tudomány

Schrödinger AI-ja, egy második Hold és a játékelmélet – hogyan térképezzük fel a jövőt?

2025. július 10. 15:00 | Szabó Dániel

Schrödinger AI-ja, egy második Hold és a játékelmélet – hogyan térképezzük fel a jövőt?

A jövőt nem megjósolni kell, hanem feltérképezni; az intelligencia nem kizárólag emberi tulajdonság; a mesterséges rendszerek nem eszközök, hanem társak lehetnek; a jövővel való foglalkozás már önmagában formálja a jövőt; és a legnagyobb kihívás most nem a tudás, hanem az alkalmazkodás – többek között ezekről beszélgettünk Dávid-Barrett Tamással, az Oxfordi Egyetem evolúciós viselkedéskutatójával. A kutató szerint a forgatókönyvek nem igazak vagy hamisak, hanem hasznosak vagy haszontalanok, a jóslás helyett pedig a lehetőségek felmérésére van szükség, amely lehetővé teszi, hogy döntéseinket tudatosabban hozzuk meg. Úgy látja, hogy a mesterséges intelligencia nem egyszerűen gyorsabbá teszi a munkát, hanem új képességek elsajátítását követeli meg, hasonlóan az ipari forradalom utáni időszakhoz. A közös intelligenciarendszerek térnyerése azt is jelenti, hogy az ember dominanciája nem eltűnik, hanem átalakul – és ezen múlik, hogy szimbiózis vagy szembenállás felé haladunk-e. Dávid-Barrett Magyarországon legújabb könyve, A patriarchátus természetrajza megjelenése alkalmából járt.

Forradalmi változás az időjárás-előrejelzésben: 20%-kal pontosabb lett a prognózis

2025. július 08. 07:00 | Major András

Forradalmi változás az időjárás-előrejelzésben: 20%-kal pontosabb lett a prognózis

Az elmúlt évtizedekben jóval megbízhatóbbá váltak az időjárás-előrejelzések a technológia fejlődésének köszönhetően. Ma is igaz, hogy minél hosszabb távra tekintünk előre, annál nehezebb prognosztizálni a meteorológiai viszonyok várható alakulását, azonban miután az előrejelzések pontossága évtizedenként átlagosan egy nappal javult, az egyhetes időszakra vonatkozó előrejelzések minősége napjainkban már ugyanolyan jó, mint fél évszázada az egynapos előrejelzéseké. Az utóbbi időszakban a fejlődés új lendületet vett, nagyrészt a mesterséges intelligenciának (MI) köszönhetően, miközben a klímaváltozás negatívan befolyásolja az időjárás előrejelezhetőségét.

Kapu Tibor: a világűrben semmi nem adott az emberi élethez

2025. július 02. 21:22 | MTI

Kapu Tibor: a világűrben semmi nem adott az emberi élethez

Középiskolás diákok kérdéseire válaszolt a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről Kapu Tibor kutatóűrhajós szerdán, a budapesti HUNIVERZUM Látogatóközpontban Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a HUNOR program vezetője közreműködésével rendezett beszélgetésről az M1 aktuális csatorna számolt be.

Rendszerszintű hiba, strukturális illúzió – Miért hibás a HUN-REN humán kutatóközpontok ELTE-hez csatolása?

2025. július 02. 13:00 | Fertő Imre

Rendszerszintű hiba, strukturális illúzió – Miért hibás a HUN-REN humán kutatóközpontok ELTE-hez csatolása?

Az intézményi reformok világában nem ritka, hogy a változtatásokat tetszetős jelszavakkal, hangzatos modernizációs ígéretekkel és látszólagos nemzetközi példákkal indokolják. Azonban a felszín alatt gyakran nem csupán adminisztratív átrendeződés zajlik, hanem olyan rendszerszintű átalakítás, amelynek logikai megalapozottsága, tudománypolitikai indokoltsága, hosszú távú következményei súlyos kérdéseket vetnek fel. A HUN-REN törvény szerint „A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat (a továbbiakban: HUN-REN) küldetése, hogy az általa végzett tudományos kutatásokkal és innovációs tevékenységekkel hozzájáruljon új tudományos eredmények létrehozásához, ezáltal a magyar gazdaság és az egész magyar nemzet előtt álló társadalmi, gazdasági és környezeti kihívások megoldásához.” Ez a misszió világosan kifejezi, hogy a HUN-REN célja nem csupán tudományos kiválóság, hanem a magyar társadalom, gazdaság és környezet kihívásaira adott válaszok keresése is, vagyis széles társadalmi felelősségvállalás.

Érdekes kísérletbe kezdett Kapu Tibor: az űrutazás jövője múlhat rajta

2025. július 01. 15:16 | Portfolio

Érdekes kísérletbe kezdett Kapu Tibor: az űrutazás jövője múlhat rajta

Kapu Tibor immár az ötödik teljes napját tölti a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén, az Axiom-4 küldetés kutatóűrhajósaként. A magyar asztronauta Facebook-oldalán tették közzé, hogy az állomás fedélzetén megkezdték a DNA-REPAIR kísérletet, amely során az űrben jelentős mértékű kozmikus sugárzás élettani hatásait fogják vizsgálni. A kutatás egyike a misszió azon tudományos kísérleteinek, amelyekkel a szakemberek egy jövőbeli, hosszú távú űrküldetés emberi testre gyakorolt hatásait, és azok kivédését tanulmányozzák.

