiahordozóktól – a gáz mellett – a nukleáris fűtőanyagok terén is függetlenedjen, vagyis idővel megszüntesse az uránimportot Oroszországból. A döntés Magyarország szempontjából is kulcsfontosságú, hiszen nemcsak a Paks II.-projekt, hanem a jelenleg működő Paks I. blokkjai is orosz fűtőelemekkel üzemelnek.

Küpper: Európa most először lehet nyertese a geopolitikai átrendeződésnek

2025. október 20. 10:00 | Szabó Dániel

Küpper: Európa most először lehet nyertese a geopolitikai átrendeződésnek

A mesterséges intelligencia ma már nem távoli ígéret, hanem egy strukturális erő, amely alapjaiban alakítja át, hogy hogyan működik a gazdagság, a munka és az ipar. Daniel Küpper, a Boston Consulting Group (BCG) ügyvezető igazgatója és szenior partnere szerint az AI valóban el fog venni bizonyos munkákat – de közben új keresletet, nagyobb termelékenységet és jólétet is teremt. Európa számára ez a korszakváltás történelmi lehetőséget jelent: bár a kontinens nem az AI szülőhelye, az ipari alkalmazásokban világelsőnek számít. Ezt az erősséget ötvözve a termelés regionalizációjával, és azzal, hogy Magyarországra és más európai országokba érkeznek új termelőberuházások, Európa esélyt kap arra, hogy csökkentse versenyképességi hátrányát az Egyesült Államokkal és Kínával szemben. Küpper szerint a kihívás ma már nem az, hogy ellenálljunk az automatizációnak, hanem hogy képesek legyünk átszervezni körülötte a gazdaságot – vagyis a technológiai felfordulást hosszú távú előnnyé alakítsuk.

Több uniós ország nem védi magát a veszélyes befektetésektől, Magyarország pont most lépett

2025. október 19. 07:00 | Szabó Dániel

Több uniós ország nem védi magát a veszélyes befektetésektől, Magyarország pont most lépett

Már 24 uniós ország működtet nemzetbiztonsági célú külföldi befektetés-ellenőrző rendszert az Európai Bizottság friss jelentése szerint, amelyek a kritikus ágazatok – például az energia, a védelem vagy a technológia – védelmét szolgálják. A 2024-ben bejelentett 477 ügyből mindössze néhány tucat jutott el a mélyreható vizsgálatig, és csupán az esetek egy százalékát tiltották meg, ami azt mutatja, hogy az EU továbbra is nyitott a tőkére, de tudatosabban szelektál. Magyarország az aktívabb tagállamok között van: 2024-ben két irányelvet – a kiberbiztonsági és a kritikus infrastruktúrák védelméről szólót – is beépített az FDI-törvénybe, ezzel szorosabbra fűzve a kapcsolatot az uniós biztonsági szabályokkal. A magyar rendszer a jövőben is bejelentésen alapul majd, vagyis nem tilt automatikusan, hanem célzottan vizsgálja, hogy egy-egy befektetés veszélyt jelent a nemzetbiztonságra vagy a stratégiai ágazatokra, vagy sem.

Eldőlt, csődbe ment egy ország – pedig több mint 7 százalékkal nő a GDP

2025. október 17. 14:45 | Szabó Dániel

Eldőlt, csődbe ment egy ország – pedig több mint 7 százalékkal nő a GDP

Gyakorlatilag államcsődbe jutott, miután végleg megfeneklettek az adósságrendezési tárgyalások a nemzetközi kötvénytulajdonosokkal – ugyanakkor a Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss előrejelzése szerint Etiópia gazdasága idén akár 7,2 százalékkal is bővülhet. A két valóság közötti ellentmondás rávilágít arra, milyen törékeny a kelet-afrikai ország gazdasági modellje, és mennyire korlátozottak a G20 által bevezetett adósságkezelési mechanizmus lehetőségei. Ha az IMF és G20 nem lép, kaszkád indulhat, sorra jöhetnek a hasonló államcsődök világszerte – derül ki az East African cikkéből.

