2021. március 08. 17:57 | Portfolio
Koronavírusos Szíria elnöke
Koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták Basár el-Aszadot, Szíria elnökét és feleségét – jelentette be közleményben a szír kormány.
2021. március 08. 17:57 | Portfolio
Koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták Basár el-Aszadot, Szíria elnökét és feleségét – jelentette be közleményben a szír kormány.
2021. március 08. 17:41 | Portfolio
Nem kell azoknak maszkot viselnie házon belül, akik fölvették az oltást – jelentette be a CDC, az amerikai járványügyi hivatal.
2021. március 08. 16:55 | Portfolio
Az elmúlt hetekben három nő is szexuális zaklatással vádolta meg Andrew Cuomót, New York állam kormányzóját, a napokban ráadásul kiderült az is, hogy a politikus valószínűleg meghamisíttatta az állam koronavírus miatti halálozási statisztikáit is. A kormányzó elnézést kért, de egyelőre nem mond le, viszont jó eséllyel további politikai karrierjének nem éppen tesz jót az, hogy összedőlt a róla kiépült járvány elleni élharcosmítosz.
2021. március 08. 15:50 | MTI, Portfolio
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egyik vezetője arra kérte az európai uniós tagországokat, hogy tartózkodjanak az orosz fejlesztésű Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyag engedélyeztetésétől, amíg az ügynökség nem vizsgálta meg biztonságosságát és hatékonyságát. Christa Wirthumer-Hoche, az EMA igazgatóbizottságának vezetője az ORF osztrák közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában beszélt erről.
2021. március 08. 15:47 | Portfolio
Ferenc pápa bejelentette a döntését, miszerint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjére Budapestre jön - olvasható a Magyar Katolikus Egyház hétfői közleményében.
2021. március 08. 15:22 | MTI
Felháborodással fogadták hétfőn Afganisztánban Antony Blinken amerikai külügyminiszter Asraf Gáni afgán elnöknek címzett levelét, amelyben javaslatokat tett a kabuli vezetés és a tálib lázadók között megrekedt békefolyamat újraindítására.
2021. március 08. 14:50 | Portfolio
Joe Biden egy pár B-52-es bombázóval repült át a Közel-Keleten, miután felmerült annak gyanúja, hogy Irán megtámadott egy izraeli tankerhajót.
2021. március 08. 13:03 | MTI
Államcsínykísérletnek nevezte a szerb államfő illegális lehallgatását Ana Brnabic miniszterelnök a belgrádi Pink Televízió vasárnap késő esti műsorában.
2021. március 08. 12:38 | Portfolio
Joe Biden külügyminisztere, Antony Blinken levelet küldött Asra Gáni afgán elnöknek, amelyben amerikai támogatást ajánlott a központi afgán kormány és a tálibok közötti konfliktus rendezésének kérdésében. A levélben emellett szó esett az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok tervezett kivonulásáról is – írja a Politico.
2021. március 08. 11:18 | MTI
Az ország romló gazdasági helyzete, a nemzeti fizetőeszköz elértéktelenedése és a belpolitikai csatározások miatt hetek óta tüntető libanoniak meghirdették hétfőn a "harag napját", főutakat zártak le Bejrútnál és országszerte, forgalmi fennakadásokat okozva, veszélyeztetve az oxigénszállítmányok eljutását a koronavírusos betegeket kezelő kórházakba.
2021. március 08. 10:51 | Portfolio
Vasárnap helikopter-balesetben életét vesztette Olivier Dassault francia milliárdos és konzervatív politikus az észak-nyugat Franciaországban található Deauville üdülőváros közelében. Becsült vagyona alapján Dassault a világ 361. leggazdagabb embere volt, illetve hosszú ideje parlamenti képviselői posztot töltött be a jobbközép Republikánusok színeiben.
2021. március 08. 07:55 | Portfolio
Az orosz titkosszolgálatok dezinformációs kampányt indítottak a Pfizer és más nyugati vakcinák ellen, amellyel megpróbálják aláásni az oltóanyagokba vetett bizalmat – állítják amerikai tisztségviselők. Az oroszok tagadják a vádakat.
2021. március 07. 18:11 | MTI
Bekerülhet a svájci alkotmányba, hogy nyilvános helyen, üzletekben és vendéglátóhelyeken tilos az arcot eltakaró ruhadarab viselése, miután vasárnap a svájci választópolgárok többsége támogatta az erre vonatkozó javaslatot. A burka és a nikáb viselésének tilalmát a választók 52 százaléka támogatta a vasárnap tartott népszavazáson.
2021. március 07. 15:58 | MTI
Izraelben megkezdődött a nyitás utolsó, harmadik szakasza, amelyben újraindult a vendéglátó- és szórakoztatóipar, valamint az oktatási rendszer a járványügyi előírások betartásának kötelezettségével, így szinte teljes egészében visszatért a normális kerékvágásba az élet - jelentette a helyi média vasárnap.
