cégautó

2014. május 22. 17:33 | Hámor Iván

Minek ide egyterű - Mercedes-Benz C-osztály T-modell

Az egyterű autók évek óta tartó térhódítása ellenére a hagyományos kombik szerepe sem csökkent. Aki tisztában van azzal, hogy az egyterűvel a legtöbb esetben csak feleslegesen tol maga előtt egy csomó levegőt, több hajtóanyagot éget el és jobban szennyezi a környezetét, az - ha állandóan agy időnként sok csomagot kell szállítania - a kombi karosszéria mellett dönt. Ősztől az Mercedes-Benz C-osztállyal is megteheti mindezt, ugyanis akkor érkezik a márkakereskedésekbe a T-modell.

2014. május 21. 09:45 | Portfolio

Fellendülőben a hazai autókölcsönző piac

Jól kezdte az évet a hazai autókölcsönző piac, a pár éve még csak előre jelzett minőségi szolgáltatásnyújtás irányába történő elmozdulás mára határozottan érzékelhető.

2014. május 20. 17:06 | Hámor Iván

Ilyen nincs: vadiúj autók tízezrei mehetnek a bontóba

A 2013-as, illetve a 2014 első negyedévi - nem európai - statisztikák a válság végét, a fellendülést jelzik, legalábbis az autógyártók adatai alapján. Nem mindegy azonban, hogy ezek a statisztikák a legyártott, vagy valóban értékesített (forgalomba helyezett) autók számát tartalmazzák. A gyártók szerint az utóbbiakat, a Google és más magasból fotókat készítő szolgáltatók felvételei alapján viszont felmerül a gyanú, hogy inkább a gyárkapun kigördült járművekről lehet szó, ugyanis szerte a világban autók tízezreit "raktározzák" a szabad ég alatt.

2014. május 20. 16:29 | Hámor Iván

Itt a Nissan új fegyvere a Golf és a Focus ellen

A Nissan visszatalál a mások által is használt útra, és egy hagyományos autószegmensben, a C-kategóriában, más néven a rengeteg cégautót is adó alsó-középosztályban mutatja be legújabb modelljét. A Pulsár megérkezett, ősztől a márkakereskedésekben is elérhető lesz.

2014. május 19. 15:26 | Hámor Iván

Rendőrautó lesz; és rendőr?

A tavaly zárult - az utolsó darabok 2013 elején kerültek átadásra - közel 1700 darabos rendőrségi járműbeszerzést követően idén hasonló nagyságrenddel kívánja bővíteni flottáját a közrendért, közbiztonságért és bűnüldözésért felelős szervezet - értesült az MTI.

2014. május 19. 13:48 | Hámor Iván

Kistestvérnek kistáska - Ford Transit Courier

Teljessé vált a Ford kishaszonjármű, azaz Transit kínálata, a legnagyobb után a legkisebb is színre lépett. A neve nem igazi újdonság, Courier szerepelt már korábban is a kínálatban, és akkor a mostaninál is jobban hasonlított a Fiestára. Az új Ford Transit Courier ráadásul a legnagyobb a legkisebbek között.

2014. május 16. 11:05 | Hámor Iván

Kijárt útra lép a Nissan

A Nissan a crossoverek hosszú éveken át történő erőltetése után a Micra mellett egy új modellel tér vissza a hagyományos járművek világába. Globálisan bevezetik a Pulsar nevet, ami az 1990-es évek végéig a Sunny/Almera modelleket takarta a japán belföldi piacon.

2014. május 16. 10:00 | Portfolio

Megállíthatatlan a Dacia diadalmenete

Áprilisban folytatódott az európai autópiac gyógyulása, zsinórban nyolcadik hónapja növekedtek az új autó eladások, amiben meghatározó szerepe volt a volumengyártóknak. Az élen ismét a Renault végzett, a franciák magabiztosan utasították maguk mögé riválisaikat, a Dacia egészen elképesztő térnyerésének köszönhetően. A luxusautó-gyártóknak sem lehet okuk a panaszra, 2009 óta nem látott szinteken kezdenek stabilizálódni az eladásaik.

2014. május 14. 12:42 | MTI

Az államnak féláron

A becsült 2 milliárd 380 millió forint helyett 1 milliárd 377 millió forintért vállalta a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek tulajdonában, vagyonkezelésében és használatában lévő gépjárművek kötelező felelősségbiztosítását a nyertes Allianz Hungária Biztosító - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

2014. május 14. 12:16 | Hámor Iván

Ha az autóiparban nem is, Rangerben és Mondeoban nagyhatalom vagyunk

Nem csak hogy töretlen, de folyamatosan nő a 2013-as 'Év Pickupja' címmel jutalmazott, az év első négy hónapjában Magyarország legnépszerűbb pick-upjának bizonyuló Ford Ranger népszerűsége hazánkban. Olyannyira, hogy arányaiban idehaza ötször több fogyott belőle, mint Európában.

2014. május 13. 08:45 | Hámor Iván

Sokat tudnak, de csak kevesek ismerik

A Mercedes-Benz alapvetően a kényelemről, a biztonságról és a "luxusról" ismert márka, ugyanakkor van egy másik arca is, amihez mindezeken felül a dinamizmus is társul. Ezt az arcot AMG-nek hívják, mely immár bő tíz esztendeje a Daimler csoport szerves részévé vált.

2014. május 12. 14:38 | Hámor Iván

Egyre fontosabbá válik az autósport

Az autógyártók fejlesztési, marketing és PR céljait egyaránt szolgálja a sporttevékenység, ami adott esetben önálló, rentábilis üzletág is lehet. Utóbbira a francia autógyártók jelentik a legjobb példát, ügyfélprogramjuknak köszönhetően jelentős árbevételre tesznek szert minden évben. A sporton keresztül történő megjelenés azonban más, pl. a szállítmányozásban érdekelt gyártók számára is érdekes lehet.

2014. május 09. 08:57 | Hámor Iván

Már majdnem! - Nissan Note

A Nissan visszatérése a hagyományos autók világába tagadhatatlan, ugyanakkor még nem fordított teljesen hátat általa elindított crossover irányzatnak sem. A Note ugyan nem "klasszikus" crossover, de olyan egyterű, ami funkcióit tekintve több szegmensbe is be lehet sorolni. A második Note generáció első darabjai közel fél éve kerültek a kereskedésekbe, és nem csak az arcukkal hívták fel magukra a figyelmet.

2014. május 08. 08:47 | Hámor Iván

Sokat segít, de veszélyeket is rejt - Mercedes-Benz E250

A Mercedes-Benz az elmúlt időben főleg a kisebb méretű, számára mondhatni ismeretlen járművekre fókuszált, azokból több különböző gyártását is megkezdte, mi több, jelentős piaci sikereket ér el velük. Nem feledkezett meg azonban a hagyományos modelljeiről sem, az E-osztályt is alapos frissítésnek vetette alá, mely során nem csak formai változások és a motorpaletta megújítására került sor, hanem az Intelligent Drive összefoglaló névvel illetett vezetőtámogató rendszer is elérhetővé vált.

2014. május 07. 14:15 | Portfolio

A régi ügyfelekről sem feledkezik meg a Ford

Miután a Ford bő egy esztendő alatt szinte a teljes európai haszonjármű kínálatát megújította - napokon belül érkezik a legkisebb, Transit Courier is -, és az új modellek üzemeltetése egytől-egyig kevesebbe kerül, mint a korábbiaké, elérkezettnek látták az időt arra, hogy a négy évnél idősebb haszonjárművek üzemeltetői számára is kidolgozzanak egy olyan konstrukciót, amivel versenyképesek maradhatnak.

2014. május 06. 15:34 | Hámor Iván

Többet költenek az autósok

Az európai trendekkel összhangban, de a kontinensen tapasztalható bővülést jelentősen meghaladó mértékben nőtt a magyarországi gumiabroncs forgalom 2014 első negyedévében. "Míg az európai statisztikák 10%-os növekedést mutatnak a személy- és kistehergépkocsi nyári abroncsok szegmensében, hazánkban a növekedés 18,6%-os az előző év hasonló időszakához képest" - emelte ki Rábai Dániel, a Continental Hungaria Kft ügyvezető igazgatója.

2014. május 05. 13:22 | Hámor Iván

Ez a flotta is a WTCC része

A 2014-es magyar WTCC futamra ismét több tízezer néző látogatott ki, hogy személyesen is szurkoljon a sorozatban érdekelt magyar versezőknek. A rajtrácson egy-három autós csapatok sorakoztak fel, melyek ennél nagyságrenddel több járművet használnak a háttérben.

2014. május 04. 14:00 | Hámor Iván

i, ami nem telefon - BMW i8

A BMW a hagyományos - és még sok-sok évig gyártásban maradó autói mellé - létrehozta az i almárkát, aminek neve alatt látványos mobilitási koncepciók és a prémium karakter egészen újszerű interpretációjával olyan autókat készíthet, melyek ma még futurisztikusnak, "jövőből érkezettnek" tűnnek, holott a hosszú távú fenntarthatóságot állítják középpontba. A modellsorozat első - sorozatgyártású - tagja, a BMW i3 premierjét követően a BMW a sportautók szegmensében is mutat valami különlegeset, az i8-at.

2014. április 29. 13:15 | Hámor Iván

Teljes a Renault flotta

Az Opellel együttműködésben készülő Trafic után a nagyobb "kishaszonjárművét" is megújította a Renault. Az új Master - mely 2,8-tól 4,5 tonnáig terjedő változatokban lesz kapható - a birminghami Commercial Vehicle Show-n gördül először a nagyközönség elé. Az új Renault Master megváltozott formatervvel, új teljesítményszintekkel, biturbó technikával, alapfelszerelésként beépített ESC-vel és a takarékos üzemanyag-fogyasztást szolgáló gazdaságos üzemmóddal kívánja meghódítani az ügyfeleket.