Akkora a baj a magyar nyugdíjrendszerrel, hogy Brüsszel felelősségre vonná a kormányt

2025. október 17. 08:54 | Szabó Dániel

Akkora a baj a magyar nyugdíjrendszerrel, hogy Brüsszel felelősségre vonná a kormányt

Az Európai Bizottság új mechanizmust dolgoz ki, amely az uniós források kifizetését a tagállamok nyugdíjrendszereinek pénzügyi fenntarthatóságához kötné. Brüsszel a következő, 2028-tól induló többéves költségvetésben már konkrét reformfeltételekhez kapcsolná a támogatásokat, hogy a tagállamokat rákényszerítse a strukturális átalakításokra. A cél az, hogy a nyugdíjrendszerek ne terheljék túl az állami költségvetéseket egy elöregedő Európában, ahol a nyugdíjasok több mint 80 százaléka kizárólag állami ellátásból él. A terv különösen érzékenyen érintheti Magyarországot, ahol a kormány a helyreállítási tervben már vállalta, de eddig nem hajtotta végre a nyugdíjreformot – miközben a 2026-os választások előtt újra felpörögtek a politikai ígéretek a 14. havi nyugdíjról és az emelésekről.

Kritikus idők jönnek: most dől el, megtarthatja-e Magyarország a gigantikus uniós támogatásokat

2025. október 16. 06:00 | Szabó Dániel

Kritikus idők jönnek: most dől el, megtarthatja-e Magyarország a gigantikus uniós támogatásokat

A magyar uniós források útja egyre inkább kafkai labirintusra emlékeztet. A szabályok, határidők és feltételek hálója minden kanyarban újabb akadályt rejt. A Bizottság még mindig közel tízmilliárd eurót tart befagyasztva, miközben az idő az N+3 szabály miatt a kormány ellen dolgozik. Azonban úgy fest, az év végéig akár több mint 1500 milliárd forintnyi uniós támogatás érkezhet Magyarországra. Az Európai Bizottság félidős felülvizsgálata is átmenetileg enyhítheti a feszülő költségvetési nyomást. De a kapu mögött továbbra is ott a végtelen hivatal, ahol minden döntés újabb ellenőrzést szül.

Kettészakadt az Európai Unió, de egy magyar javaslat bezárhatja a szakadékot

2025. október 15. 16:00 | Szabó Dániel

Kettészakadt az Európai Unió, de egy magyar javaslat bezárhatja a szakadékot

Az uniós innovációs támogatások ma egyre nagyobb arányban néhány nyugat-európai régióhoz kerülnek, miközben a kelet-közép-európai térségek fokozatosan leszakadnak. Petri Bernadett, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda vezetője szerint ez nemcsak pénzügyi, hanem strukturális probléma is, amely mélyíti az európai innovációs szakadékot. A szakértő a brüsszeli Régiók és Városok Európai Hetén új megoldásokat javasolt – többek között regionális innovációs adatbázist, partnerségi folyosókat és demográfiai szempontokat –, hogy az uniós forráselosztás végre az eredeti céloknak megfelelően a felzárkózást szolgálja.

Visszafelé sült el a magyar kormány trükkje: még több uniós forrást fagyasztottak be Brüsszelben

2025. október 15. 15:00 | Szabó Dániel

Visszafelé sült el a magyar kormány trükkje: még több uniós forrást fagyasztottak be Brüsszelben

A magyar kormány ki akart használni egy kiskaput, de ahelyett, hogy egy lépést előre tett volna, kettőt lépett hátra: a Bizottság ugyan jóváhagyta az 545 millió eurós átcsoportosítást, de ezzel az eddig nem fagyasztott forrásokat is befagyasztották. A kabinet célja az volt, hogy a jogállamisági eljárások miatt blokkolt pénzek egy részét átmozgassa olyan alapokba, amelyekhez még hozzáférhet, ám a manőver visszafelé sült el. Brüsszel jogi szolgálata megállapította, hogy Magyarország nem zárta ki teljeskörűen a modellváltott egyetemeket az uniós programokból, így az áthelyezett pénzek is zárolás alá kerültek. Ennek következtében a befagyasztott források összege 2,4 milliárdról 2,7 milliárd euróra nőtt – vagyis a kormány trükközése végül több pénz befagyasztását eredményezte, mint amennyit eredetileg blokkoltak. Viszont van egy jó hír is!