2021. március 07. 15:00 | Tar Gábor
Ha a pár hete a Mars körüli pályára állást sikeresen abszolváló Kínának májusban sikerülne a vörös bolygón történő becsapódásmentes landolás, illetve marsjárójának működtetése is, akkor a második ország lenne a világon az USA után, amely elmondhatja magáról, hogy ezt a hármas feladatot kipipálta, amit éppen a kínai kommunista párt megalapításának 100. évfordulójára időzített Peking. A népköztársaság kikiáltásának centenáriumára, 2049-re pedig nem kisebb célt tűzött ki az utóbbi időben Hold-programjával több világelsőséget bezsebelő Kína, minthogy a világ vezető űrhatalma lesz. Ennek elérésében kiemelt szerepet kaphat a Nemzetközi Űrállomás riválisának szánt, 2022 végére tervezett saját űrállomásának kiépítése.
2021. március 07. 06:10 | Portfolio
Elon Musk sokak szerint a világ egyik leginnovatívabb személye, aki általánosságban véve másképp gondolkodik a jövőről és ennek jegyében számos iparágat forradalmasított már az utóbbi években. Jól mutatja ezt, hogy a mai napig egy sor olyan üzleti projektet indított el és tett meghatározóvá, amelyek pozitív hatást gyakoroltak a társadalomra. Ezen projektek sora igen hosszú és több egymástól elkülönülő iparágat érint; ilyen például a légi közlekedés vagy az egészségügy, olyan vállalatokkal, mint a SpaceX, a Tesla, a Neuralink vagy az OpenAI. Az Analytics Insight cikke alapján összeszedtük az eddigi legérdekesebb, Elon Musk nevéhez fűződő projekteket.
2021. március 06. 17:01 | Palkovics Máté
Évszázadokkal ezelőtt karavánutak, most új autópályák és nagysebességű vasutak szelik át Kína legnyugatibb tartományát. Hszincsiang már régen is a Kínát Európával összekötő Selyemút fontos csomópontja volt, most pedig a Hszi Csin-ping elnök által meghirdetett „Egy övezet, egy út” nevű gigaprojekt sarokkövének számít. Az utóbbi évek látványos infrastrukturális beruházásai azonban egyes beszámolók szerint egy sötét titkot igyekeznek elfedni, név szerint a régió őshonos ujgur lakosságának és más kisebbségek brutális elnyomását, amelynek eszközeit tekintve nem válogat a kínai vezetés. A hírek erőszakos sterilizációkról, internálótáborokról és a lakosság totális megfigyeléséről szólnak. Kína minden vádat tagad, a nemzetközi közvélemény pedig a mai napig nem lépett fel egységesen a kérdésben.
2021. március 06. 15:48 | MTI
Orosz és szíriai harci gépek több rakétát lőttek ki szombaton Szíria északi részén található olajfinomítókra, ami miatt hatalmas tűz keletkezett és négy ember meghalt - közölte az Emberi Jogok Szíria Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet.
2021. március 05. 21:01 | Portfolio
A kormány tegnap jelentette be a szigorításokat, amelyek március 8-tól, hétfőtől lépnek életbe, Orbán Viktor miniszterelnök pedig ma reggel további részleteket árult el az intézkedésekről. Eközben folyamatosan érkeznek a hírek a világból. Az összfertőzöttek száma az előző 24 órában is majdnem elérte a félmilliót. Müller Cecília ma bejelentette, hogy a koronavírus elleni szert, a favipivirt már a járóbeteg-ellátásban is bevetik, hogy megakadályozzák a kórházba kerülést. Legfrissebb pénteki híreink percről percre.
2021. március 05. 20:12 | MTI
A koronavírus-világjárvány megfékezésére hozott korlátozások világszerte a károsanyag-kibocsátás csökkenését hozták, hosszú távon azonban a pandémiának "elég kicsi" vagy "kimutathatatlan" a hatása a klímaváltozásra egy új kutatás szerint.
Egyesek már a Nokia sztori megismétlődésétől tartanak.
A költségvetés azonban még így sem szárnyal. Ennek köszönhető, hogy nem állt fejre.
Mekkora robbanást hoz, és milyen versenyt generál a program?
Aranyat érhet egy adóstárs, aki viszont csak házastárs vagy szülő lehet.
Ezeket még Te is rosszul tudtad? - Öntsünk tiszta vizet a pohárba!
Ha nem cselekszik a kihívások leküzdése érdekében.
rekordösszeg áramlik be a válság sújtotta országba
Nem kizárt, hogy a NATO leporol most egy régi, merész tervet.
Gyakorlati, hasznos, érthető
Megszólalt a lengyel házaspár, akinek a házába drón csapódott.
Különleges elképzelés látott napvilágot.
Később a vakcina már térítésköteles.
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd
A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A nyáron bejelentett beruházási tervek értelmében a kormány nagyszabású út- és vasútépítési projektek megvalósítását tervezi a következő tíz évben. Ezek az állami beruházások jelen
Az Burberry részvény (BRBY) alapadatai, áttekintés A Burberry Group plc (BRBY), a továbbiakban csak Burberry (BRBY), egy ikonikus brit divatcég, amelyet 1856-ban alapított Thomas Burberry. A vállal
Hogyan válasszunk vagyonkezelési struktúrát? Milyen időtávra, milyen vagyonelemeket kívánunk vagyonkezelésbe tenni? Családról való gondoskodás, öngondoskodás netán megfontolt hedonizmus, mi
Bővül a cég védelmi portfóliója.
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.