Történelmi küldetésen Kapu Tibor: rekordot döntött az érdeklődés a magyar űrhajós iránt

2025. július 01. 13:00 | Portfolio

Történelmi küldetésen Kapu Tibor: rekordot döntött az érdeklődés a magyar űrhajós iránt

Ahogy arról valószínűleg már mindenki hallott, a múlt hét folyamán új űrhajósa lett Magyarországnak Kapu Tibor személyében. A többszöri halasztást követően végül június 25-én induló Axiom-4 küldetés keretében a magyar asztronauta két hetet fog majd az állomáson tölteni, ezalatt pedig összesen 25 tudományos kísérletet végez majd el. A Google Trends adatai alapján megnéztük, mekkora volt az érdeklődés a múlt hét folyamán induló, Magyarország számára történelmi jelentőségű űrküldetés iránt.

Magyarország alatt ott a jövő energiája – csak le kell érte fúrni

2025. július 01. 09:00 | Gergely András

Magyarország alatt ott a jövő energiája – csak le kell érte fúrni

Bár Magyarország geotermikus adottságai európai szinten is kimagaslók, a földhő hasznosítása még mindig nem kapja meg a kellő figyelmet – pedig a potenciál hatalmas, a technológia kiforrott, a hazai mérnöki tudás pedig világszinten keresett. A döntéshozók elszántak, a Jedlik Ányos Energetikai Programban 71 milliárd forintnyi forrás nyílik meg különböző lépcsőkben, a cél pedig egyértelmű: 2030-ig meg kell duplázni a geotermikus energia országos hasznosítását. Molnár Gábor, az Arctic Green Terv (korábban Mannvit) ügyvezető igazgatója szerint a geotermia nem csupán alternatíva, hanem kulcsa lehet az ipar, a mezőgazdaság és a távhőszolgáltatás fenntartható átalakításának. Az idő sürget, a megoldás itt van a talpunk alatt – kérdés, élünk-e vele. A Portfolio a vállalat vezetőjét kérdezte a felhasználási lehetőségekről, finanszírozási megoldásokról, és arról, hogy hogyan lehet novemberben is paradicsomot termeszteni.

Menekült a józan ész Európába az Egyesült Államokból

2025. július 01. 07:09 | Portfolio

Menekült a józan ész Európába az Egyesült Államokból

Megfordul az agyelszívás, Donald Trump amerikai elnök miatt elkezdett Európába menekülni a kutatók. Az első szakemberek már meg is érkeztek Franciaországba a héten. Az Aix-Marseille Egyetem új programja az első konkrét menedékhely a tudományos szabadságot féltő amerikai akadémikusok számára.

Jönnek az új aszálykorszakok: Magyarország a leginkább érintett országok között

2025. június 30. 18:00 | Major András

Jönnek az új aszálykorszakok: Magyarország a leginkább érintett országok között

A klímaváltozás hatására világszerte egyre gyakoribbak, hosszabbak és súlyosabbak az aszályok, amelyek súlyosan veszélyeztetik a vízellátást, miközben fokozódó terhet rónak a környezetre, a társadalomra és a gazdaságra. A negatív következmények a terméshozamok visszaesésétől és a tájak elsivatagosodásától kezdve egészen az energiaellátás és a folyami szállítás megzavarásáig terjednek, és egyre komolyabb megélhetési válságokat okoznak. Az OECD friss elemzése szerint Magyarország az egyik legsúlyosabban érintett ország az aszályhatások tekintetében.

Kiderült, mivel tölti az idejét az űrben Kapu Tibor

2025. június 30. 17:25 | MTI

Kiderült, mivel tölti az idejét az űrben Kapu Tibor

Kapu Tibor menetrendszerűen dolgozik, elindították a kísérleteket is, úgyhogy most már minden nap kísérletek zajlanak az űrállomáson – közölte az űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a HUNOR program vezetője hétfőn az ATV műsorában.

Élőben beszélgetett Orbán Viktor és Kapu Tibor

2025. június 30. 09:30 | Portfolio

Élőben beszélgetett Orbán Viktor és Kapu Tibor

Élőben beszélgetett a jelenleg is a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó Kapu Tibor űrhajóssal Orbán Viktor. Hazánk második űrhajósa többek között beszámolt eddigi űrbéli tapasztalatairól valamint arról, hogy mi lesz a programja az űrben töltött két hete folyamán.

Titkos fegyver az aszály ellen? Kína már bevetette, de Magyarország még nem lépte meg

2025. június 26. 13:10 | Major András

Titkos fegyver az aszály ellen? Kína már bevetette, de Magyarország még nem lépte meg

A klímaváltozás miatt világszerte egyre többfelé és egyre gyakrabban alakul ki intenzívebb aszály, amint ez Magyarországon is tapasztalható. Emiatt sok ország fordul a mesterséges esőt generáló, egyébként egyáltalán nem új technológia felé. Az angolban "cloud seeding" ("felhővetés") gyűjtőfogalommal jelölt módszerek alkalmazása növelheti a víz rendelkezésre állását, és gazdasági, környezeti, illetve egészségügyi előnyökkel járhat, de számos bizonytalanság és kihívás azonosítható a technológiához kapcsolódóan, így előnyei sem bizonyítottak kellőképpen.

Új geometriai testet találtak a BME kutatói

2025. június 25. 17:37 | Portfolio

Új geometriai testet találtak a BME kutatói

A BME június 25-én sajtótájékoztatón mutatta be a világ első monostabil tetraéderét, amely a gyakorlatban többek között űrmissziók leszállóegységeinek tervezésekor hozhat áttörést. A testnek a kutatók a Bille nevet adták.