Szijjártó Péter Moszkvában támadta be az EU-t, nem enged a kormány Brüsszel nagy tervének

2025. október 15. 10:48 | Szabó Dániel

Szijjártó Péter Moszkvában támadta be az EU-t, nem enged a kormány Brüsszel nagy tervének

Szijjártó Péter Moszkvában kijelentette, hogy Magyarország nem fogad el semmilyen külső nyomást az energiaellátás kérdésében, és nem lát okot az orosz kapcsolatok megszakítására. A külügyminiszter szerint az orosz szállítások megbízhatóak voltak, és a szerződéseket mindig betartották. Közben Brüsszel és Washington közösen készül új büntetővámok bevezetésére, amelyek 2027-re teljesen megszüntetnék az orosz olaj- és gázimportot az EU-ban. A döntést minősített többséggel fogadhatják el, így Magyarország nem tudná megvétózni még a szintén tiltakozó Szlovákiával együtt sem.  

Újrahangolják az uniós támogatásokat, Magyarország is más pénzosztásra készülhet

2025. október 14. 10:35 | Szabó Dániel

Újrahangolják az uniós támogatásokat, Magyarország is más pénzosztásra készülhet

Az Európai Bizottság értékelései szerint a kohéziós politika továbbra is az uniós integráció egyik legfontosabb eszköze, de a megvalósításban komoly aránytalanságok mutatkoznak: miközben a tagállamok közötti különbségek mérséklődtek, a régiók közti szakadék sok helyen mélyült. A brüsszeli Európai Régiók és Városok Hetén Raffaele Fitto, a kohéziós politikáért felelős ügyvezető alelnök és Tüttő Kata, a Régiók Bizottságának elnöke egyaránt sürgették a felzárkóztatási rendszer megújítását. Fitto exkluzív nyilatkozatot adott a Portfolio-nak, amelyben a Bizottság céljaként jelölte meg a regionális szint megerősítését, a forrásfelhasználás egyszerűsítését és a bürokratikus terhek csökkentését. Úgy fogalmazott: a kohéziós politika akkor maradhat az „európai projekt gerince”, ha a régiók nemcsak végrehajtói, hanem alakítói is lesznek az uniós fejlesztéspolitikának.

Az EU-ban Kínára borították az asztalt, miközben mindenki a Trump–Hszi-csörtére figyelt

2025. október 13. 17:02 | Szabó Dániel

Az EU-ban Kínára borították az asztalt, miközben mindenki a Trump–Hszi-csörtére figyelt

Miközben a nemzetközi figyelem az Egyesült Államok és Kína közötti, exportkorlátozások miatt kiéleződő kereskedelmi háborúra irányul, Európában is új front nyílt a technológiai feszültségekben. A holland kormány váratlanul átvette az irányítást az Experia nevű, kínai tulajdonú, de Hollandiában működő chipgyártó felett, az ellátásbiztonságra és a technológiai tudás védelmére hivatkozva. A lépés új szintre emeli az Európai Unió és Kína közötti gazdasági konfliktust, miközben Donald Trump amerikai elnök 100 százalékos vámokkal sújtja a kínai technológiai exportot. Brüsszel egyelőre óvatos, de a Bizottság szóvivői jelezték: az ügy nemcsak nemzeti, hanem uniós szinten is a gazdasági és technológiai önállóság kérdését veti fel.

Egyetlen mondat elég volt a vérengzéshez, a héten Magyarországig érhet a káosz

2025. október 13. 07:00 | Szabó Dániel

Egyetlen mondat elég volt a vérengzéshez, a héten Magyarországig érhet a káosz

Pénteken a piacokat sokkolta Donald Trump új bejelentése, miszerint novembertől 100 százalékos extra vámot vet ki minden kínai termékre, válaszul Peking ritkaföldfém-exportkorlátozásaira. A lépés azonnali tőzsdei eladási hullámot váltott ki, a Dow Jones közel 900 pontot, a Nasdaq és az S&P 500 pedig több mint 2 százalékot veszített értékéből. A forint árfolyama a hét végére ismét gyengülni kezdett, miután a kormányzati kamatcsökkentési üzenetek és az S&P hitelminősítési döntése előtti bizonytalanság fokozta a piaci idegességet. A következő napokban több fontos makrogazdasági adat érkezik: Magyarországon ipari, építőipari és kereseti statisztikák, míg külföldön amerikai inflációs és termelési mutatók, amelyek különösen meghatározóak lehetnek a vámháború következő fordulója szempontjából.

Részletes keresés
RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta