tudomány

Így védekezhetünk mi is a rettegett betegség, a rák ellen

2025. június 23. 10:00 | Csiki Gergely

Így védekezhetünk mi is a rettegett betegség, a rák ellen

Napjainkra gyökeresen megváltozott a daganatos betegek ellátásának rendszere és lehetőségei, ezáltal az esélyek is. Ennek köszönhető, hogy a rákos betegségek nagy része ma már krónikus betegség, ami azt jelenti, hogy gyógyítható és együtt lehet vele élni, akár áttétes betegség esetén is - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Dank Magdolna, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, aki elismerte azt is, hogy miközben elvileg minden magyar beteg számára kidolgozottak a járható betegutak, a napi valóságban ez nem mindig látható. Azt is kiemelte, hogy a gyógyulás és a kezelés komplex folyamat. Ehhez pedig közösségben kell gondolkodni, mind a betegnek, mind pedig az orvosi csapatnak. A fő üzenet: közösségben könnyebb. És Dank Magdolna azt vallja, hogy ugyanez igaz a megelőzésre is. Arról is beszélgettünk a főigazgatóval, hogy mely betegségek a leggyakoribbak, hol alakulnak ki a leginkább rákos elváltozások és egyáltalán milyen okokra vezethetőek vissza. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes daganatok egyre gyakrabban fiatalabb korban jelennek meg betegeknél és a daganatkutatások fókuszába került éppen ezért ez a terület. Az interjúban részletesen foglalkozunk a prevenció fontosságáról, sorra vesszük, hogy mit tehet az egyén saját egészsége legjobb védelme érdekében, és ennek kapcsán nem csak a nagyon fontos szűrővizsgálatokat érintjük. Rákérdeztünk azokra a hírekre is, miszerint van olyan forgatókönyv, amelynek keretében az intézet önállósága megszűnne a jövőben.

Elképesztő felvételeket készített a világ legnagyobb kamerája: ez sok dolgot megváltoztathat

2025. június 23. 08:57 | Portfolio

Elképesztő felvételeket készített a világ legnagyobb kamerája: ez sok dolgot megváltoztathat

A chilei Vera C. Rubin obszervatóriumban található, a világ legnagyobb digitális kamerájával felszerelt új teleszkóp közzétette régóta várt első felvételeit, amelyek példátlan betekintést nyújtanak a világegyetem mélységeibe. A minden eddiginél nagyobb optika a csillagászok szerint forradalmasíthatja a világűr megfigyelését - írta meg a BBC.

„Őrzők, vigyázzatok a strázsán” – Gondolatok a tudomány védelmében

2025. június 20. 15:00 | Gelencsér András

„Őrzők, vigyázzatok a strázsán” – Gondolatok a tudomány védelmében

A tudomány az emberi szellem legnagyszerűbb alkotásainak egyike, szerepe a modern civilizációban megkerülhetetlen. A tudomány legfőbb ismérve a szabadság, eszköztára pedig olyan idejétmúlt elemeket tartalmaz, mint a kételkedés, alaposság, tájékozódás, vita, konstruktív kritika, vagy a tévedés jogának fenntartása. Ezek napjainkban kifejezetten irritálják az alternatív valóság tetszetős világában pallérozódó tömegeket és döntéshozókat, akik egészpályás letámadást indítottak a tudomány ellen, megállapításait puszta véleménnyé silányítva. Hasonlóval már néhányszor találkozhattunk a történelemben, és nagyon nem lett jó vége…

Riasztó dolog derült ki a ChatGPT-ről – Rengetegen vannak veszélyben

2025. június 20. 09:53 | Portfolio

Riasztó dolog derült ki a ChatGPT-ről – Rengetegen vannak veszélyben

Az MIT Media Lab kutatói szerint a ChatGPT használata károsíthatja a kritikus gondolkodást, mivel a felhasználók agyi aktivitása és teljesítménye jelentősen csökken a mesterséges intelligencia eszköz használata során - számolt be a Time. A kutatás veeztője szerint különösen a fejlődő agyú fiatalok vannak veszélyben.

Ezzel a magyar tervezőszoftverrel radikálisan csökkenthető egy új autómodell fejlesztési ciklusa

2025. június 19. 15:00 | Portfolio

Ezzel a magyar tervezőszoftverrel radikálisan csökkenthető egy új autómodell fejlesztési ciklusa

Sokan teszik fel a kérdést, hogy miért válik egyre versenyképtelenebbé az európai autógyártás az ázsiai, főként kínai versenytárakkal szemben. Az okok szerteágazók, de egészen biztos, hogy jelentősen közrejátszik az új modellek fejlesztési ciklusideje, amely kétszer hosszabb, mint a kínai konkurenciáé. Ahhoz, hogy Európa is felvegye a tempót, új tervezési megközelítésre és a döntési folyamatok radikális újraszervezésére van szükség. Nem egyszerű ez a sokszor 30-40 éves alapokon működő, jelenleg általánosan használt CAD tervezőszoftverekkel, azonban egy hazai vállalat, a Shapr3D erre nyújt megoldást. 3D modellezéssel, a tervek gyors és felhasználóbarát megosztásával, virtuális valósággal dolgozik, és míg korábban egy adott terv 2 hét alatt készülhetett el, a magyar innovációval drasztikusan, napi 4-re nőtt a termelékenység. A megtakarítás költsége százezer dollárokban mérhető, ami az egyre feszesebb versenyben nem elhanyagolható tényező. A vállalat interaktív sajtóeseményén jártunk.

Döbbenetes videó: darabjaira robbant Elon Musk gigantikus űrhajója

2025. június 19. 10:32 | Portfolio

Döbbenetes videó: darabjaira robbant Elon Musk gigantikus űrhajója

Az amerikai SpaceX Starship rakétarendszerének második fokozata hatalmas robbanás közepette semmisült meg egy statikus tesztüzem során Texasban - írta meg a Space.com. Az Elon Musk által vezetett űrvállalat jelenleg tesztfázisban lévő Starship rakétájával nem ez az első incidens idén; korábban a repülési tesztek során többször megsemmisült a rendszer második fokozatát képező űrhajó. A hatalmas rakétarendszer fontos szerepet tölt be a vállalat ambíciózus Mars-programjában, a szakemberek szerint azonban a mostani hiba még tovább késleltetheti Starship elkészültét.

Elképesztő áttörés: több évtizedes rejtélyt oldottak meg a csillagászok

2025. június 17. 09:57 | Portfolio

Elképesztő áttörés: több évtizedes rejtélyt oldottak meg a csillagászok

A tudomány már évtizedek óta úgy tartja, hogy az univerzumban kétféle anyag létezik: a titokzatos, lényegében közvetlenül megfigyelhetetlen sötét anyag valamint a gázokat, csillagokat, bolygókat is alkotó közönséges anyag. Korábbi számítások szerint azonban utóbbi típus közel sem teszi ki a sötét anyag mellett fennmaradó anyagmennyiséget, ezért a kutatók eddig csak találgatni tudtak, hogy mi lehet a további fennmaradó anyag. Egy a héten megjelent tanulmány szerint a  "hiányzó" anyag kérdésére egy ritka gázfajta jelentheti a megoldást, amely a galaxisok közötti térben helyezkedik el.

Rejtélyes rádiójeleket fogtak a kutatók az Antarktiszon

2025. június 16. 14:19 | Portfolio

Rejtélyes rádiójeleket fogtak a kutatók az Antarktiszon

A Pennsylvania-i Egyetem fizikusai rejtélyes rádiójeleket azonosítottak az Antarktiszon, amelyek eredete egyelőre ismeretlen a szakemberek számára. A kutatócsoport az alapvetően elemi részecskék, például neutrínók megfigyelésére alkalmazott Antarctic Impulsive Transient Antenna (ANITA) nevű műszerrel rögzítették az ismeretlen jeleneket, amelyekről tanulmányukban azt írták, hogy nem hasonlítanak a jelenleg ismert elemi részecske viselkedésére - számolt be a Futurism.

Milyen lehet az életünk 25 év múlva? Albert Einstein leszármazottja is megszólal a Brain Baron

2025. június 16. 11:47 | Portfolio

Milyen lehet az életünk 25 év múlva? Albert Einstein leszármazottja is megszólal a Brain Baron

Az elmúlt negyedszázad technológiai és társadalmi változásai után a következő 25 év kihívásaira fókuszál Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar, amely szeptember 18-19-én várja a látogatókat a Magyar Zene Házában. A rendezvény több mint 150 hazai és nemzetközi előadót vonultat fel, köztük Albert Einstein leszármazottját, Mara Einsteint, aki a marketing manipulációs technikáiról beszél majd, valamint Matt Daniels Emmy-jelölt infografikust és Ali Fenwick TikTok-sztárpszichológust. A fesztivál különlegessége, hogy diákok és pedagógusok számára ingyenesen látogatható, így a jövő generációja közvetlenül kaphat inspirációt a világ vezető gondolkodóitól.

Történelmi útra készül a következő magyar űrhajós: karnyújtásnyira a kilövés

2025. június 13. 06:00 | Pruzsinszki Bence

Történelmi útra készül a következő magyar űrhajós: karnyújtásnyira a kilövés

Több mint 45 év után hamarosan újra lesz űrhajósa Magyarországnak. A gépészmérnök végzettségű Kapu Tibort 240 jelentkező közül választották ki a hazánk szempontjából történelminek számító feladatra, amelynek keretében két hetet tölthet el a Nemzetközi Űrállomáson, ahol számos kísérletet, többek között magyar vállalatok és egyetemek által kért tudományos vizsgálatot fog majd elvégezni. A missziót az egyre inkább a magáncégekre építő modern űrkutatás két rendkívül fontos vállalata, az Axiom Space és a SpaceX bonyolítja majd le a NASA-val együttműködve, akik korábban három, legénységgel ellátott kereskedelmi repülést is végeztek már az állomásra. A magyar űrhajóst is szállító Axiom Mission 4 küldetésnek többszöri halasztást követően a hét közepén kellett volna elindulnia a floridai Kennedy űrközpontból, azonban kezdetben a SpaceX Falcon 9-es rakéta üzemanyagtartályával, majd pedig a Nemzetközi Űrállomásnál jelentkező technikai problémák miatt egyelőre határozatlan ideig tovább csúszik a kilövés.

Megvan az új időpont, hogy mikor indulhat az űrbe Kapu Tibor

2025. június 10. 19:25 | MTI

Megvan az új időpont, hogy mikor indulhat az űrbe Kapu Tibor

Szerdán helyi idő szerint reggel 8 órakor (közép-európai idő szerint 14 órakor) a floridai Kennedy Űrközpontból elindulhat az Axiom-4 küldetés a legénység soraiban Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóssal - közölte az Axiom Space űrkutatási vállalat kedden a honlapján.

Újabb kudarc: a Hold felszínébe csapódott egy japán űreszköz

2025. június 06. 10:06 | Portfolio

Újabb kudarc: a Hold felszínébe csapódott egy japán űreszköz

A japán ispace űripari vállalat másodszorra kísérelte meg eljuttatni a Holdra Resilience névre keresztelt landoló modulját péntek hajnalban, azonban a leszállás közben elvesztették a kapcsolatot az eszközzel, mostanra pedig elég valószínű, hogy a jármű az égitest felszínébe csapódott.

Nagy tévedésre derült fény a Tejútrendszer jövőjével kapcsolatban

2025. június 04. 11:55 | Portfolio

Nagy tévedésre derült fény a Tejútrendszer jövőjével kapcsolatban

A csillagászok már több mint 100 éve tartják úgy, hogy a Földnek is otthont adó Tejútrendszer és a hozzánk legközelebb eső galaxis, az Androméda folyamatosan közeledik egymáshoz, több milliárd év múlva pedig hatalmas ütközés következhet be. amely az összeolvadás közepette mindkét rendszert elpusztítaná. Friss kutatások azonban arról árulkodnak, hogy egy esetleges ütközés esélye jóval csekélyebb, mint azt korábban gondolták. A tudósok szerint csak 50% az esélye, hogy a következő 10 milliárd évben bekövetkezik a korábban biztosnak hitt galaktikus összeolvadás - írta meg a CNN.

Kiderült, mikor küldhetik fel a következő magyart a világűrbe

2025. június 03. 21:29 | MTI

Kiderült, mikor küldhetik fel a következő magyart a világűrbe

Az Axiom-4 nemzetközi űrmisszió legkorábban június 10-én, helyi idő szerint 8 óra 22 perckor (közép-európai idő szerint 14 óra 22 perckor) indulhat el a floridai Kennedy Űrközpontból a Nemzetközi Űrállomásra Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóssal a fedélzetén - hangzott el a küldetésről tartott keddi online sajtótájékoztatón.