cégautó

2017. március 10. 13:47 | Szandányi Levente

Idén 3000 elektromos autót adhatnak el Magyarországon

Magyarországon a bővülő személygépjármű-piacon az elektromos autók értékesítése elérheti a 3 000 darabot idén - mondta el Oláh Viktória, a Hyundai Holding Hungary Kft. kommunikációs vezetője. A dél-koreai márka ebből a tortából 3-4 százalékos szeletet hasítana ki az új modelljük, az Ioniq segítségével.

2017. március 10. 05:50 | Szandányi Levente

Eladták az Opelt - Nagyon résen kell lennie Magyarországnak

Annak érdekében, hogy ne gördítsenek akadályokat az Opel megvásárlása elé, a PSA-csoport menedzsmentje egy sor ígéretet tett Németország és Nagy-Britannia vezető politikusainak és szakszervezeti vezetőinek arra vonatkozóan, hogy nem lesznek gyárbezárások és nem szűnnek meg munkahelyek a közeljövőben. Ugyanakkor a felvásárlást követően olyan tervekre is fény derült, amelyeket aligha lehet majd megvalósítani a felesleges gyártókapacitások leépítése és a működési költségek csökkentése nélkül. Ezért úgy tűnik, közép- és hosszútávon lehetnek nagy vesztesei is az Opel eladásának.

2017. március 09. 12:30 | Szandányi Levente

Nyomtalanul eltűnt közel 200 ezer új autó Magyarországról?

Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) nemrég tette közzé éves jelentését, amelyből többek között az is kiderült, hogy Magyarországon közel 729 ezer autót gyártottak az előzetes becslések szerint 2016-ban. Ez a szám viszont több százezerrel meghaladta a 2015-ös értéket, amely akkora eltérést jelent, hogy az igazság nyomába eredtünk, mi történhetett.

2017. március 09. 12:25 | Portfolio

A BMW tulajdonosainak semmi sem elég jó

A BMW közzétett 2016-ra vonatkozó előzetes beszámolóját, amelyből kiderült, hogy nem csak az autóeladások területén értek el új rekordot, hanem az árbevétel és a nettó eredmény esetében is. A befektetők ugyanakkor nem boldogok, amely elsősorban az autógyártó üzletág csökkenő profitabilitásával és az elemzői várakozásokat alulmúló eredményekkel magyarázható.

2017. március 07. 17:53 | MTI

Már megy a tesztüzem az új magyar gumigyárban

Április 7-én adják át az indiai Apollo Tyres gyöngyöshalászi üzemét, a gyártás hetekkel később indul - jelentette be Neeraj Kanwar, a cég alelnöke kedden a Genfi Nemzetközi Autókiállítás sajtónapján.

2017. március 07. 09:30 | Portfolio

A Volkswagen bemutatta Sedricet, a cég első, teljesen önvezető autóját

A Volkswagen Genfben bemutatta koncepcióautóját, Sedricet, amely minden tekintetben kapcsolódik a német autógyártó új stratégiájához, amellett, hogy tisztán elektromos meghajtású, teljesen önvezető lesz a jármű és a jövőben bekapcsolódhat a cégcsoport járműmegosztó rendszerébe, ahogy az alapjaira épített új modellek is.

2017. március 06. 14:45 | MTI

Elárulták a franciák, mire számíthat az Opel magyarországi üzeme

Az Opel valamennyi üzemére, így a szentgotthárdi motorgyárra is vonatkozik, hogy az új tulajdonos tiszteletben tartja az érvényes szerződéseket és megállapodásokat - mondta a társaság egyik szóvivője az MTI-nek a hétfőn bejelentett tulajdonosváltással kapcsolatban.

2017. március 06. 10:30 | Portfolio

Újabb autómotorgyár épülhet Magyarországon

A Nissan irányítása alatt álló Mitsubishi új autómotor-gyárat építene, a durván 200 millió euróból megvalósuló beruházásért Románia mellett Szlovákia és Magyarország versenyezhet.

2017. március 05. 15:30 | Portfolio

Kilenc nagyváros üzent hadat az autósoknak - Hamarosan kitiltják őket az útjaikról

A világ egyre több nagyvárosa dönt úgy, hogy a jövőben szigorú szabályozásokat léptet majd életbe a megnövekedett járműforgalom csökkentése és a levegő minőségének javítása érdekében. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy ezek a lépések a legtöbb esetben az autómentes közlekedéshez szükséges infrastruktúra dinamikus fejlesztésével párhuzamosan valósulnak meg.

2017. március 03. 08:35 | Portfolio

Már hétfőn eladhatják az Opelt a franciáknak

A General Motors közel áll ahhoz, hogy eladja az Opelt a PSA-csoportnak, amely a vásárlást követően ismét Európai második legnagyobb autógyártója lehet az értékesítések alapján. A felek már akár hétfőn bejelenthetik, hogy sikerült megállapodniuk - írja a Reuters forrásokra hivatkozva.

2017. március 02. 11:59 | Portfolio

Egymillió magyar autóba kerülhetett olyan alkatrész, amely súlyos biztonsági kockázatot jelent

Több százezer magyarországi autóból hiányozhatnak a légzsákok és az azokat kiegészítő legfontosabb közlekedésbiztonsági, utast védő berendezések, valamint további egymillió személygépjárműbe kerülhettek nem megfelelően működő, ellenőrizetlen forrásból származó manipulált biztonsági elemek, amelyek rendkívül súlyos biztonsági kockázatokat rejtenek - közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) csütörtökön az MTI-vel.

2017. március 02. 09:05 | MTI, Portfolio

Magyarország fontos központja lehet a vezető nélküli járműfejlesztésnek

Magyarországnak jók az adottságai ahhoz, hogy a vezető nélküli járműfejlesztés egyik európai központja legyen - mondta Palkovics László a vezető nélküli, valamint az elektromos hajtású járművek fejlesztésében és gyártásában való magyar részvétel koordinálásáért, továbbá az ELI Science Park projekt oktatási, kutatási és gazdaságfejlesztési koncepciójának kialakításáért felelős kormánybiztos szerdán egy budapesti háttérbeszélgetésen.

2017. március 02. 08:25 | Portfolio

Gyorsan terjedhet az alternatív hajtás Magyarországon

Látványosan nőhet az alternatív üzemanyagot használó járművek száma a magyarországi utakon a következő években a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) előrejelzése szerint - írja a csütörtöki Világgazdaság.

2017. március 01. 13:05 | Portfolio

Elkészítették a világ legjobb autómárkáinak rangsorát

A Consumer Reports szerint egyetlen remek modellt legyártani nem nagy dolog, egy olyan modellportfoliót felállítani viszont, amely egytől egyig kiváló autókból áll, már sokkal keményebb kihívás. Éppen ezért ismét arra a kérdésre keresték a választ, hogy mely autómárka flottája rendelkezett a legjobb járművekkel.

2017. február 28. 15:22 | Portfolio

Mégis, miért vesz valaki elektromos autót?

Az EV Obsession hatalmas projektbe vágott bele, 26 európai országban, 49 amerikai államban és 9 kanadai tartományban végeztek felmérést az elektromos autósok körében. Az eredmény egy 90 oldalas jelentés lett, amelyben többek között olyan kérdésekre keresték a választ, hogy miért vesz valaki elektromos autót, vagy mit élveznek leginkább az elektromos autózásban a vásárlók. A jelentés még nem publikus, viszont a készítői elkezdték szivárogtatni az abban szereplő felmérések eredményeit.

Ricardo

Összeadás, kivonás, rombolás

A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös

Holdblog

Szegény ország, több ima

A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá

KonyhaKontrolling

Mennyit költs egyetem alatt?

A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep

Ricardo

Kolnai, utópia, ChatGPT

Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te